fbpx

Spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát

Írta: Barna Ferenc - 2022 július 06.

Már világszerte megfigyelhető, hogy a nagykereskedők spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát. Svájc már hozott ilyen intézkedést, mi követjük – mondta Robert Golob szlovén kormányfő, mikor bejelentette, hogy Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt összes búzát.

Kombájn munkában
Az országban megtermelt összes búzát felvásárolja Szlovénia (Fotó: Dobóváriné Horváth Aranka)

Csökkenteni akarja a gazdálkodók költségeit

22 millió euró értékben támogatást nyújtanak a gazdálkodóknak, ezen keresztül csökkenteni akarják a gazdálkodók költségeit, amelyek a magas üzemanyagárak, valamint a műtrágyák és magok drágulása miatt közvetlenül hatással vannak az élelmiszerárakra, másrészt létre akarnak hozni egy hatékony kiskereskedelmi árszabályozási rendszert.

Ez mellett az állam felvásárolja a Szlovéniában megtermelt összes búzát. A gazdák így egy vevőt és stabil árat kapnak, tudni fogják, kinek és mennyiért adják el a búzát, ezért az ár is valamennyivel alacsonyabb lesz.

„Sajnos a helyzet a világban – különösen Ukrajnában – napról napra romlik, és ez nemcsak az árakon, hanem a jövőre szánt élelmiszerek elérhetőségén is látszik” – mondta a miniszterelnök.

Közvetlenül nem avatkoznak be az árak alakításba

A kiskereskedelmi árak területén a kormány nem avatkozik be közvetlenül az árak alakításba. Az árakat egy 15 termékből álló kosárral próbálják majd meg szabályozni, amelyről egyeztetnek még a kereskedelmi kamarával.

Összehasonlítják, hogy az ugyanolyan minőségű áruk mennyibe kerülnek az egyes kereskedelmi láncoknál, valamint összevetik a szomszédos országokkal, Horvátországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Ausztriával is.

Az adatok mindenki számára nyilvánosak lesznek, és megmutatják, az adott kosáron belül melyik áruházlánc, hogyan alakítja a termékek árát, ezzel megakadályozva, hogy a kereskedők – az amúgy is erős versenypiacon – túl magas árakat szabhassanak meg.

Forrás: MTI
Összeállította: Barna Ferenc