A kukoricatáblákon a nyári hőhullámok idején egyre gyakrabban látható jelenség, hogy a levelek nem szélesen tárulkoznak a nap felé, hanem lándzsa-szerűen felfelé merednek, és csőszerűen összesodródnak. A mezőgazdaságban ezt „furulyázásnak” nevezik, valójában azonban a növény egyik legfontosabb túlélési mechanizmusáról van szó. A jelenség önmagában még nem jelent végzetes károsodást, de ha tartóssá válik, már komoly termésveszteséget vetít előre.
Vészüzemmódra kapcsol a kukorica
A 35–40 Celsius-fokos hőségben, alacsony páratartalom és száraz talaj mellett a kukorica több vizet párologtatna el, mint amennyit a gyökerei fel tudnak venni. Ennek ellensúlyozására bezárja a gázcserenyílásait (sztómáit), miközben a levelek speciális bulliform sejtjei elveszítik víztartalmukat. A levéllemezek emiatt a széleik felől befelé görbülnek és összecsavarodnak.
Ezzel a növény akár 30–50 százalékkal is csökkentheti párologtató felületét, mérsékeli a vízveszteséget, és védi a leveleket a túlmelegedéstől. Ez tehát nem betegség, hanem tudatos védekezés a kiszáradás ellen.
A levelek valójában kevesebb „cukrot gyártanak”
A védekezésnek azonban komoly ára van. Amikor a sztómák bezáródnak, kevesebb szén-dioxid jut a levélbe, ezért lelassul a fotoszintézis. Magyarán a levél kevesebb „cukorgyárként” működik: kevesebb glükóz és szacharóz képződik, amelyek a növény legfontosabb energiaforrásai és építőanyagai.
Ezekből a cukrokból épül fel a keményítő is, amely a kukoricaszemek fő alkotóeleme. Ha a fotoszintézis tartósan visszaesik, a növénynek választania kell: a túlélésre fordítja erőforrásait, vagy a termés fejlesztésére. Ilyenkor az előbbi élvez elsőbbséget, ezért kisebb cső fejlődhet, kevesebb szem termékenyül meg, romlik a szemek telítődése és csökken az ezerszemtömeg.
A kukoricatáblákon a nyári hőhullámok idején egyre gyakrabban látható jelenség, hogy a levelek nem szélesen tárulkoznak a nap felé, hanem lándzsa-szerűen felfelé merednek, és csőszerűen összesodródnak. A mezőgazdaságban ezt „furulyázásnak” nevezik, valójában azonban a növény egyik legfontosabb túlélési mechanizmusáról van szó. A jelenség önmagában még nem jelent végzetes károsodást, de ha tartóssá válik, már komoly termésveszteséget vetít előre.
Vészüzemmódra kapcsol a kukorica
A 35–40 Celsius-fokos hőségben, alacsony páratartalom és száraz talaj mellett a kukorica több vizet párologtatna el, mint amennyit a gyökerei fel tudnak venni. Ennek ellensúlyozására bezárja a gázcserenyílásait (sztómáit), miközben a levelek speciális bulliform sejtjei elveszítik víztartalmukat. A levéllemezek emiatt a széleik felől befelé görbülnek és összecsavarodnak.
Ezzel a növény akár 30–50 százalékkal is csökkentheti párologtató felületét, mérsékeli a vízveszteséget, és védi a leveleket a túlmelegedéstől. Ez tehát nem betegség, hanem tudatos védekezés a kiszáradás ellen.
A levelek valójában kevesebb „cukrot gyártanak”
A védekezésnek azonban komoly ára van. Amikor a sztómák bezáródnak, kevesebb szén-dioxid jut a levélbe, ezért lelassul a fotoszintézis. Magyarán a levél kevesebb „cukorgyárként” működik: kevesebb glükóz és szacharóz képződik, amelyek a növény legfontosabb energiaforrásai és építőanyagai.
Ezekből a cukrokból épül fel a keményítő is, amely a kukoricaszemek fő alkotóeleme. Ha a fotoszintézis tartósan visszaesik, a növénynek választania kell: a túlélésre fordítja erőforrásait, vagy a termés fejlesztésére. Ilyenkor az előbbi élvez elsőbbséget, ezért kisebb cső fejlődhet, kevesebb szem termékenyül meg, romlik a szemek telítődése és csökken az ezerszemtömeg.
Agrárágazat Tudástár: levélfurulyázás – A kukorica aszály- és hőstresszre adott természetes védekezési reakciója, amely során a levelek a vízveszteség csökkentése érdekében összesodródnak. Az átmeneti levélfurulyázás még visszafordítható, de ha tartósan fennmarad – különösen virágzás idején –, a fotoszintézis csökkenése miatt jelentős termésveszteséget is okozhat.
