fbpx

Biztos azt kapja, ami jár?

Írta: - 2017 február 17.

Górcső alatt a földhaszonbérlet

A tavalyi év elején életbe lépett módosított földforgalmi törvénynek köszönhetően már lehetőség van a földhaszonbérleti szerződések felülvizsgálatára, mely után annak módosítását – bizonyos feltételek fennállása esetén – bármelyik fél kezdeményezheti. A változtatás lehetősége már több mint egy éve adott, ennek ellenére még mindig sokan nincsenek tisztában a konkrétumokkal. Számukra szolgál hasznos összefoglalóul a következő írás.

A tavalyi év elején életbe lépett módosított földforgalmi törvénynek köszönhetően már lehetőség van a földhaszonbérleti szerződések felülvizsgálatára, mely után annak módosítását – bizonyos feltételek fennállása esetén – bármelyik fél kezdeményezheti. A változtatás lehetősége már több mint egy éve adott, ennek ellenére még mindig sokan nincsenek tisztában a konkrétumokkal. Számukra szolgál hasznos összefoglalóul a következő írás.

Mikor adómentes a haszonbérleti díjból származó bevétel?

A haszonbérleti szerződés alapján a bérlő meghatározott mezőgazdasági földterület használatára és annak hasznainak beszedésére jogosult, melynek fejében haszonbérleti díjat köteles fizetni – tájékoztat a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény. A termőföldek bérbeadásáért járó haszonbérleti díjat minden év végén fizetik meg a bérlők, amely bevétel után bizonyos esetben a tulajdonosoknak adózniuk kell. A termőföld bérbeadásából származó bevétel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján adóköteles jövedelemnek minősül, melynek mértéke 15%.

A haszonbérleti díjból származó bevétel adómentessége a vonatkozó haszonbérleti szerződés időtartamától függ. Amennyiben a két fél között köttetett haszonbérleti szerződés időtartama eléri az 5 évet, úgy a tulajdonos adómentességet élvez a bérlet bevételét illetően. Jellemzően ebbe a kategóriába esik a legtöbb haszonbérleti szerződés.

Az adómentesség azokat az új tulajdonosokat is megilleti, akik egy már érvényben lévő, 5 évnél hosszabb kifutású szerződés alapján adják bérbe termőföldjüket.

Kulcsfontosságú a haszonbérleti szerződés időtartama

Haszonbérleti szerződést a tulajdonos és a bérlő csak előre meghatározott időintervallumra köthet, tehát határozatlan időtartamra szóló haszonbérleti szerződés nincs. A szerződés időtartama 1-től 20 évig terjedhet, ám fontos tudni, hogy a haszonbérletbe foglalt gazdasági évek kezdő és záró dátuma eltérhet a szokásos naptári évtől.

Gyakorlati okokból a gazdasági év a növények vegetációs időszakához alkalmazkodik a következők szerint. Az őszi vetésű növényeknél október 1-jétől a következő év szeptember 30-ig tart, így a haszonbérlőnek lehetősége van a gabona elvetésétől a betakarításig minden munkafolyamat elvégzésére. Előfordulhat olyan gazdasági év is, ahol a tavaszi vetésű növények (pl.: kukorica) október-novemberi betakarítására a haszonbérlet utolsó évében is sor kerülhet.

Erdő vagy erdőtelepítésre kijelölt földterület esetében a haszonbérleti szerződés legfeljebb a termelési időszak, vagyis a vágásérettségi kor lejártát követő 10. év végéig köthető meg.

A tavalyi év elején életbe lépett módosított földforgalmi törvénynek köszönhetően már lehetőség van a földhaszonbérleti szerződések felülvizsgálatára, mely után annak módosítását – bizonyos feltételek fennállása esetén – bármelyik fél kezdeményezheti. A változtatás lehetősége már több mint egy éve adott, ennek ellenére még mindig sokan nincsenek tisztában a konkrétumokkal. Számukra szolgál hasznos összefoglalóul a következő írás.

Pénzben fizetni a legtisztább!

A haszonbérleti szerződésben nemcsak az időtartamot szükséges egyértelműen feltüntetni, hanem a föld használatáért járó ellenértéket és annak fizetési módját is rögzíteni kell. A bérlő fizethet a tulajdonosnak pénzben, terményben vagy pénz/termény kombinációjában is a szerződésbe foglaltak szerint. A fizetés minden év végén, utólag esedékes.

A gyakorlati tapasztalat alapján a szerződő felek gyakran pontatlanul állapodnak meg a haszonbérleti díj fizetésének mikéntjéről, amely magával hozza, hogy az egyik fél akaratlanul is, de rosszabbul jár.

