fbpx

Szaktanácsra és nyitottságra egyszerre van szükség

Írta: Agrárágazat-2023/05. lapszám cikke - 2023 május 07.

Csizmadi Imre, Az Év Kertésze pár év alatt szó szerint virágzó gazdaságot hozott létre

Noha most lett országszerte híres, a Csizmadi család már 3 generációs múltra tekinthet vissza a kertészeti növénytermesztésben. Csizmadi Imre, a családi gazdaság legfiatalabb vezetője februárban a közönségszavazatok megszerzésével elnyerte Az Év Agrárembere versenyben Az Év Kertésze címet, amit nem kis részben európai színvonalú bazsarózsa-ültetvényének köszönhet. Az agrárközéletben is aktív fiatal kertészt-növényorvost azonban nem csak erről a kultúráról kérdeztük Bugyin működő gazdaságában.

A legnagyobb ültetvény jelen van a hazai láncokban

A Csizmadi családban három generációval korábban kezdődött a kertészeti gazdálkodás. Csizmadi Imre nagyapja és édesapja is a kollektivizált mezőgazdaság idején kisebb saját birtokokon fogott hozzá a Pest megyei térségben hagyományosan termesztett zöldségek – többek között hagyma, káposzta, burgonya, zeller és cékla – előállításához. Ma már Csizmadi Imréé az ország legnagyobb zellerültetvénye. A termesztés konvencionális technológiával zajlik, miután a gazdaság vezetője a „mainstream” bio- és ökofókuszú személetet árnyaltabban látja. – Miután majdnem minden magyarországi áruház- és hipermarketlánc vásárolja a termékeinket, nyilvánvaló, hogy bár nem biotermesztőként dolgozunk, minőségben és például szermaradvány-határértékek szempontjából simán megfelelünk még a multiknál támasztott követelményeknek is. Tudomásul kell vennünk, hogy a bioszegmens olyan réspiac, amelyben nagyon nehéz egyszerre érvényesíteni a nyereségesség szempontját és az elvárt feltételeket – mondja Imre, aki egyelőre úgy véli, nem éri meg az átállás befektetése a ráfordítást. A mezőgazdasági közéletben is szerepet vállaló fiatal gazda emellett a térségbeli gazdaságok összefogását is elengedhetetlennek tartja.

Nem hiszem, hogy szigetszerűen, egy-egy gazdaság képes és hajlandó lenne az átállásra. Ha csak a növényvédelmi kitettséget vesszük: ha egy táblán nincs vegyszeres védekezés, a többi, környező tábláról odagyűlnek a kártevők – említ példát a biotermesztéssel kapcsolatban a növényorvosi diplomát is szerző Csizmadi Imre.

Szaktanácsra, de nyitottságra is szükség van

A család nevét viselő farm vezetőjének markáns véleménye van a szántóföldi zöldségtermesztés hazai viszonyairól is.

Az utóbbi évtizedek egyik legszomorúbb trendje ebben a szegmensben a súlyos piaci visszaesés. Ma már nemcsak olyan, egykor Európa-szerte híres magyar növényt importálunk, mint a burgonya vagy a vörös- és lilahagyma, lassan fűszerpaprikából és fokhagymából is behozatalfüggő az ágazat. Csizmadia Imre szerint a burgonyát illetően az éghajlati, termőhelyi sajátosságok az ok, amiért a növény kikopik a nemesítésből, termesztésből.

A nehezen kivédhető fuzáriumos rothadás, a szárazság olyan tényezők, amik nem teszik vonzóvá a burgonyát, nálunk is inkább már csak a vetésforgó miatt van a termesztési tervekben. A burgonya tehát valójában nem idevaló. A hagyma területvesztését már kevésbé értem. Igaz, profizmus kell a sikeres, jövedelmező termesztéshez, mert a gyomosodás, a gombásodás fenyegeti, és sokat lehet rontani a rossz ütemezésben végzett szedéssel. Ám ahol jó agrotechnológiával csinálják, ott jó eredményeket lehet elérni vele – mondja Imre, és ezzel máris elvezet az általánosan visszatérő kérdéshez: a hazai szaktanácsadási, gazda-továbbképzési rendszer problémáihoz. – Nemcsak arra van ugyanis szükség, hogy legyenek megfelelő szaktanácsadók, hanem arra is, hogy a gazdákban legyen elég nyitottság, készség a tanácsok meghallgatására.

