növényvédelem | Agrárágazat

növényvédelem

2016. június 16.

A bogyókötődés elején járunk a szőlőben. Ebben a fenológiai állapotban mind a lombozat, mind a fürtök nagyon fogékonyak a fő szőlőbetegségekre - a lisztharmatra, a peronoszpórára, a botritiszre, sőt az időjárás is kedvez a járványok kialakulásának.

2016. június 06.

A különböző kórokozók minőségi és mennyiségi károkat is okozhatnak a napraforgóban. A minőségi károkozás a ki nem telt, meg nem érett szemek formájában jelentkezik, melyek olajtartalma lényegesen alacsonyabb a normálisnál. Összességében az olajtartalomban 30%-os veszteség is előfordulhat.

2016. május 31.

„A gyomok köztesgazdák, táplálékforrások lehetnek, s így elősegítik a kártevők felszaporodását, áttelelését” (Újvárosi, 1957).

2016. május 26.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) idén is folytatja a növényvédő szerek hamisítása elleni harcot.

2016. május 23.


A májusi kalászos növényvédelem elsődleges feladata megóvni a kalászt és a felső levélemeleteket a tenyészidőszak hátralévő részében, hiszen a fuzáriumos betegség károsan befolyásolja a gabona minőségét, a zászlóslevél elhalása pedig terméscsökkenéshez vezet.

2016. május 11.


A kukorica gyomirtásakor általában igen vegyes gyomflórát kell kezelnünk, sok esetben megtűzdelve hol több, hol kevesebb évelő fajjal is. Ráadásul nem mindig adatik meg, hogy optimális körülmények között elvégezhessük a kezeléseket.

2016. április 25.

A hormonháztartást károsító anyagok (ED) tudományos alapokon nyugvó meghatározását várja az Európai Uniótól a Földművelésügyi Minisztériumba összehívott Növényvédelmi Bizottság.

2016. április 22.

Az idén hetedik évfolyamába lépett Nufarmer Magazin tavaszi-nyári lapszáma sorra veszi a kalászosok, a repce, a kukorica, a napraforgó és a borsó mellett az álló kultúrák aktuális növényvédelmi teendőit, melyekhez szakmai javaslatokat, gyakorlatias tanácsokat is fűzünk.

2016. április 18.


– DuPont Fotópályázat 2016
– DuPont™ Principal® Plus Gold gyomirtó szer kereskedelmi csomag

2016. április 08.

A lisztharmat már most igen erős fertőzést mutat egyes almafajtákon.

Az almatermesztők tapasztalhatják, hogy az almáskertek állapota kitűnő, az almafák jól teleltek. Sajnos a kórokozók és a kártevők is “jól érzik magukat” a jelenlegi időjárási feltételek között.

2016. március 31.

A repce növényvédelmének szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

2016. március 22.

A lassan meginduló tavaszi felmelegedést követően a gabonák hamar szárba indulnak majd. E felmelegedés azonban a veszélyes gabona gyomok (pl.: ebszikfű - 1. kép) intenzív fejlődését és a lombfertőzések (pl. őszi árpa hálózatos levélfoltossága - 2. kép) gyors és nagy területeken való elterjedését is eredményezheti.

2016. március 22.

A Földművelésügyi Minisztérium 2016-tól támogatási programot indított a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédő szeres védekezésre a 9/2016. (II. 15.) FM rendelet alapján.

2016. március 16.

Önnek is gondot okoz őszi káposztarepcéjében a tavasszal megjelenő repcefénybogár?

A kártevő a zöldbimbóba történő berágással direkt negatív hatást gyakorol a növényenkénti becőszám alakulására, amivel súlyosan csökkentheti a termést.

2016. március 07.

Az Országos Gyomfelvételezés eredményei azt igazolják vissza, hogy a gyomflóra változása újabb kihívások elé állítja a növényvédelmet. Kalászosokban különös figyelmet érdemlő fajok az ebszikfű, mezei acat, ragadós galaj és a napraforgó árvakelés.

2016. március 04.

A Szentmártonkátai Agrár Szövetkezet főagronómusát, növényvédelmi szakirányítóját Hajduhegyi Ákost kérte meg a DuPont Pioneer, hogy ossza meg az elmúlt gazdálkodási ciklusban szerzett kukoricatermesztési tapasztalatait.

2016. március 03.

Széles hatásspektrumú gombaölő permetezőszer, növénykondicionáló hatással.

2016. február 25.


Ez év elejétől kötelező a pneumatikus szívólevegős vetőgépek deflektorral való felszerelése, amelyeket a gazdák zömében a kukorica és a napraforgó vetésére használnak.

Módosult a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet, amely 2016. január 1-től a pneumatikus szívólevegős vetőgépek esetében ír elő változtatást, amelyről az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket.

2016. február 25.

Az UX vontatott permetezőgép és a Pantera önjáró részére újdonságként kínálja az Amazone az AmaSelect elektronikus egyedi fúvókakapcsolást 50 cm-es szakaszolóval.

2016. február 24.



A DuPont Növényvédelmi Üzletág januári konferencia sorozatán az idei évre is meghirdette kukorica gyomirtó szer akcióját a termelők felé.
A Principal® Plus Gold herbicid csomag és a Principal® gyomirtó szer család további termékei március közepéig jelentős árelőnnyel állnak a gazdálkodók rendelkezésére.

2016. február 09.

Magyarországon az almaültetvények száma az ezredforduló óta folyamatosan csökken, azonban az ültetvények intenzitása növekvő tendenciát mutat.

2016. február 02.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet alapján szakirányító növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződést kötött. A szerződés megkötését a növényvédelmi szolgáltatónak az alábbiak szerint kell bejelentenie.

2016. január 26.

A Cuproxat FW hazai bevezetése 1993-ban új kategóriát teremtett a rézkészítmények piacán.

2016. január 26.

Új, minden eddiginél jobb termésmennyiséget ígérő napraforgó és kukorica hibridek, kiváló búza vetőmagok, komplex növényvédelmi termékpaletta, kibővült Contivo? szaktanácsadói rendszer fémjelzi a jubiláló Syngenta idei évét.

2016. január 11.

A jövőben kötelező lesz a szerződéskötés a szakirányító és a termelő között, amennyiben növényorvosi vény kiállítására kerül sor. Az új előírást is tartalmazó és a növényvédelmi szakirányítók munkáját több ponton is érintő rendeletmódosítás 2015. december 25-én lépett hatályba.

2015. október 22.

A kalászosok vetése előtt kikelt gyomokat a talajművelő eszközökkel rendszerint elpusztítjuk. A vetést követően kikelt gyomok fejlődését pedig már a kultúrnövény állapota is jelentősen befolyásolja.

2015. október 21.

Egyedi összetétel és hatásmechanizmus

2015. október 15.

A csírázó repceállományok víz- és tápanyagfelvételét gátolják, a kelő repcét agresszíven elnyomják a kultúrnövénnyel együtt megjelenő gyomnövények.

2015. szeptember 18.

Hazánkban az őszi káposztarepce vetésterülete az elmúlt években egyre növekedett, napjainkban több mint 200.000 hektáron termesztik. Egyre kedveltebb szántóföldi kultúrává vált az évek során. Ennek oka, hogy korán lekerül, jó talajt hagy maga után, valamint jó termőképességéből fakadóan viszonylag stabil felvásárlási árak mellett kiváló jövedelmezőséggel rendelkezik.

2015. szeptember 18.

A több évig tartó kisparcellás vizsgálatokat követően nagyüzemi körülmények között is bizonyított a NUFARM Agility+Mezzo kombinációja.