A szenázskészítés több egymásra épülő műveletből áll, ahol a gyorsaság és a logisztika ugyanúgy számít, mint a gépek beállítása. Megmutatjuk a szántóföldi technológia kulcspontjait a kaszálástól a bálázásig, és azt is, hol lehet a legtöbbet nyerni minőségben.
Alapanyag-tervezés: olaszperje, kalászosok, másodvetések
A szenázskészítés a szántóföldön az alapanyag megtervezésével kezdődik. A TMR- és PMR-receptekhez többféle szálastakarmány közül választhatnak a termelők: például olaszperje, illetve szenázsnak termesztett őszi kalászosok, mint az őszi rozs, az árpa vagy a tritikálé (1. kép).
(fotó: a szerző felvétele)
Az olaszperje első kaszálása után, illetve a szenázsnak termesztett őszi kalászosok betakarítását követően a terület viszonylag korán felszabadul. Ilyenkor másodvetésként alacsony FAO-számú, rövid tenyészidejű silókukorica vethető, de alternatívát jelenthet a széles sortávú cirok vagy a köles is. Ennek a vetés- és termesztéstechnológiai kombinációnak a jelentősége az utóbbi évek szélsőséges időjárása miatt felértékelődött. A gyakran váltakozó aszályos és csapadékos időszakok mellett különösen fontos a rugalmas vetésszerkezet.
A szenázsalapanyagok lehetővé teszik, hogy a tehenészetekben a teljes termelési ciklus során TMR- vagy PMR-alapú takarmányadagokat állítsanak össze. Ezek a különböző teljesítményű termelési csoportok, valamint a húsmarha-állományok igényeihez is jól igazíthatók.
Mikor etethető? – érlelési idő és a rost szerepe
A tavaszi vetésű növényekből készült szenázsok viszonylag korán lekerülnek a területről. A silózást követően az anyag általában 6 hét múlva etethető, adalékanyagok alkalmazásával pedig akár 4 hét után is felhasználható. Fontos azonban, hogy a szálastakarmányokból készült szenázsok és szilázsok nem helyettesítik a strukturális rostot biztosító szénát a TMR-receptekben (2. kép).
(fotó: a szerző felvétele)
A szenázsok és szilázsok meghatározó szerepet töltenek be a szarvasmarhák takarmányozásában. Éppen ezért a szenázs- és szilázskészítés technológiájában – az agrotechnikai követelmények betartása mellett – elengedhetetlen a megfelelő színvonalú gépesítési háttér.
A technológiai lánc eleje: kaszálás és tarlómagasság
A szálastakarmányokból – például fűfélékből, olaszperjéből, kalászos gabonákból (rozs, őszi árpa, tritikálé), pillangósokból vagy takarmánykeverékekből – készülő szenázs technológiájának első munkaművelete a kaszálás. A szenázskészítés igényeihez leginkább a szársértővel szerelt tárcsás, rotációs kaszák illeszkednek.
A tárcsás kaszák különböző munkaszélességgel készülnek. Elérhetők hátul függesztett, oldalra vágó, mellső függesztésű, valamint ezek kombinációjából kialakított gépkapcsolatok formájában, de vontatott kivitelben is.
A szenázsalapanyag kaszálásakor kiemelten fontos a talajszennyezés és a porosodás minimalizálása. Ennek érdekében a hátul függesztett tárcsás kaszák kaszaszerkezetét általában paralelogramma-felfüggesztéssel kapcsolják a kiemelő tartószerkezethez. A vágószerkezet megfogása központi kialakítású, a súlypont közelében történik (3. kép).
(fotó: a szerző felvétele)
A mellső függesztésű kaszák vázkerete a traktor első függesztő szerkezetéhez csatlakozik, hajtásukat pedig a mellső TLT-ről kapják. A kaszagerendely paralelogramma-felfüggesztéssel és királytengelyen keresztül kapcsolódik a vázkerethez. A vontatott konstrukciók szintén paralelogramma-felfüggesztéssel követik a talajfelszínt.
