Csak úgy lehetünk sikeresek, ha mi termelők összefogunk, függetlenül attól, hogy milyen fajtákkal, technológiákkal, üzemméretben gazdálkodunk, csak így tudunk egységesen megjelenni a feldolgozóipar, illetve a vásárlók előtt.
E szavakkal nyitották meg az OMÉK egyik szakmai rendezvényét, ahol a tenyésztők, egyetemi tanárok, kutatók és tész vezetők körében a politika irányítói közül – a tárca távolmaradása miatt – egyedül Jakab István, a MAGOSZ elnöke érvelt.
Kár, hogy a tenyésztők lényegében ismét csak egymás között értékelték a hazai sertéságazat helyzetét.
Az integráció lehetőségei és előnyei” címmel meghirdetett szakmai fórumon Jakab István nem rejtette a véka alá aggódását a hazai sertéságazat miatt.
Az állomány alatta marad a 3 milliónak. Nem csak a létszámcsökkenés ténye tragikus, hanem a tenyésztők egy jelentős része bértartóvá vált az utóbbi időszakban.
A nagyüzemek és társulások jelentős csoportjai külföldről hozzák a hízókat, esetenként külföldiek finanszírozzák a takarmányt.
Mások esetében az egész állattartó telep működését külföldi átvevők pénzelik.
Számos gazda már nem a maga ura saját birtokán. Gazdasági elemzők szerint 30-40, sőt 50 százalék a bértartók aránya.
A MOSZ elnöke szerint bármelyik szám az igaz, súlyos a helyzet.
Jakab István arra biztatta a tenyésztőket, hogy támaszkodjanak a felkészült hazai szakemberekre, éljenek a korszerű, elsősorban a magyar fajták adta lehetőségekkel, törekedjenek a megfelelő integráció kialakítására.
A kényszerből, vagy más okokból külföldről hozatott hízókkal nagy a kockázata annak, hogy a tenyészállattal együtt behurcolják a betegségeket, vírusokat, amely egy vírusmentességre törekvő ágazat számára végzetes lehet.
A tenyésztést nem szabadna kiadni a kezünkből – érvelt a tőle megszokott hevülettel.
Jakab István úgy fogalmazott, hogy a Nemzeti Sertés Tenyésztési Program megalkotását nem szabadna tovább halogatni, nélküle kiszolgáltatottá válnak az ágazat szereplői.
Hiányolta a takarmányozási technológiák széles elterjedtségét, annak költségcsökkentő irányait.
Nem csak a sertéstartók, de valamennyi állattenyésztő gazdálkodó számára hasznos lenne a takarmánysorok kidolgozása.
Ám ennél kisebb ügyekben is megbotlanak a hazai sertéstartók. Példának a gazdák által kezdeményezett közös szójabehozatal kudarcát, elmaradását idézte fel.
Kifejtette, hogy az állattartók mind jelentősebb csoportjainak részt kellene vállalniuk az állattartáson túl a feldolgozásban, vágásban, ezzel növelve a termékláncban keletkező jövedelmüket.
Kérdésre később úgy fogalmazott: egyetértés van sokakkal abban, hogy tenyésztőkkel összefogva alakítsák ki a nemzeti sertés programot, ám elismerte, az eddig kiszivárgott terveket csak vázlatosan ismeri, mert a stratégia készítői titokban dolgoznak.
Egy osztrák gazdának sem könnyű
Megállíthatatlan Ausztriában a parasztgazdaságok hanyatlása, csak a méretesebb vállalkozások képesek talpon maradni – szólt az elhangzottakhoz Peter Knapp, a Felső-ausztriai Sertéstenyésztők Szövetségének elnöke.
Ott is visszaszorult a sertéstenyésztők száma: míg 1995-ben 107 ezer gazdaság tartott sertést, mostanra számuk 30 ezerre olvadt.
Eközben a családi gazdaságok átlagosan 80-100 darab hízót nevelnek, évről-évre csökken a kocák száma (jelenleg 287 ezer), kevesebb állatot adnak át a vágóhidaknak (3,13 millió).
Ezzel együtt a behozatalnak köszönhetően az osztrák vágóhidakon évente 5,5 millió sertést vágnak.
Ezen belül kiemelten kezelik az osztrák takarmánnyal nevelt és a határokon belül született hízókat, az így előállított húst nemzeti minősítés alapján minősítik.