A mára mintegy 250 hektárosra nőtt Csizmadi Farm az említett szabadföldi zöldségek termesztésében erőteljesen halad a korszerűsítő, bővítéses fejlesztések irányába. Erre már csak azért is szükség van, mert a gazdaság a szántóföldi zöldségfélék primőr áruminőségben való előállítását tette fő profiljává. Az utóbbi években több, részben hitelből végzett beruházás szolgálja a precíziós termesztés, a hatékony post harvest céljait. Például a most futó projekt során egy olyan feldolgozócsarnok épül, amely a termény tisztítását, zsákos vagy rekeszes csomagolását, címkézését végzi el 10 tonnás óránkénti teljesítmény mellett. Az idén befejezendő, európai uniós pályázaton alapuló fejlesztés eredményeként a teljesen automatizált post harvest folyamatokban a termeléshez, a manipuláláshoz sem kell többé emberi kéz.

Ugyancsak a korszerű technológia része a Ferrari Futura Twin automata ültetőgép, amely 8-10 helyett csupán 2-3 ember közreműködését igényli a különféle szabadföldi zöldségek földbe helyezésekor. A technológia csúcsgépe nemcsak Bugyi környékén, de az egész országban ritkaságnak mondható. – Sajnos, szükség is van rá, mert az emberi munkaerő utánpótlása egyre kevésbé biztosított – utal a szintén országszerte tapasztalható problémára a farm vezetője.

A gazdaságban egyébként jelenleg 12 ember dolgozik. Bővülés azután a szellemi munkavégzés területén is várható, új agronómus felvételével, továbbá új agrár-vállalatirányítási rendszer bevezetésével annak érdekében, hogy a gazdaság pontosabban felmérhesse a lehetőségeit, elemezze a keletkező adatokat, így hatékonyabb stratégiai terveket alkothat a jövőben.

„Rendkívüli érzés, ha elismerik az ember munkásságát. Emlékszem, pár éve még csak az újságot lapozgatva néztem a tehetséges agrárszakemberek bemutatkozását (lapunk, az Agrárágazat Az Év Agrárembere-sorozat médiatámogatója, – a szerk.) és reméltem, hogy egyszer majd én is ide tartozhatok. Álmomban sem gondoltam, hogy ez a pillanat ilyen hamar, ilyen fiatalon elérkezik”

– kommentálta közösségi oldalán az elismerést Csizmadi Imre. Családja és munkatársai felé kifejezett hálája mellett úgy fogalmazott: „Köszönöm nekik és köszönöm az országunknak, hogy az elmúlt 10 évben rendkívüli, európai szinten is kiemelkedő segítséget nyújtott a lehetőségek és a megvalósíthatóság terén.”

Sosem gondolta, hogy virágkertész is lesz

A Csizmadi Farm mégsem ezekről, hanem a bazsarózsa-termesztésről lett országosan ismert, miután Csizmadi Imre a szakmai zsűri véleménye és a közönségszavazatok alapján elnyerte Az Év Kertésze díjat. Ahhoz képest, hogy a farmot 2015-ben létesítették, ez önmagában is nagy teljesítmény. Ennek története még Imre egyetemista korában kezdődött, amikor a Corvinus másfél éves dupladiploma-programja keretében Hollandiában, a Dronteni Egyetem kertészet és szántóföldi gazdálkodás szakán is tanult. Ott a később barátjává váló diáktársa mutatta meg neki – ahogyan Imre fogalmazott – a virágtermesztés jövőjét: vagyis a korszerű technológiával végzett bazsarózsa-előállítás eszközeit. – Addig is tudtam, hogy a mezőgazdasággal akarok foglalkozni, de egyáltalán nem az operatív, korán kelős, a növénytermesztés napi gyakorlatával összefüggő munkára gondoltam, hanem inkább például az agrárközgazdaságra, az agrárinnovációra – idézi fel Imre. A hollandiai tapasztalatok azonban mégiscsak a gyakorlatorientált profiloknál „marasztalták”. Így a Corvinus kertész és agrármérnök szaka után elvégezte Gödöllőn, a Szent István Egyetem növényorvos mesterképzését is.

