fbpx

Mesterséges intelligencia figyeli a termést, számolja a növényeket

Írta: Barna Ferenc - 2023 április 20.

Távolságmérés, növénytő-számlálás, termésfigyelés, a növények betegségeinek, illetve gyomoknak a feltárása, időjárás-, rovar és vadkár elemzés – mindezt tudja egy mesterséges intelligenciával támogatott platform, melyet a magyar agrártechnológiai startup, a Proofminder fejlesztett ki.

Mezőgazdasági kultúra
Az elemzett adatok segítik a gazdák döntéshozatalát (fotó: Proofminder)

Megkapta első, négyszázezer eurós kockázati tőke befektetését

A levél-szintű termésfigyelést lehetővé tévő, mesterséges intelligenciával támogatott platformot fejlesztő magyar agrártechnológiai startup, a Proofminder bejelentése: a cég nemzetközi terjeszkedésének támogatásába a társadalmi innovációkat célzó hazai befektető, az Impact Ventures beszállt.

Az elmúlt másfél évben a cég önerőből fejlesztette ki a megoldást és szerezte meg első ügyfeleit, a mostani befektetés célja a globális piacokra lépés elősegítése a partneri kapcsolatok és az ügyfélbázis fejlesztésén keresztül.

A mennyiségen kívül a minőségnek is kiemelt jelentőséget kap

A Föld lakosságának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik a megfelelő élelmiszerellátás biztosítása, ami a világ minden pontján hatalmas terhet ró a mezőgazdaságra. A mennyiségen kívül a minőségnek is kiemelten magas szerep jut, ezzel a céllal fogalmazta meg az Európai Unió Farm to Fork (Termőföldtől az asztalig) stratégiáját, melynek köszönhetően az uniós országok élen járnak a mezőgazdaságban használt vegyszerek szabályozásában.

Annak érdekében, hogy a termelők megfeleljenek ezeknek a szigorú előírásoknak, a piacon elérhető legújabb technológiai innovációkra van szükség. A Proofminder egy mesterséges intelligenciával (MI) támogatott gépi látástechnológiai platform, amely lehetővé teszi, hogy a gazdák a levelek szintjén kövessék termőföldjeik fejlődését és időben, a megfelelő helyre juttassák el a szükséges hatóanyagokat, így fenntarthatóvá téve a mezőgazdasági termelést.

Mezőgazdasági kultúra
Mezőgazdaságban időigényes munkafolyamatok válthatók ki a MI által vezérelt technológiákkal (fotó: Proofminder)

A fősodortól eltérően közelítsük meg közelebbről a mezőgazdasági kultúrát!

A jelenleg széles körben elterjedt precíziós mezőgazdasági megoldások főleg műholdkép-alapúak, így nem tudnak megbirkózni a magas felbontású, közelebbről készített képfelvételeket igénylő kihívásokkal. A Proofminder szoftveres (SaaS) platformja egy, szinte korlátlan számú alkalmazási területen használható, könnyen kezelhető megoldást ad a gazdák kezébe.

Egy gombnyomással érhető el többek között a növénytő-számlálás és távolságmérés, termésfigyelés, a növények betegségeinek, illetve gyomoknak a feltárása, rovarkár elemzés, időjárás- és vadkár elemzés.

A három adattudós, Vancsó Ambrus, Havas Norbert és Simon Levente által 2021-ben alapított Proofminder markáns helyi és nemzetközi ügyfélkört épített ki olyan cégekkel, mint a MAS Seeds és a Bonafarm Csoport, emellett 1000 hektáron végzett felmérést drónkezelő cégek bevonásával. A Corteva Agriscience mentorálásával fejlesztett projektjüknek köszönhetően a Proofminder elnyerte a Magyar Agrárkamara 2021 Leginnovatívabb Agrár Startupja díját, illetve bekerült az Agrilinvestor.com TOP 3 „2021 és 2022 Globális Agrárinnovációja” közé.