Tapasztalataink szerint a terményben megadott bérleti díjak térnek el leginkább a helyben szokásos piaci ártól, általában negatív irányba – osztja meg tapasztalatait Sáhó Ákos, az x-agro.hu vezetője. – További gyakori probléma ezzel a fajta fizetési móddal, hogy a felek nem rögzítik pontosan a termény fajtáját és értékét. Nem elég annyit írni a szerződésbe, hogy búza, hiszen az lehet étkezési- vagy takarmánybúza is, amelynek árai eltérhetnek egymástól. Az átlagár számítása is csak akkor lehet pontos, ha szerződésbe lett foglalva, hogy mely időszak átlagát kell alapul venni a bérleti díj számításakor.

Érdemes átgondolni a bérleti időszak alatti bérletidíj-emelést is, ami a 15-20 évre kötött szerződéseknél már jelentős tétel. A felek megállapodhatnak fix, évenkénti emelésben, inflációhoz kötött emelésben, vagy bizonyos időközönkét a helyben szokásos piaci díjhoz való igazításban.

Sokan rosszul járnak a jelenlegi bérleti díjjal

Az általában hosszútávra kötött, haszonbérleti szerződésbe foglalt bérleti díjak sok esetben nagyságrendekkel eltérnek a mai, helyben szokásos piaci ártól, az esetek nagy részében a tulajdonos kárára, tehát a szerződésbe foglalt bérleti díj jelentősen alacsonyabb a jogosan kérhető árnál. A földpiacra általánosan jellemző nehézkes információáramlás és az ebből fakadó információhiány a haszonbérleti szerződések terén is megfigyelhető. Sok haszonbérletben érintett tulajdonos és/vagy gazda nincs tisztában vele, hogy szerződését – meghatározott feltételek teljesülése mellett – bármikor módosíthatja.

A 2013. évi CCXII. törvény értelmében a haszonbérleti szerződés módosítását bármelyik fél indítványozhatja, ha az adott területre

  • legalább 10 éves időtartamra szóló szerződést kötöttek,
  • melyből már legalább 5 év eltelt,
  • és legalább még 5 év van hátra.

A szerződésbe foglalt bérleti díj mértékének módosításánál további kitétel, hogy a szerződésbe foglalt bérleti díjnak legalább 20%-kal el kell térnie a jelenlegi helyben szokásos piaci bérleti díjtól, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a kritérium a legtöbb esetben teljesül.

A fent említett törvény úgy fogalmaz, hogy a haszonbérleti szerződés módosítását a másik félhez intézett írásos kezdeményezéssel lehet indítványozni, melyhez kötelező csatolni egy igazságügyi szakvéleményt a helyben szokásos haszonbérleti díj mértékéről, ami a bírósági eljárás során is megállja a helyét.

Extra tipp: igazságügyi szakvélemény nélkül is módosíthat!

Az igazságügyi szakvélemény borsos ára (nagyságrendileg 50-100 ezer Ft/HRSZ) azonban megspórolható, ha a tulajdonos és a bérlő egyetértenek a szerződésben foglalt ár módosításával és az új árról képesek közösen megegyezni. Ezen a ponton azonban felmerül a kérdés, hogy hogyan határozható meg egy olyan igazságos, valóban reális piaci bérleti díj, amely egyik fél érdekeit sem sérti.

Jó hír az érintetteknek, hogy néhány hónapja már elérhető az interneten egy olyan hiteles haszonbérletidíj-megállapítás, amely nagyon pontosan határozza meg a reális bérleti díj nagyságát. Ehhez egy hosszú fejlesztés eredményeként, egyetemi közreműködéssel magalkotott adatbázist használnak a földpiaci szakértők, amely az elmúlt időszak legfrissebb jegyzői kifüggesztéseit – tehát a valós földpiaci tranzakciókat – veszi alapul. Az így kapott eredményt súlyozzák különböző paraméterek alapján pl.: méret, alaktényező, aranykorona-érték, domborzati viszonyok, belvízveszély, stb. Ez a haszonbérletidíj-meghatározás az igazságügyi szakértői véleménynél kedvezőbb áron elérhető, ráadásul interneten keresztül néhány perc alatt igényelhető a kérdéses földterület jellemzőinek (fekvés, terület nagysága, aranykorona érték stb.) megadásával és egyetlen munkanap alatt el is készül. A haszonbérleti díj meghatározást az igénylő e-mailben kapja kézhez, mellyel felkeresheti a szerződésben érintett másik felet. Ezt követően a két fél már egyszerűen megegyezhet az új bérleti díjról, melyet aztán közös akaratuk szerint szerződésbe foglalnak.

Összefoglalva, a termőföldpiaccal foglalkozó szakemberek azt tanácsolják, hogy minden, haszonbérleti szerződésben érintett félnek érdemes megfontolnia a jelenleg érvényben lévő szerződése felülvizsgálatát, hiszen elképzelhető, hogy mind az ár, mind pedig a fizetés módjában érdemes változtatnia.

Sáhó Ákos