fbpx

2020 tanulságai az év első bárányozása előtt

Írta: Agrárágazat-2021/01. lapszám cikke - 2021 január 19.

A járványos időszak bárányárait végül nem az áruszállítás nehézségei vagy a vendéglátóipar beszűkült kereslete határozta meg. Az időjárás és a volatilis pénz miatt az árupiacokra menekülő tőke döntött el mindent. A fogyasztási trendek azonban kristálytisztán állnak a juhosok előtt.

Ezek az anyák január közepén ellenek, ezekből lesznek a húsvéti bárányok” – mutatja szépen hasasodó juhait Kasza Sándor, az ország talán legismertebb merinósa. Törzstenyészetében 150 százalékos az ellési arány, az anyák 10 százaléka három bárányt is világra hoz egyszerre. Mindezt kétévente háromszor megteszik, 10-12 éven át. Kasza Sándor az egész életét arra tette fel, hogy a merinóból is szapora fajtát szelektáljon, és aztán 70 nap alatt sikeresen fel is nevelje 20 kilósra a bárányokat. Ehhez persze olyan tartástechnológia is kell. „Sokan mondják, hogy feletetem a nyereséget a birkával…” – mosolyodik el a juhász, akiről senki meg nem mondaná, hogy már 71 éves. Az abrakot és a szálastakarmányt a tanya 200 hektáros területén megtermelik a 700 anyajuhnak, de a báránytápot venni kell. Mivel az állomány fele vagy a fedeztetés, vagy az ellés, vagy a báránynevelés miatt mindig a telepen tartózkodik, félintenzívnek mondható ez a sok takarmányt igénylő technológia. A törzstenyészet fenntartása is extra költségekkel jár, a juhász szerint nála 50 százalékkal drágább a termelés, mintha csak vágóállattal foglalkozna. Mégis fontosnak tartja a több lábon állást, ezt szerencsére az agrártámogatások is segítik az agrár-környezetgazdálkodási kifizetésektől kezdve az anyajuh- és őshonosállat-tartáson át a tenyészkosvásárlási támogatásig (utóbbi forgalomnövekedés formájában segíti az értékesítést).

 

Kasza Sándor
Kasza Sándor

 

Nehéz szakma

A birka gazdaságossága alapvetően attól függ, hogy mennyiért és milyen minőségben termeltük meg a takarmányt. De idén nagyon furcsa a piac: ha most eladnám ezt a gyenge takarmányt, amit öszszekapartunk, a birkához képest 180 százalékos hasznot hozna…” – érzékelteti Kasza Sándor, menynyire eltolódtak az értékarányok a növénytermesztés javára. A terményárak megszaladása máris begyűrűzött a báránytáp árába, ezt legutóbb már 85 forintért vette nagyker áron is. Eközben csökken az ország anyajuhainak száma.

A KSH adatai szerint 2015 és 2019 decembere között 8 százalékkal zsugorodott az anyák létszáma, a teljes juhállomány pedig 11 százalékkal volt kisebb (782 ezer, illetve 1 060 ezer). Kasza Sándor szerint ennek oka egyrészt az, hogy az állati termékek árában nem tükröződik, hogy az állat egész éves törődést, sok emberi munkát igényel, másrészt ez a szakma a legkevésbé integrált és a legkisebb tudással, technológiával felfegyverzett ágazata az állattartásnak. Sok kistermelő kevés piaci információval áll szemben néhány jól tájékozott kereskedővel. A helyzeten sokat segítene, ha a nemrég megalakult Juh és Kecske Szakmaközi Szervezet – hasonlóan a tejesekhez – árprognózisokat adna a szakmának, ami kvázi irányárként működne a piacon. A Kasza-tanyán már elkészültek a karácsonyi bárányok, a jövő héten szállítják őket, de a juhász még mindig nem tudja, mennyi lesz az átvételi ár.

 

bárány

 

Egyre több nagy súlyú bárány kell

Néhány éve már tendencia, hogy egyre több nehéz bárányra van szükség Európában az egyre gyarapodó muszlim közösség igényei miatt. Ők ugyanis a 40 kiló feletti állatokat preferálják. Ez színesebbé tette az értékesítési lehetőségeinket is: már nemcsak az olaszokkal számolnak a juhászok. Egyébként már Olaszországban is a nagyobb, 25-30 kilós bárányokra van kereslet. Ennek oka kettős. Egyrészt változnak a fogyasztói szokások, és a darabolt, esetleg pácolt, vákuumcsomagolt termékek készítéséhez nagyobb állatokra van szükségük a húsüzemeknek. Másrészt szomorú, de még mindig nem kaptuk meg a kéknyelv betegségtől való mentes státuszt, holott 2015 novembere óta nem mutatták ki Magyarországon a kórt. Ezért az olaszok továbbhizlalási célra már nem visznek tőlünk kisbárányokat. A muszlim közösség gyarapodása hozta a legnagyobb változásokat az európai piacon. Idén novemberben a nehéz bárányok kilónkénti ára már meghaladta a könnyű bárányokét. Tavaly ilyenkor a súlyosabb állatok csaknem 10 százalékkal értek kevesebbet, a kisbárány pedig 2,3 százalékkal többet. A hollandoknál egy év alatt ötödével nőtt a nehéz bárány ára (idén 27 százalékkal több juhot vágtak), de a románoknál és íreknél is több mint 17 százalékos az áremelkedés euróban mérve. A könnyű bárány értéke Horvátországban és Bulgáriában nőtt a leginkább, 24, illetve 19 százalékkal. Az EU Bizottság 48. heti jelentése szerint a könnyű bárányok árhullámzása követi az előző években megszokott trendet, míg a nehéz bárányoké elszakadt ettől, és meredek ívelésbe kezdett.

