fbpx

Az input árakat nem követi a szőlő átvételi ára

Írta: Barna Ferenc - 2023 június 08.

Kiemelt partneri viszony fűzi egymáshoz az Agrárminisztériumot és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT) – mondta Nagy István agrárminiszter a HNT Elnökségi ülésén, ahol új elnököt is választottak, aki szerint van közös feladat, ugyanis az input árak drasztikus emelkedését sem a szőlő átvételi ára sem a borok beszállítói ára nem követte.

Gépi munka a szőlőben
A termelési költségek magasak, a szőlő átvételi ára viszont irreálisan alacsony (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A nehéz termelési körülmények miatt egy több kihívással kell az agráriumnak megküzdenie

A kormány és a szaktárca ezekben a nehezebb időkben is prioritásként kezeli a HNT állami támogatásának biztosítását. Az Agrárminisztérium továbbra is számít a szervezet és a kötelékébe tartozó mintegy 28 ezer magyar gazda, valamint a hegybírók magas szakmai színvonalú munkájára, megbízhatóságra, többek között az új borjogi szabályozás végrehajtásában.

Az egyablakos ügyintézés a HNT által felügyelt informatikai rendszeren keresztül, a hegybírók közreműködésével valósul meg. Ez nagy könnyítés az ágazat szereplőinek, egyben felelősséget követel meg a hegybíróktól – mutatott rá a miniszter a tanács a tanács szükségességére.

Nagy István kifejezte reményét, hogy a jövőben is folytatódnak a HNT által elindított piacszervezési intézkedések: a szakmaközi bormarketing és a biológiai alapok biztosítása. E két program jó mutatja, hogy a szőlészek és a borászok maguk is tenni akarnak piaci helyzetük javítása érdekében, felismerik a problémát, kidolgozzák a stratégiát és az intézkedéseket is végrehajtják, mutatott rá.

A HNT az ülésen új elnökséget választott

A leköszönő elnök, Légli Ottó 2015 óta vezette a szervezetet, helyét Frittmann János vette át. A miniszter gratulált az új elnökség tagjainak, és elmondta, a HNT vezető testülete mindig magas színvonalon látja el a jogszabályok által rá bízott állami feladatokat, képviseli a borvidéki településeken gazdálkodók érdekeit. Konszenzust alakít ki, hogy a hazai szőlész-borász társadalom egységes álláspontját képviselje az Agrárminisztérium, a nemzeti és uniós döntéshozók irányába.

Mindennek köszönhetően a magyar borok, borászatok, borászok újra ott vannak Európa élvonalában, hangsúlyozta a tárcavezető.

„Egyértelmű törekvésem, hogy az ágazati problémák meghatározása és az országos intézkedési javaslatok kialakítása során fokozzam a párbeszédet a hegyközségekkel. Szeretném kialakítani azokat a fórumokat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a tagok magukénak érezzék a szakmaközi és állami döntéseket. Ennek első lépéseként a HNT Elnökségének alakuló ülésén javasolni fogom a 2016-ban az agrártárcával közösen megalkotott Ágazati stratégia egyes elemeinek a felülvizsgálatát. A COVID járvány és a geopolitikai válságok hatására az input árak drasztikus emelkedését sem a szőlő átvételi ára sem a borok beszállítói ára nem követte” – mondta Frittmann János székfoglalójában.

Pál Sándor, Nagy István és Frittmann János
A célunk közös: a magyar borokat, borászatokat, borászokat Európa élvonalában tartani! – mondta a tárcavezető (fotó: Vermes Tibor)

Elnökségi tagok:

  • Frittmann János (elnök);
  • Pál Sándor (pénzügyekért felelős alelnök);
  • Varga Máté (szakmaközi ügyekért felelős alelnök);
  • Molnár Ákos (Szőlészeti Szekció elnöke);
  • Schmidt Győző (Borászati Szekció elnöke).

Szőlészeti küldöttek: Bock József (Villányi borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Dr. Molnár Péter (Tokaji borvidék); borászati küldöttek: Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék) Laczkó Gábor (Mátrai borvidék).

Forrás: AM Sajtóiroda és HNT