fbpx

A különlegességekre is van igény

Írta: Barna Ferenc - 2023 március 07.

A vásárlók a tömegtermékek helyett egyre inkább a különlegességeket keresik, ezért nem hagyjuk parlagon mindazt, ami a Kárpát-medence talajában, szőlőtőkéiben, gyümölcsbokrain és az emberi hozzáértésben – hangzott el a II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny díjátadó rendezvényen.

Ribizliborverseny, miniszter
A II. RibON Kárpát-medencei ribizliborverseny, Csíkmadarason (fotó: Pelsőczy Csaba)

A helyi értékeknek helye van a piacon

Nagy István agrárminiszter, Csíkmadarason arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk büszkék a helyi értékeinkre, a vásárlók a tömegtermékek helyett ugyanis egyre inkább az olyan különlegességeket keresik, mint a ribizlibor. Ezért az a feladatunk, hogy ezeket az értékeket megőrizzük és másokkal is megismertessük.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a kormány a tavalyi évben hívta életre a Schams Ferenc Tervet, hogy támogassa a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését. A terv megvalósításában résztvevő külhoni civil agrárszervezeteken keresztül elsősorban a borászati kisvállalkozásokat, családi vállalkozásokat segítik, hogy az ő sikereik ösztönző erőként hassanak a szűkebb és tágabb határon túli közösségre.

A több, kisebb-nagyobb támogatás Kárpát-medence szerte olyan átfogó hálózatot hoz létre, amelynek eredményeként a történelmi magyar borvidékek ismét a régi fényükben tündökölnek majd – tette hozzá.

Ribon termékek
A RibON Natúr Szövetkezet Csík és a térség termelőinek jelent biztos hátteret (fotó: Pelsőczy Csaba)

Az agráriumnak számos kihívással kellett megküzdeni az elmúlt időszakban

A klímaváltozás, az energiaárak emelkedése, a szankciók negatív hatásai, a fogyasztói szokások változása és a gazdasági környezet bizonytalansága – ezekre választ kell találniuk a gazdáknak.

A mezőgazdaság minden szereplőjének együttműködve kell megoldást találniuk a nehézségekre. A miniszter kiemelte, hogy ebben a munkában élen jár a RibON Natúr Szövetkezet, amely Csík és a távolabbi térségek termelőinek jelent biztos hátteret. Olyan lehetőségeket kínálnak ugyanis a szövetkezeten keresztül, amelyek a kisebb területtel rendelkező gazdák számára is elérhetők. A miniszter hangsúlyozta, az összefogás a sikeres jövő alapja.

Forrás: AM/Sajtóközlemény