fbpx

Őstermelők piaci harca – mankóval, lécekkel, ablaktöréssel

Írta: Kohout Zoltán - 2021 november 26.

A világon mindenütt nagy csaták dúlnak a piaci pozíciókért. Kecskeméten egészen új eszközöket is bevettek a fegyvertárba.

 

bizonyíték, matrac, mankó

 

Precíz eszközök

Nemcsak a precíziós gazdálkodás digitális technológiái, az adatvezérelt automatikák lehetnek versenyképes eszközök a piaci térhódításban. Néha a mankó és az egyszerű fa deszka is alkalmas lehet az érdekérvényesítésre – legalábbis ezt hitte néhány kofa a kecskeméti piacon a napokban. A három – ma már garázdasággal gyanúsított – kereskedő meg akart szerezni egy piaci árusítóhelyet, amit egy 18 éves kerekegyházi és 33 éves román társa már évek óta használt. Először szombaton verekedtek össze, akkor is rendőrök avatkoztak közbe. A békesség csak másnapig tartott: a gyanúsítottak újra megjelentek az árusítóhelyen, és némi szóváltás után lécekkel és egy mankóval kezdték verni az ellenérdekelteket.

 

szekrény, térkő, bizonyíték

 

Garázda gazdálkodók

A mezőgazdaság szerencsére ritkán szerepel a bűnügyi hírek közt, persze furcsa dolgok itt is előfordulnak. Ám most a verekedésbe többen is bekapcsolódtak mindkét oldalon, heten meg is sérültek. Sikerült némi anyagi kárt is összehozni, miután két nő és egy férfi például egy furgonba menekültek – de a verekedők betörték a jármű egyik ablakát is. Végül egy 40 és egy 49 éves román, valamint egy 38 éves kerekegyházi férfit őrizetbe vettek, és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják őket – adta hírül a police.hu.

 

(Fotók: police.hu)