fbpx

Javulnak a sertésárak, de nem eléggé

Írta: - 2022 január 23.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint sokat emelkedett a sertés átvételi ára, de sajnos a tápoké még jobban. A sertéshús külkereskedelmi mérlege tavaly szépen alakult. Az idei év kérdőjelekkel indul, bár a malacok már jóval többet érnek, mint egy hónappal ezelőtt.

malacetető
A malacok és a sertések értéke is javulóban (fotó: Horizont Média)

Csak a sertéshús külker-egyenlege javult

2021 első 10 hónapjában növekedett a nemzetközi piacon értékesített hazai sertéshús mennyisége, mégpedig 9 százalékkal, 134 ezer tonnára, ami értékben közel 3 százalékos emelkedést jelentett. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállítottuk – derül ki az AKI legfrissebb piaci jelentéséből. A sertéshús behozatala ennél kisebb mértékben nőtt, 4 százalékkal 114 ezer tonnára. Értékét tekintve pedig nagy a visszaesés, 13 százalékos, vagyis a sertéshús-kereskedelmi egyenlegünk sokat javult. A behozott hús kétharmada Németországból, Spanyolországból és Lengyelországból származott.

Élő sertésből viszont jóval kevesebbet tudtunk értékesíteni, a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest 12 százalékos volt. Továbbra is Románia, Ausztria voltak a legfőbb célpiacaink, ezen felül Hollandiába is szállítottunk. Az élősertés-behozatal ennél kisebb arányban, közel 3 százalékkal mérséklődött, a legnagyobb beszállító Szlovákia, Horvátország, Németország és Csehország volt.

Javuló értékesítési árak

Az AKI adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül – hasított, melegsúlyban számolva – kilogrammonként 458 forint volt 2021 decemberében, ami csaknem 5 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. Január második hetében (6 forintos csökkenést követően) 472 Ft/kg a sertés ára hasított melegsúlyban (E minőség). Egy évvel ezelőtt 10 százalékkal alacsonyabb volt a felvásárlási ár. Ugyanakkor a tápárak tavaly novemberben már csaknem 30 százalékkal haladták a 2020. évi árszintet, vagyis a sertés átvételi árának növekedése messze nincs arányban a termelési költségek emelkedésével.

Az EU átlagában az E minőségű sertés ára 3,3 százalékkal javult az egy évvel ezelőttihez képest. Az EU-ban január második hetében a holland Vion fizet a legtöbbet a sertésért, 1,31 eurót hasított melegsúlyban. A német és a dán árak továbbra is nyomottak (1,20 és 1,13 euró), a magyar árak örvendetesen elszakadtak tőlük. A malacok ára ugyan 10 százalékkal emelkedett az elmúlt egy hónapban, de még mindig 8 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor volt.

Februárban a tervek szerint újranyílik az állattartó telepek fejlesztésének támogatása, erről itt írtunk.

Összeállította: Gönczi Krisztina