fbpx

A világ élvonalában

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 26.

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászosgenetikában is a világ vezető vállalatává lépett elő.

Hibrid ősziárpa, őszibúza, durumbúza és rozs is megtalálható a Syngenta portfóliójában. Széles genetikai bázissal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy évről-évre új és a piaci trendekhez igazodó fajtákat/hibrideket állítson elő. A durumbúzafajtáink olyannyira sikeresek a világban, hogy Európa egyik olasz vezető tésztagyártó vállalata is nagy mennyiségben őröl lisztet belőlük. Illetve, Syngenta sörárpából készült malátát használ a leghíresebb ír sörgyártó vállalata is, hogy ízletes „folyékony kenyerét” elkészítse. Magyaroszágon 2015-ben debütált a vállalat kalászos kínálata. Míg ezidáig őszibúza- és hibridárpa-portfólióval van jelen a magyar piacon, a közeljövőben a termelők megismerkedhetnek durumbúzafajtákkal is. Az őszibúzafajták sikeresen termeszthetők hazánkban is, az elmúlt évben már több mint 30 ezer hektáron vetettek fémzárolt Syngenta-vetőmagot. A Hyvido hibridárpaprogram keretében bevezetett Jallon hibridet pedig nagyságrendileg 5 ezer hektáron termesztenek. Ahhoz azonban hogy hibridárpánk elérje termőképességének maximumát, szükséges betartanunk néhány agrotechnikai kritériumot: aprómorzsás magágy, 3 cm maximális vetésmélység, szárszilárditás és a folyamatos fejtrágyázás (2-3 alkalommal), őszi gyomkikapcsolás.

A Syngenta Magyarországon is a hazai termelői és feldolgozóipari igényeket, valamint az exportlehetőségeket figyelembe véve állította össze a kalászos fajtakínálatát. Nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt években/évtizedben a búza minőségével kapcsolatos fókuszpontok átalakulását és értékmérő tulajdonságokat érintő változásokat. A kiemelkedő sikér- és fehérjeparamétereket egyre kevésbé honorálta a felvásárlópiac, ehelyett a közepes, európai átlagnak megfelelő, de azt stabilan teljesítő őszibúzát lehetett könnyen, akár tárolás nélkül is értékesíteni. Ez a piaci elmozdulás a búzanemesítést is meghatározta, s a Syngenta magyarországi búza-fajtaválasztékának gerincét adó fajták is ebbe a trendbe illenek bele. Így törekedtünk arra is, hogy stabil minőséget teremjenek az évjárati hatásoknak kevésbé kitetten, de kimagasló terméspotenciál mellett. Ennek az egyik vezérfajtája a SY Moisson névre hallgat, mely méltón kapta a hibridbúzák kihívója címet. Stabilan teljesíti az alap minőségi csoport értékeit, akár 10 t/ha termésszinten is.

Falado őszibúzánk igazi rekordernek bizonyult az elmúlt években. Az országos fajtasorok első helyezésén kívül már nagyüzemi méretben is megtapasztalhatták a gazdálkodók, hogy rekordtermés mellett sem kell lemondani a jó malmi paraméterekről, ha ezt a modern búzafajtát választják. Az intenzív búzatermelés másik ága a kifejezetten magas beltartalmi paraméterigényeket támasztó hazai és külföldi exportkereslet kielégítése. Ebbe a szegmensbe illeszkedik a Bologna nevű javítóbúza, mely a többi Syngenta genetikát képviselő fajtához hasonlóan kiválóan terem extra minőségi paraméterek mellett, mely eddig szinte ismeretlen volt a hazai szereplők számára.

Az elmúlt évjáratok kiszámíthatatlan időjárási körülményei rámutattak egy fontos fajtatulajdonságra, melyet aszály- vagy stressztűrésnek hívunk. A nagyon csapadékos évjáratok után, szinte minimális csapadék hull a legfontosabb tavaszi, nyári fenológiai periódusokban. A versenytársakhoz képest az Illico nevű malmi fajtánk kifejezetten jól ellenáll a hőstresszes és kitett körülményeknek, amely példátlan a jelenlegi őszibúza-fajtakínálatban.

Korbuly Bence, termékmenedzser

Asbóth András, fejlesztőmérnök

Syngenta Kft.