fbpx

Kinél kötött ki az ukrán gabona?

Írta: Barna Ferenc - 2023 január 04.

A gabonafolyosó működik: több mint 600 hajóval 16,43 millió tonna mezőgazdasági termék hagyta el eddig az ukrán partokat. Az export zöme – az előrejelzésektől eltérően – azonban nem Afrikába vagy Ázsia szegény országaiba irányult. Az öt legnagyobb importőr három európai ország, valamint Kína és Törökország, együtt az összes export 60%-át viszik.

Búza
A gabonafolyosón keresztül közel 4,76 millió tonna búza hagyta el Ukrajnát (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Az eddigi eredmények alapján a célországok

A gabonafolyosó indítása óta mintegy 150 nap alatt több mint 600 hajó hagyta el Ukrajnát, és 2023. január 3-ig összesen 16,43 millió tonna mezőgazdasági terméket exportáltak – olvasható az ukrán gazdasági minisztérium tájékoztatójában. Az útvonal működése nem volt zökkenőmentes, több tárgyalás volt szükséges ahhoz, hogy minden fél vállalja a feltételek biztosítását.

A fő vásárlók: Spanyolország, Kína, Törökország, Olaszország és Hollandia (a sorrend az importált mennyiség alapján lett felállítva). Az első afrikai állam Egyiptom (világ legnagyobb búzaimportőre), hatodikként szerepel a listán.

Ezután megtaláljuk még a célországok listáján többek között Izraelt, Tunéziát és Líbiát, melyek csaknem 500 000 és 350 000 tonna gabonát – főként búzát – importáltak a gabonafolyosón keresztül.

Az első három ország vitte a termékek 46%-át, a top5-ös pedig a teljes exportvolumen 60%-át.

Kevés gabona került Afrikába

A Száhel övezettől délre fekvő afrikai – vagy az alacsony jövedelmű ázsiai országokba azonban – a top öt országhoz képest – kisebb szállítmányok érkeztek. Ezen közül az első Banglades, amely összesen 380 000 tonna gabonát importál. Ezt követi az aszálytól szenvedő Etiópia, amely 167 000 tonna búzát vásárolt. A háborútól és éhezéstől sújtott Jemenbe 152 ezer tonna gabona került a gabonafolyosón keresztül, Kenyába 149 ezer tonnát szállítottak, Szudán pedig összesen 65 ezer tonnát kapott.

Még kevesebb termék jutott el a szárazság sújtotta Szomáliába (53 500 tonna), Irak pedig 33 000 tonna búzához jutott ebből a forrásból. Körülbelül 90 000 tonna gabonát adtak el Afganisztánnak és 61 000 tonnát Pakisztánnak.

A legjelentősebb exporttermék a takarmánykukorica

A teljes export 45%-a takarmánykukorica, mely megközelítőleg 7,7 millió tonnát tett ki. A legfontosabb élelmiszer-gabona, a búza (4,76 millió tonna), az exportált agrártermékek 23 százaléka volt.

A napraforgó és a napraforgóolaj 6-6%, ez egyenként 986 ezer tonnát jelent. Exportcikk volt még a repce, de mértéke nem közelítette meg a fent felsorolt termékeket.

Forrás: agrarheute