Számunkra irigyelt tény, hogy Ausztriában átlagosan 61 százalékos a színhús kihozatal, továbbá, hogy a színhúsban gazdag sertésért többet fizetnek a gazdáknak, illetve, egységes árképzési rendszert működtetnek.
Az osztrák szövetség fő tevékenysége a sertéstenyésztés szervezése, az ágazat képviselete, de jelentős marketing és értékesítési tevékenységet is folytat.
Ebben az ottani állam is a segítségükre áll, hiszen a szövetség működtetését „egy fél” munkaerő foglalkoztatásával támogatja
Az osztrák sertéstenyésztők szövetsége az „i” betűre azzal teszi fel a pontot, hogy csaknem teljes egészében csak osztrák eredetű friss húst helyeznek ki az áruházak a polcokra (a teljes húspiac mintegy felét lefedve), továbbá valamennyi belföldi készítményükre külön is felhívják a vásárlók figyelmét.
(Néhányan szerettük volna kérdezni Knapp urat az osztrák áruházak „polcpénz” politikájáról, sikertelenül.
A párbeszéd fordítási nehézség miatt félbeszakadt, illetve nem sikerült a fogalmat értően tolmácsolni, ám az is lehet, hogy arra felé ismeretlen a kiskereskedelem itthoni üzletvitele – a szerző megjegyzése).
Peter Knapp úgy fogalmazott, várhatóan Európa-szerte csökkenni fog a jövőben a sertéshús termelés, amely kihat a tenyésztés költséggazdálkodására.
Várhatóan visszaesik a hollandok és a dánok termelése, ám számos kérdés még tisztázatlan.
Az osztrák tenyésztők nagy kihívásoknak néznek elébe, hiszen a csoportos állattartás 2013 évtől történő kötelező bevezetésére eddig a gazdáknak csak mintegy 60 százaléka készült fel.
Az osztrák gazdák félelme, hogy az állattartás körülményeinek a szigorításával járó többletköltségüket a piac csak részben honorálja majd, illetve sehogyan.
A szövetség egyik törekvése, hogy az osztrák jogszabályok ne legyenek szigorúbbak az uniós követelményektől.
Kevesebb tész többre vinné?
Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke a hallottak után úgy fogalmazott, hogy a hazai sertéstenyésztő ágazat helyzetén sokat segíthet a termelői szervezetek (tész-ek), csoportok összefogása.
A termelői csoportokat a jelenleginél nagyobb egységekbe volna célszerű szervezni a lehető leghatékonyabb gazdálkodás érdekében.
A termelői integrációk jelenleg mintegy 400 ezer sertést értékesítenek évente.
A termelői csoportok tevékenységét Marczin Zsolt (Alföld TÉSZ ügyvezetője), Tatár Gábor (Kunság TÉSZ ügyvezetője) és Berek Péter (KATÉSZ elnöke) ecsetelte a szakmai fórumon.
Szóltak a termelői csoportok alakulásáról, a kezdetektől a napjainkig tartó erőfeszítéseikről, az értékesítés fejlődéséről.
Az előadások segítségével az előadók képet alkottak az ország egyik legkisebb csoportjának a tevékenységéről, illetve az egyik legnagyobb munkájáról.
A továbblépésük irányát jelzi, hogy pályázati források bevonásával, önkormányzatok közreműködésével például vágópontokat kívánnak létesíteni, ahol befogadnák a háztájiban nevelt sertéseket is.
A vágópont lehetővé teszi majd számukra, hogy részt vegyenek a helyi közétkeztetésben.
A kicsi tész-ek esetén gond az állatok egységes genetikai hátterének a megteremtése, illetve a tagok lemorzsolódása, fluktuációja.
Kívánatos lenne a nagy csoportokhoz történő kapcsolódásuk megteremtése, ezzel például olcsóbban jutnának takarmányhoz, állatgyógyszerhez.
Berek Péter elmondta, az idővel 117 tagúvá nőtt kaposvári szövetkezet árbevétele 4 milliárd forint, a tenyésztés mellett felvásárlással is foglalkoznak, ezzel növelve az egységes értékesítést.
A térségben működő 3-4 nagy és ugyanannyi kis vágóhíddal tartanak kapcsolatot.
Malac előállító telepet működtetnek, a hizlalásra szakosodott tagjaikat innen látják el jó állománnyal.
Sajnos, a hizlalással felhagyó telephelyek miatt ma gond a tenyésztő telep fenntartása.