„Bár a mezőgazdaság globális kihívásokkal néz szembe, a megoldás eredendően csak helyi lehet. A mesterséges intelligencia számos különböző területen bizonyult forradalmi technológiának, most rajtunk a sor, hogy kihasználjuk erejét, és lehetővé tegyük a termelők számára, hogy a növény és a levél szintjén hozzanak döntéseket a mezőgazdaságban. Platformunk alkalmazási területei szinte korlátlanok a mezőgazdaság területén – őszintén megtisztelőek számunkra azok a folyamatos megkeresések, amelyeket a világ minden sarkáról kapunk a termelőktől, hogy segítsünk számolni, mérni és megérteni a növényeiket (legyen szó kukoricáról, olajfaligetekről, avokádóról vagy másról), és gyors, innovatív és fenntartható megoldásokat kínáljunk nekik” – mondja Vancsó Ambrus, a Proofminder ügyvezetője és társalapítója.

A fejlődés tízszeres lesz – a tervek szerint

2023 a növekedés éve lesz a Proofminder számára, ugyanis a jelenleg 8 fős team az általuk átvizsgált termőterület nagyságának megtízszerezését tervezi. Mivel a cég üzleti modelljében a bevételek alapja az átvizsgált terület, így feltehetően a bevételek kapcsán is tízszeres növekedést fog produkálni a platform. A magyar társadalmi innovációs befektetési alap, az Impact Ventures 400 ezer eurós befektetéssel finanszírozza a projektet, ezzel is támogatva nemzetközi terjeszkedésüket.

„Még mindig hatalmas kiaknázatlan potenciált látunk a mesterséges intelligencia alapú megoldások használatában a mezőgazdaságban, és a Proofminder kiemelkedő kompetenciát épített ki egy kulcsfontosságú területen a fenntartható jövő felé. Ahhoz képest, hogy jelenleg milyen korai szakaszban vannak, egy igazán érett megoldást fejlesztettek ki, és alapos próbaidőszak során szereztek hasznos tapasztalatokat közvetlenül a gazdálkodóktól. A már most is említésre méltó ügyfélkörük és növekvő eredményük alapján jelentős növekedést és társadalmi hatást várunk a csapattól” – mondta el Fehérgyarmati-Tóth Károly, az Impact Ventures partnere.

Az alapítók elmondása szerint a támogatást első sorban a Proofminder mögött álló csapat további megerősítésére, a platform új funkcióinak bevezetésére, illetve a már legtöbb esetben aláírt megrendelések magas minőségű teljesítésére fordítják a következő 12 hónapban.

A Proofminder egy MI- és gépi tanulás-alapú SaaS felhő platform

A felület minden olyan összetevőt felsorakoztat, ami által a végfelhasználók számára zökkenőmentes a platform használata: UX interfész, teljesen testre szabható adatkatalógus bármilyen vizuális adathoz, korlátlan adattárolási lehetőség fejlett keresési funkciókkal, nagy teljesítményű automatizált ortofotó- és digitális domborzatmodell-készítés, interaktív eszköz videók és képek annotációjához, minőségellenőrzés, új MI modellek tanítása skálázható infrastruktúrán, illetve lehetőség jelentések megosztására.

A képek platformra történő feltöltése után már néhány órával elérhetőek, áttekinthetőek, exportálhatóak és megoszthatóak a rendszer által készített térképek, ajánlások.

Hozambecslés almásban a MI által támogatott rendszerrel (videó: Proofminder)

Az innovatív technológia konkrétan az alábbi területeken segítheti a gazdákat:

  • pontos tőszámlálás;
  • gyomfelismerés és differenciált hatóanyag-kijuttatás;
  • címer felismerés;
  • hozambecslés;
  • virágzás felismerés;
  • a mezőgazdasági terület, kultúra monitoringozása.

Az ultraprecíziós gazdálkodási platform alkalmazható: hibrid és takarmánykukoricában; napraforgóban; cukorrépa földön; szójababnál; borsónál; kalászosokban; szőlőültetvényekben; gyümölcsösökben; zöldségfajtáknál; fafajták esetében.

Forrás: Proofminder