A függesztő mechanizmusok tehermentesítő rugóinak előfeszítésével állítható be a megfelelő talajterhelés. Egyes újabb konstrukcióknál a tekercsrugókat hidropneumatikus rugózás váltja ki, amelyet a gyakorlatban gyakran „hidroliftnek” neveznek. Ennek előnye, hogy a beállított tarlómagasságot a dinamikus terhelések mellett is egyenletesen tartja.
Szenázsalapanyag kaszálásakor a tarlómagasságot általában 7–10 cm között célszerű tartani, mert ezzel csökkenthető a talajszennyezés és a porosodás.
Szársértés: gyorsabb száradás, kevesebb kockázat
A nagyobb száradási intenzitás elérése és a száradás gyorsítása érdekében előnyt jelent a szársértővel szerelt tárcsás kaszák használata (4. kép).
Az ütőujjas szársértők a fűfélék és a kalászosok kaszálásakor a levélzet dörzsölésével gyorsítják a vízleadást. A pillangósok esetében ezzel szemben az egymással szemben forgó gumihengerekkel szerelt szársértők a szárrészek megroppantásával segítik a nagy levélfelület és a szár egyenletesebb száradását.
Rendkezelés: terítés, majd rendrakás – tisztán a talajtól
A szenázsalapanyag kaszálásakor a kaszák rendterelő lemezeit célszerű a lehető legszélesebb állásra állítani. Az így kialakuló szőnyegrenden fekvő, szársértett anyagot – a száradási idő további csökkentése érdekében – lehetőleg minél hamarabb el kell teríteni. Az elterítés egyben fellazítja a rendben lévő anyagot is.
A rendterítésre a rugós ujjas, függőleges tengelyű forgórészes rendterítők alkalmasak. A szenázskészítési technológiában – a szálastakarmányok morfológiai tulajdonságait figyelembe véve – ezek a gépek biztosítják a megfelelő munkaminőséget és teljesítményt.
Konstrukciójuk alapján a rugós ujjas, függőleges tengelyű rendterítők általában 4, 6, 8 vagy 10 forgórésszel készülnek. A kisebb munkaszélességű változatok többnyire félig függesztett kivitelűek, míg a nagyobb, 12–16 forgórészes konstrukciók rendszerint vontatott kialakításúak (5. kép).
A rendterítést végző forgórészek összecsukható vázkeretben helyezkednek el: szállításkor a keret összecsukható, munkahelyzetben pedig kinyitható. A vázkeret a traktor függesztő szerkezetéhez csatlakozik, és egy központi tartóból, valamint két oldalszárnyból áll.
A hajtásátvitel a traktor TLT-jéről történik szabadonfutós kardántengelyen keresztül. A meghajtás a vázkeretben csapágyazott tengelyeken keresztül jut el a forgórészekhez, amelyek egymáshoz bütykös vagy más kialakítású, oldható körmös tengelykapcsolókkal kapcsolódnak.
A forgórészeket egyenként gumiabroncsos támkerekek támasztják alá. A támkerekekhez viszonyítva a villakarok munkamagassága állítható. Így a villakarok a kaszálás után felemelik és fellazítva elterítik a szálasanyagot, miközben nem érintkeznek a talajjal, ezért elkerülhető a szennyeződés.
Egyes konstrukcióknál táblaszéli határterítést biztosító mechanizmust is alkalmaznak, amely manuálisan vagy hidraulikus munkahengerrel működtethető.
Terített rendek összerakása
A szilázskészítési technológiában az elterített renden lévő anyagot a további munkaműveletekhez össze kell rakni. A rendrakásra többféle konstrukciójú gép áll rendelkezésre: csillagkerekes, dobos, szalagos vezérlésű ujjas, rotoros vezérlésű ujjas, valamint rendfelszedős hevederes vagy szalagos rendrakók.
