fbpx

Czerván: az idén 6,7 millió tonna kukorica terem az országban

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 18.

Az idén várhatóan mintegy 6,7 millió tonna kukorica terem az országban, 2 millió tonnával több a tavalyinál – közölte Czerván György csütörtökön Budapesten, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.

 

 

A kukorica terméseredménye Magyarországon (2000-2013); Betakarított összes termés, ezer tonna

 

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdasági ügyekért felelős államtitkára elmondta: az október 14-i adatok alapján a gazdák az 1,233 millió hektár betakarítandó terület 38 százalékán végeztek a munkával.

A hektáronkénti átlaghozam 5,5 tonna, szemben a múlt évi, hektáronkénti 4 tonnás átlagterméssel.

Így összességében mintegy 2,5 millió tonna kukorica mehet exportra, miután a belföldi szükségletet mintegy 4,2 millió tonna kukorica fedezi.

Napraforgóból a mintegy 605 ezer hektáros terület 85 százalékáról került tárolókba a mag.

A nyári nagy meleg nem ártott ennek a növényi kultúrának, sőt kifejezetten jó a várható terméseredmény.

A napraforgó hozama megközelíti a 2,5 tonnát hektáronként. A múlt évben 2,1 tonna volt az átlagtermés.

Az ország egyes területei között a hozamokban jelentős eltérések vannak.

Például Tolna megyében az átlagtermés 3 tonna körüli, míg Heves megyében csak 1,9 tonna hektáronként – tette hozzá.

A burgonya betakarítása befejeződött az országban. Az átlaghozam 23 tonnát tesz ki hektáronként.

Ez tavaly 21 tonna volt hektáronként. Az idén ugyanakkor mintegy 5 ezer hektárral kisebb területről történt meg a betakarítás, mint a múlt évi 22,9 ezer hektár.

A cukorrépát mintegy 17 ezer hektáron termesztettek az idén a gazdák. A betakarítást a termőterület egyharmadán végezték el.

A hozam 48 tonna hektáronként, szemben a múlt évi 42 tonnás átlaggal. A cukorrépa cukortartalma 14-17 százalék között van.

Jelezte: a betakarított termények minőségével nincs különösebb gond. Az őszi vetések állapota kifejezetten jó.

A repcét és az őszi árpát már majdnem teljes egészében elvetették a gazdák. Az őszi búzát a gazdálkodók 1,1 millió hektáron tervezik elvetni, ennek harmadán már a földbe került a mag.

 

Az őszi talajmunkák szintén rendben haladnak.

Terményraktározási gondok nincsenek az országban. Az értékesítési árak az előző évhez képest az idén jelentősen csökkentek.

Példaként hozta a búza tőzsdei árát, ami május óta mintegy 25 százalékkal csökkent, a világpiaci tendenciák miatt.

Így most az árak tonnánként 43-47 ezer forint között állnak. Az export kereslet viszont erős a kínai vásárlási szándék, illetve az argentínai fagykárok miatt.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: az alacsony árak miatt a termelők alapvető érdeke, hogy például kukoricából minél nagyobb mennyiségű termés a lehető legjobb minőségben kerüljön a magtárakba.

Czerván György kérdésre azt is közölte, hogy a tápiószentmártoni Aranyszarvas Zrt. – ahol korábban dolgozott – október 16-a óta nem műveli azt az 5,8 hektáros állami tulajdonú területet, amit korábban megbízásos szerződéses alapján művelt.

A bérleti szerződés megszűnt és most – korábban már meghirdetett földet – egy természetes személy, egy tápiószentmártoni gazda műveli a továbbiakban.

 

MTI 2013. október 17.