fbpx

Soha nem látott sertésárak: 800 forint a vágott állat kilója

Írta: - 2022 augusztus 18.

Március óta először fordult elő, hogy a német sertésárak átlépték a bűvös 2 eurós határt. Hazánkban az április hozta az első nagy árugrást, amit júliusban alaposan megfejeltünk. Most is hűen követjük a német árakat: itt a 800 forintos küszöb!

vágósertés
Nehéz összevadászni a vágókapacitáshoz szükséges mennyiséget (forrás: viehhandlung-hauger.de)

Harmadával drágább most a sertés, mint tavaly volt

Az augusztus 18. és 24. közötti időszakra 2 euróra emelkedett a német vágott állat szerződéses ára. Az agrarheute.com elemzője ennek egyik okaként az Európa-szerte szűkös kínálatot említi, a másikként a kontinensünket sújtó tartós hőhullámot. Utóbbi a sertések étvágytalanságát és lassú növekedését okozza. A takarmányárakat említhetnénk harmadik okként, de ezekkel már egy ideje együtt kell hogy éljenek a termelők. Ágazati szakértők szerint ez az áremelkedés még szerény is az ágazat súlyos gondjaihoz képest. Egész Európára nézve igaz, hogy a mostani árak a tavaly ilyenkor mérthez képest már 30-35 százalékkal magasabbak.

A múlt héten 730 ezer sertést vágtak le Németországban, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. Az állatok átlagos súlya 96 kilogramm volt – meglehetősen „karcsúak” tehát a nyári disznók. Sajnálkoznak is a németek, hiszen náluk az augusztus a legnagyobb grillkolbász-fogyasztási időszak, és ezen a válság sem változtat.

német sertésárak
Forrás: agrarheute.com, Olaf Zinke

Ezért ment össze az állomány

A német sertésállomány csökkenéséhez masszívan hozzájárult, hogy a sertéspestis betörésével Kína száműzte a német húsokat a piacáról. A pofon akkor érte az ágazatot, amikor éppen egy kiváló értékesítési periódus után (amit a kínai sertéspestis váltott ki) állománynövelésbe kezdtek. 2021-től nemcsak eladni nem tudták a jószágot, de az etetése is egyre többe került. A veszteségek tavaly év végére erős hanyatláshoz vezettek a termelésben, így az idei év kevés kocával indult el. A német értékesítési gondok kivetültek az európai sertésárakra is.

Hazánkban plusz nehezítésként az ASP-mentesítés vette el sokaktól a legjobb értékesítési időszakot, majd a korszerűsítések és az állománytelepítés a legrosszabb időszakra esett (mélyülő sertésárak, emelkedő beruházási és működési költségek).

Pozitív kilátások

A mostani élénk kereslet meglátszik a malacárakon is. Ezen a héten egy 25 kilós malac (200-as falkában) már 46,5 euróba (19 ezer Ft) kerül Németországban – egyetlen hét alatt nőtt 4 eurót az ára. Ez mindig arra utal, hogy a termelők fantáziát látnak a termelés folytatásában. Ha a németek örülnek, az nekünk mindig jó. Vajon mennyi vállalkozás tudta ezt kivárni?