A hazai gyakorlatban elsősorban a rotoros és a rendfelszedős gépek terjedtek el, mivel ezek a szilázskészítés során több előnyt kínálnak.
A vezérelt ujjas, függőleges tengelyű forgórészes rendrakók 1, 2, 4 vagy 6 forgórésszel készülnek, oldalra vagy középre hordó kivitelben. Az egy- és kétforgórészes gépek többnyire félig függesztett, míg a nagyobb, több forgórészes változatok vontatott kivitelűek.
A vezérelt ujjas forgórészek a vázkerethez csatlakozó keresztirányú lengőkarok bázisfelületében vannak csapágyazva. A forgórészek talajkövetését – a talajszennyezés csökkentése érdekében – hosszirányú tandem futóművek biztosítják, míg a keresztirányú talajkövetést királytengelyes felfüggesztés segíti (6. kép).
(fotó: a szerző felvétele)
A forgórészek villakarjára szerelt rugós ujjak pályáját a villakarok görgői által követett vezérlőpálya irányítja. A villakarok a magas tarlón fekvő anyagot felemelik, majd a talaj érintése nélkül középre vagy oldalra rakják.
A rendfelszedővel szerelt hevederes rendrakók esetében a rendfelszedő vezérelt ujjas szerkezete emeli fel a renden fekvő anyagot, és a szállítószalagra juttatja (7. kép). A szállítószalag a felemelt anyagot – a beállítástól függően – középre vagy két oldalra szállítja.
A rendfelszedő egységet kétoldalt támkerekek támasztják alá. A vezérelt ujjak munkamagassága furatos-csapos állítómechanizmussal pontosan beállítható.
Betakarítási utak: szecskázó, rendfelszedős kocsi vagy bála
A rendre rakott anyag további kezelésére a gyakorlatban többféle technológiát alkalmaznak. A legelterjedtebb megoldás a rendfelszedő adapterrel felszerelt magajáró szecskázóval történő betakarítás (8. kép).
A rendfelszedő működése megegyezik a korábban ismertetett elvvel. A magajáró szecskázók megfelelő szecskahossz-beállítás mellett nagy tömegteljesítménnyel képesek dolgozni. Ehhez azonban a technológiai folyamatban megfelelő szállítókapacitást is biztosítani kell.
A rendre rakott szenázsalapanyag rendfelszedővel és aprítószerkezettel felszerelt, lehordószerkezetes pótkocsikkal is betakarítható. Ennél a technológiánál a rendfelszedős aprító- és lehordószerkezetes pótkocsik a szállítási feladatokat is ellátják.
A szeletelőberendezéssel felszerelt bálázógépek szintén alkalmasak a szenázsalapanyag betakarítására (9. kép).
(fotó: a szerző felvétele)
Mivel az anyag térfogattömege a szalmához és a szénához képest nagyobb, a bálák tömege is jelentősebb. Emiatt a gyakorlatban elsősorban az állandó bálakamrás gépek használata terjedt el.
Új megoldásnak számít az a gépkapcsolat, amely vezérelt ujjas rendrakóból, az üzemeltető traktorból és hengeres bálázóból áll (10. kép).
A kész szenázsbálákat azonban a bálázást követően legkésőbb 6 órán belül fóliába kell csomagolni.
A csomagolás gyorsítása érdekében egy- és kéthengeres bálázók is készülnek beépített csomagolóegységgel (11. kép).
Dr. Kelemen Zsolt
műszaki szakértő
Agrárágazat Tudástár: szenázskészítés – A szenázskészítés szálastakarmányokból előállított, erjesztett takarmány szántóföldi technológiája, amely az alapanyag-tervezés, kaszálás, szársértés, rendterítés, rendrakás, betakarítás, bálázás és gyors fóliázás összehangolásával biztosítja a tiszta, jó beltartalmú, TMR/PMR takarmányozásra alkalmas szenázst.