Azt viszont sosem gondoltam volna korábban, hogy virágkertészettel fogok foglalkozni. Az iskolatársam révén, aki ma már jó barátom, azonban láttam, mi mindent lehet megvalósítani korszerű technológiákkal. Nem véletlenül nevezik Hollandiát a tulipán eredeti otthonának: a termőhelyi adottságok, a klíma vagy a talaj ott ennek felel meg a leginkább, jobban, mint például itthon. A bazsarózsa viszont idehaza is kiválóan termeszthető, igaz, a piaca rendkívül hektikus. Abban a pár hétben, amíg szezonja van, dől el, hogy kiemelkedően jövedelmező lesz vagy éppen „bukós”: mindkettőre volt példa az elmúlt években. És ez döntően nem is az időjárástól függ, hanem piaci körülményektől: kínálattól, marketingtől, áraktól, van is hazai gazdaság, amelyik tavaly például végleg felhagyott vele. Amikor viszont jó éve van a bazsarózsának, akkor valóban jövedelmező – vázolja Imre, aki szerint éppen e hektikus volta miatt nem is ajánlott főprofilnak egy gazdaságban.

A magyarországi viszonylatban egyedülállóan nagy, 5 hektáros területen egyébként a szaporítóanyag-előállítás történik: innen utazik az áru a holland üzlettárshoz, aki majd virágként értékesíti májustól. Ez az a „rövid játéktér”, amikor eldől a jövedelmezősége: miután egy szál ára 20 eurocent és 1 euró között változik, érhető, milyen nagy várakozásokkal, izgalommal telik az értékesítési szezon ebben a szektorban. Köszönhetően a precíz és modern technológiának, a bazsarózsa ma a farm egyik komoly exportterméke és erős marketingtényezője, hiszen a virág akár a kiskereskedelemben: online és áruházlánci értékesítésben, akár – látványos voltánál fogva – az idegenforgalomban is unikális értéket képvisel.

El kell érni a gazdákat

Csizmadi Imre mindemellett a mezőgazdaság hazai közéletében is részt vesz. Elnökségi tagja a MAGOSZ fiatalgazda-tagozatának, az Agrárkamara Pest megyei küldöttje, és elnöke a Bugyi Területi Agrár Bizottságnak. – Nagy fejlődés megy végbe a mezőgazdaságban, de vannak makacsul meglévő problémák is, amik nem feltétlenül szakmai vagy finanszírozási akadályok. Például az öntözésfejlesztés nagyon rég várt fontos program, de még mindig akadályozza a gazdákat, hogy az erre vonatkozó szakhatósági, műszaki és más feltételek terén nincs egységes, mondjuk egy tárcához rendelt igazgatás. A másik probléma az ágazaton belüli szakmai kommunikáció. Vannak szaktanácsadók, szakmai fórumok, továbbképzési lehetőségek. Ám ezek nem mindig érik el a gazdákat, vagy éppen azok a gazdák nem mennek el ezekre, akiknek szükségük lenne a korszerű tudás megszerzésére. Azt tekintem fő célomnak a közéleti szerepvállalással, hogy ezeken a területeken, akárcsak a generációváltás terén, előrelépést érjünk el. Ebben az államnak is van szerepe célprogramokkal, a támogatási rendszerek finomításával például, de nekünk, gazdaságvezetőknek is. Azokat a célokat, amiket kitűz maga elé akár az EU-s agrárvezetés, például az új KAP sokszor szigorú, újszerű előírásaival, csak úgy érhetjük el vagy érthetjük meg, ha van kommunikáció, ha a félreértéseket elemezzük, tisztázzuk. A magyar mezőgazdaságban is szükség van párbeszédre, például az összefogás erősítése érdekében, ami a piaci pozícióink, az exportlehetőségeink miatt fontos – összegzi a farmvezető.

Kohout Zoltán