 

bárány

 

Megszaladó bárányárak

A járványhelyzet inkább az árak csökkenését hozta, hiszen tavasszal átmeneti zavart okozott a határokon átívelő állatszállítás bizonytalansága, másrészt a HORECA szektor is jóval kevesebb állatot vett fel idén. Mégis magasak a bárányárak; ennek okát azonnal megértjük, ha rápillantunk a grafikonra. A világ legnagyobb juhhúsexportőre, Ausztrália az évszázad aszálya és bozóttüzei után még nem tudta visszaépíteni anyajuhállományát, így idén 13 százalékkal kevesebb birkahúst tudtak exportra bocsátani. Ez lényegében el is döntötte az árakat. Jövőre az EU teljes kibocsátását is jócskán felülmúló Nagy-Britannia végleg kilép a közösség piacáról, aminek szintén hatása lesz az európai árakra. Az EU önellátottsági szintje 95 százalékos juhhúsból (az utóbbi években sokat javult). Az Egyesült Királyságból csaknem háromszor annyi juhhús lép a Közösség területére (idén szeptemberig 53 ezer tonna), mint amennyi a britekhez kimegy. A franciák importmennyiségének szinte fele a szomszédos Angliából származik.

juh- és kecskehúsexportőrök teljesítménye

 

Magyar forintban mérve egészen elképesztő mértékű az árak emelkedése: a könnyű és a nehéz bárány is 2020 novemberében negyedével ért többet, mint 2019-ben. A 24-25 százalékos árnövekedésből 7 százalékot a forint romlásával magyarázhatunk, a többi a rendkívüli piaci helyzetnek köszönhető. Kasza Sándor persze örül a jó áraknak, nem minden évben mondhatja el, hogy ennyire jövedelmező a juhtenyésztés. Emellett ő is megfizeti a forint romlását a gépek és alkatrészek, az állatgyógyászati készítmények vagy a takarmánykiegészítők árnövekedésében, nem is beszélve a gabonafélék mindent felülmúló drágulásáról. A kukorica 2019 novemberében pontosan 33 százalékkal volt olcsóbb, mint 2020-ban. A takarmányárakban legalább fél éven át érződni fog a mostani rali. A legszomorúbb, hogy a drágulás mögött nem is a termés csökkenése áll; a Kasza-tanya bőségesen trágyázott földjein 7 tonnát termett a búza, és 10-et a kukorica, de az egész országban meglepően szép eredmények születtek. Igaz ez a globális kínálatra is: semmiből nincs hiány. Az árakat néhány fontos exportáló ország kisebb terméséről szóló hírek és a spekulánsok verték fel. Válságok idején, amikor kiszámíthatatlan a pénz értéke, sajnos mindig sok szabad forrás mozgolódik az árupiacon.

 

nehézbérény-árak alakulása

 

Mit hoz a jövő?

Az idei év annyira szokatlan fordulatokat hozott, hogy már senki nem mer jósolni. Kasza Sándor két dolgot mindenképpen üdvözölne a piacon: az árprognózist és több olyan vágóhidat, húsfeldolgozót, mint amilyet Juhász Pál üzemeltet. A Kapos Ternero Húsipari Kft. kis kiszerelésű, előkészített árukat készít a birkából, jórészt külföldre. Németország és Ausztria a bárányok 90 százalékát már a muzulmán rítus szerint vágva igényli, így Juhász Pál halhús szállítására is képes. Éves szinten 2 000 tonnányi húst tud leszállítani. Kasza Sándor szerint ez az a példa, amit másoknak is követniük kellene, vagy a kormányzatnak kellene segítenie a Somogy megyei céget a további növekedésben. Nagyon fontos lenne, hogy minél több hazai feldolgozó álljon rá a juhhúsra, és a termelést integrálják.

 

könnyű- és nehézbárányok ára

 

A széna is nagy érték

Kasza Sándor a maga részéről azon igyekszik, hogy minél egységesebb súlycsoportot állítson elő egy-egy értékesítési időszakra. Két héttel lerövidítette a fedeztetési idényt, de az egyhónapos hárem után még így is három súlykategória alakul ki az ikerellések miatt. Jövőre a húsvét után 8 nappal már elkezdődik a ramadán. A nehéz bárányok elkészülési ideje 5-6 hónap, így a most 25 kilós karácsonyi bárányok egy része lesz az, amelyik április második felében nehéz bárányként a piacra kerül. Kasza Sándor a gabonafélékből szép bevételt termelt, viszont a szálastakarmányok mennyiségével és minőségével elégedetlen. A lucerna első kaszálása harmadtermést adott, a későbbi sarjadék gazos lett, és a szénája gyakran átnedvesedett, mire be tudták hordani. A tárolás körülményeit folyamatosan javítja a gazda, a kazaltakaró helyett már inkább a csarnokos tárolást fontolgatja. Két éve épített egy új hodályt, 2020-ban pedig egy másik tetejét újította fel, illetve vásárolt egy permetezőt és egy műtrágyaszórót is. Befejeződött a tanya villamosítása is. A munkagépek takaros rendben, letisztítva, felbakolva várják a következő szezont. Már csak a Valtra szántja odakint az utolsó kukoricatarlót, aztán az is téli álomba merül. Amint elmennek a karácsonyi bárányok, kissé hátra lehet dőlni. Nem volt rossz az idei év.

 

tároló

 

Gönczi Krisztina