Berek Péter úgy fogalmazott, „közös bénaságunknak köszönhetően” nem tudtak továbblépni a takarmányozás egységesítésében és a szója közös beszerzése sem teljesedett ki, holott ebben a sertéstenyésztőknek jelentős tartalékaik lennének.
Jelenleg 57-60 százalékos a húskihozataluk, köszönhetően az állomány minőségi javulásának.
A továbblépés részeként többek között fontolgatják egy kantelep üzemeltetését, egy minősítési rendszer bevezetését, illetve növelnék a tagok által nevelt állatok egyöntetűségét.
A kaposváriak is többször álmodoztak az elmúlt nyolc évben egy termelői vágóhíd létesítéséről, piacra jutásról, ez azonban forráshiány miatt rendre elakadt, a terv kútba esett.
Berek Péter rámutatott, hazánkban a tenyésztők zöme nem saját takarmányt etet a jószágokkal, saját tőke ellátottságuk is minimális.
Hazánk uniós csatlakozása után a gazdák egy csoportja eleget tett a környezetvédelmi előírásoknak, de az igazi megújulásra már nem maradt pénzük.
Egyeseket fenyeget a támogatás visszafizetésének a réme, hiszen az átvételi árak nem fedezik sok esetben a költségeiket.
A gazdák eséllyel nem indulhattak a technológiai fejlesztéseket támogató pályázatokon sem, mert – szemben egy zöldmezős befektetéssel – nem ígérhették meg a foglalkoztatás érdemi növelését, sőt, esetükben a fejlesztés a munkaerő kiváltását jelentette volna.
A szövetkezet elnöke az ágazatot féltően kifejtette, a csökkenő sertésszám miatt egyre kisebb az ágazat piaci súlya, vágottan, feldolgozottan mind több import hús érkezik az országba, emiatt minden energiát a versenyképesség növelésére kell fordítanunk.
Mint fogalmazott, nagyon szegény a magyar húsfeldolgozó ipar, „márpedig két szegény ember nehezen tud egymással jó üzletet kötni”, miközben a kereskedelem mindkettőjüket beszorítja egy szűk területre.
Megoldásként egy gesztori szervezet létrehozását javasolta a tész-ek számára, ezzel elejét vehetnék, hogy kartelezés gyanújába keverjék a sertéstenyésztőket és a feldolgozókat.
Javasolta például a fordított áfa-rendszer alkalmazását, az export növelését, illetve kiállt a sertéstenyésztők szövetségének feltámasztása, megújítása mellett.
Kötődés a csoportokhoz
Marczin Zsolt emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy a rendszerváltással szétesett a korábbi termelési és értékesítési integráció, a helyébe állított tész-ek sokszor egymás versenytársai, gyengítői.
A magyar sertésállomány 40-45 százalékát koordinálják a szövetkezetek.
A vágóhidak is felismerték, az egy helyről történő beszerzéssel növelhetik a termelésük biztonságát. Az Alföld TÉSZ védőernyőt húz tagjai fölé, közösen lépnek fel az értékesítésben.
A hajdúsági szervezet hazánk legjelentősebb tenyésztő régiójában működik, idén várhatóan 500 ezer sertést értékesítenek.
Tagjaik jelentős telephelyi fejlesztéseken vannak túl. A tagok közül árbizottságot állítottak fel, amely hetente dönt a darabszámokról és az árakról.
Prémium és büntető árakat alkalmaznak, ezzel segítik a minőségi hústermelést.
A tész vállalta, hogy az átvételt követően 14 napon belül kifizeti a gazdákat, igazolt vágóhidakkal állnak kapcsolatban, minőség-biztosítási rendszert működtetnek.
Marczin Zsolt szerint hazánkban legfeljebb 2-3 termelő csoportnak lenne létjogosultsága, csoportonként legkevesebb 1 millió sertéssel.
Alternatíva lenne a sok szövetkezet egyesülése, amelyet a mai értékesítési adatok alapján számított támogatási norma odaítélése mellett végeznének, így mindenki eredménye alapján venne részt az együttes szervezetben.
Igaz, ezzel számos tisztségviselő, vezető elvesztené mai pozícióit.
Fontosnak tartja megértetni, aki életpályának tekinti a sertéstenyésztést, annak kötődnie kell valamelyik csoporthoz.
Kívánatos lenne a hazai állomány 90 százalékát szervezett csoportokhoz terelni, ezen az úton haladva megteremthető lenne egy átláthatóbb, támogathatóbb sertéstenyésztés.
Bálint Tóth János
