fbpx

A szelvényásási kampányból Kiskunhalas sem maradhat ki

Írta: Sándor Ildikó - 2024 március 15.

„A talajon nem csak állunk, hanem élünk is!”. A Magyar Talajtani Társaság Dr. Stafanovits Pál híres mondására egy országos kampánnyal szeretne erre ráerősíteni.

A 2024. március 20-án rendezendő országos kampánynap célja, hogy felhívja a figyelmet a termőtalajaink állapotára és fontosságára. Ehhez országszerte egyszerre, a lehető legtöbb helyen talajszelvényt ásnak és elemeznek a szakértők, a hallgatóság pedig kivételesen nemcsak agrárszakemberekből, hanem laikus érdeklődőkből, lobbistákból, a környezetükért és talajaikért aggódókból vagy legalább tudatosan gondolkodókból fog állni. A cikkünk írásáig már 39 helyszín csatlakozott a kampányhoz. Kiadónk és az Agrárágazat szaklapunk sem hagyhatta ki ezt a lehetőséget és nemes célt, mi is ásunk, elemzünk, sőt, egy nagyszabású rendezvényt is szerveztünk erre a kampányra.

Időpont: 2024. március 20. szerda, 10:00-13:00

Helyszín: Kiskunhalas, Félegyházi út (Halaspack Csomagoló Bt. Majsai út 3-tól kitáblázva)
46.447139 É, 19.530556 K

Program:

  • Köszöntő:

Sándor Ildikó főszerkesztő, Agrárágazat

Lengyel János ügyvezető, Bognár-Boris Kft.

  • A talajélet jelentősége

Dr. Pénzes Éva ügyvezető, Magyar Talajvédelmi Baktérium-gyártók és –forgalmazók Szakmai Szövetsége

  • Költségoptimalizálás a Phylazonit eszközeivel

Imre Gergő innovációs vezető és Kántor János területi képviselő, Agrova Kft.

  • Amit egy szelvény el tud mondani magáról – talajszelvény-elemzés

Kovács Károly geográfus, tudományos munkatárs, Miskolci Egyetem

  • Amit a sekély talajművelésről tudni kell – álló- és mozgó gépbemutató

Barabás Zsolt értékesítési vezető, HORSCH Maschinen GmbH.

térkép
Az országos programsorozat további helyszíneiről a Magyar Talajtani Társaság honlapján lehet tájékozódni.

Egy talajszelvény több, mint földrajz vagy mezőgazdaság. Egy élő térképe a múltnak, és akár a jövőnek is

A kiásott talajszelvényt bemutatjuk, leírjuk, mesélünk a talajról, annak működéséről, és természetesen válaszolunk minden kérdésre. A forgatásos és forgatásnélküli technológiák talajra gyakorolt hatását is megnézzük, a rendhagyó szelvénybemutatót Kovács Károly tartja, de lesz előadás a talajéletről is, rendezvényünket megtiszteli Dr. Pénzes Éva, a Magyar Talajvédelmi Baktérium-gyártók és – forgalmazók Szakmai Szövetségének ügyvezetője. De hallhatunk konkrétumokat a Phylazonit termékekről, sőt, gépbemutatóval is készülünk. A német HORSCH palettáról Kiskunhalasra érkezik, és dolgozni is fog (!) egy Cruiser 5 XL sekély szántóföldi kultivátor és egy Maestro 7 TX függesztett szemenkénti vetőgép. És ugyan nem talajművelés, viszont szenzáció: jön egy Leeb 5 LT szántóföldi permetezőgép is!

A főszereplő azonban továbbra is a TALAJ!

A talajunk elemzéséhez Miskolcról érkezik az ismert geográfus, az egyetem tudományos munkatársa. Aki már látta, hallotta őt elemezni, tudja, hogy a történetnek sosem lesz vége, hisz a szelvény mindent is elmond magáról, Kovács Károly pedig ezt látványosan, élvezhetően és hosszan is tudja tolmácsolni. A szelvényásásunkat egyébként megelőzte egy fúrásos talajmintavétel, amiben Vajdulák Norbert, a TerraAgro Talajvédelmi Kft. ügyvezetője személyesen volt a segítségünkre, az eredmények pedig a nagy napig meg is fognak érkezni Debrecenből, ahol a HSSI Mérnöki Iroda Kft. és Horváth Imre közreműködésével laborvizsgálatokat is készítettünk előre.

Várunk mindenkit, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program esős időben is megtartásra kerül, szereztünk sátrat.

Várunk minden környékbeli gazdát, iskolás csoportot és érdeklődőt, aki többet szeretne megtudni a talajokról!

A talaj szerkezete, porózussága még javítható

Addig is egy kis emlékeztető, Dobos Endével, a Magyar Talajtani Társaság elnökével készített készített exkluzív interjúnk itt olvasható.