fbpx

Vadhúsfeldolgozó üzemet adtak át Tatán

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 26.

A Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos költséggel épült vadhúsfeldolgozó üzemet és hűtőházat adott át a Fiwi-Hűt Kft. szombaton, az üzem Európa egyik legkorszerűbb létesítménye – hangzott el az átadás előtt.

„Magyarországon egy évben 300 ezer nagyvad és 700 ezer apróvad kerül terítékre, az elmúlt vadgazdálkodási évben 11 ezer tonna vadhús került piacra” – ismertette köszöntőjében Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár.

 

Vadhúsfeldolgozó üzemet adtak át Tatán

 

Gyenes Sándor, a német tulajdonú vállalkozás ügyvezetője elmondta: a társaság az idén 140 000 nagyvadat dolgozott fel, a 2100 tonnás mennyiségből 170 tonna Horvátországból és Szlovákiából érkezett.

2012-ben a nettó árbevétel 1,7 milliárd forint volt, a dolgozók létszáma 29 fő, a tervek szerint a következő években a létszám megközelítheti az 50 főt.

A társaság 1994 óta működik Tatán, a most átadott 1600 négyzetméteres csarnok zöldmezős beruházásban épült.

A cég fő tevékenysége a lőtt nagyvadak, így gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, őz és muflon felvásárlása és teljes körű feldolgozása. Országos vadbegyűjtő hálózatot alakítottak ki, 150 helyen működtetnek hűtőtelepet, ahonnan speciális kamionok szállítják a vadhúst Tatára.

A feldolgozás után a termékek egy részét előhűtötten értékesítik, illetve mínusz 40 fokos gyorsfagyasztás után mínusz 20 fokon tárolják.

A termelés 96 százalékát exportálják, legfontosabb vevőjük a német anyavállalat, valamint további tíz európai országba is értékesítenek.

 

MTI 2013. augusztus 24.