fbpx

VM: nőnek a magyar agrártámogatások 2014-2020 között

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 18.

Budapest, 2013. február 18., hétfő (MTI) – Míg a Közös Agrárpolitika (KAP) európai uniós költségvetése mintegy 11 százalékkal csökkent, addig Magyarország a korábbi 10,4 milliárd euró helyett 12,3 milliárd euró agrártámogatást kap 2014-20 között – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-t.

 

 

Így a közlemény szerint Magyarország részaránya a Közös Agrárpolitika költségvetéséből a korábbi 2,36 százalékról 3,19 százalékra emelkedik.

Ezzel a növekedéssel Magyarországra következő években jutó közvetlen támogatások összege 1,9 milliárd euróval, több mint 500 milliárd forinttal (hétfői MNB-árfolyamon 555 milliárd forinttal) nő 2007-2013-hoz képest.

 

A magyar támogatási szint továbbra is az európai uniós átlag közvetlen közelében marad.

A közlemény érthetetlennek nevezi, az MSZP – a VM megfogalmazása szerinti – kistermelőkkel és fiatal gazdákkal szembeni ellenérzését, „hiszen sajnálja a számukra átcsoportosított támogatásokat”.

(Vasárnap Gőgös Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke arról beszélt, hogy a következő uniós támogatási ciklusban – a kormányfő nyilatkozatával ellentétben – a magyar gazdák nemhogy több, hanem kevesebb támogatást fognak kapni, mert e támogatási forrásból kell biztosítani a kistermelők kifizetését, illetve a fiatal gazdák elkülönített támogatását.)

A VM közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány számára kiemelten fontos a jövő mezőgazdaságának alapját jelentő fiatal gazdálkodók kiemelt támogatása és a kisgazdálkodók minél egyszerűbb módon történő támogatáshoz juttatása.

A minisztérium szerint az ellenzéki pártnak nem sikerült eltalálnia azt sem, hogy mekkora volt 2007-2013 között a vidékfejlesztési források európai uniós költségvetésből származó összege.

Ez az összeg 5 milliárd helyett 3,86 milliárd euró volt, amely 2014-20 között mintegy 3,45 milliárd euró lesz az előzetes szakértői számítások szerint.

A vidékfejlesztési forrásokat egy hektárra vetítve, akkor a hektáronként 98 eurós támogatással még így is bőven az európai uniós átlag (82 euró/ha) felett van Magyarország.

Ehhez járul még a 25 százalékos nemzeti társfinanszírozása, melynek mértéke nem változik.

A fentieken túlmenően a Vidékfejlesztési Minisztérium élni kíván a Közös Stratégia Keret adta lehetőségekkel, amely révén a vidékfejlesztési célokra a kohéziós alapokból is lehet majd a jövőben forrásokat fordítani – emlékeztet a VM közleménye.

 

MTI 2013. február 18.