Elég volt az aszályból? Vagy még mindig nem???

Raktároztassa inkább a vizet a talajban!

 

Sajnos ez a tavasz is a csapadékhiánytól visszhangzott, amit még mindig hallani, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk, pedig most már bőven esik Medárd óta, ami a kalásznak már nem kellene, ellenben a kukorica és napraforgó a szójával karöltve hálásan fejlődik.

 

Mikor vetünk véget ennek a folyamatos „NEMJÓ”-nak?

Most kell elkezdeni a tarlóhántáskor a szármaradványok megbecsülésével, a talajba való visszaforgatásával s irányított mikrobiális lebontásával, majd a szerves alkotórészeinek hatékony beépítésével, ami jóval tovább biztosítja – ha visszakerül – a megfelelő nedvességtartalmat s az aszályhatás nem, vagy csak hetekkel, hónapokkal később jelentkezik.

Kérdezzék meg a több éve BactoFil® Technológiát alkalmazó gazdatársaikat, miért is érzik magukat nagyobb biztonságban csapadékhiány esetén is?

 

Tarlókezeléssel NYER vagy VESZÍT?!
Avagy a szármaradványokban rejlő NYERESÉGEK és VESZTESÉGEK…

Magyarország 4,3 millió hektár szántóterületének több mint 80%-án kalászosokat, kukoricát, napraforgót és őszi káposztarepcét termesztenek, melyek szervesanyag-produktuma átlagosan a 8-10 tonnát is elérheti hektáronként. Mindez jelentős és értékes tápelemtartalommal bír, melynek egy részét a termés betakarítással eltávolítjuk, másik része viszont a termőterületen maradóan, tarlóhántással visszakerül a talajba. Ha nem lopják el a talajoktól!

A talajban történő szervesanyag lebontása során jelentős mennyiségű, a növények számára felvehető makroelem kerül vissza a talajba. Mindez forintokban is kifejezhető gazdasági NYERESÉG, ha ezen melléktermékeket a talajba juttatjuk, ezzel az őszi műtrágya KÖLTSÉG is mérséklődik. További NYERESÉG a maradványok bontásával a talajba visszajuttatott mikroelemek mennyisége is.

A növénytermesztésben a tápanyag-utánpótlás alapfogása, hogy a betakarítással elszállított termés-tápanyagveszteség és a maradó holt szervesanyag-tömegben (biomassza) felhalmozott ásványi anyagok hogyan kerülnek vissza a talajba.

A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén, foszfor, kálium és mikroelemek hiánypótlása valósul meg, így a fontos humuszképződés mellett a növény számára biztosít folyamatos, kiegyenlített tápelem- és tápanyagellátást.

Csökkentve a talaj anyagVESZTESÉGÉT.

 

 

Az AGRO.bio DEMOFARM-jain vizsgáltuk, hogy a BactoFil Cell cellulózbontó alkalmazásával az utóveteményben miként jelentkezik a feltárt tápanyagok NYERESÉGE a növényi zöldtömeg növekedésében:

 

 

Felhasználási javaslat:

A BactoFil Cell cellulózbontót (1 l/ha 200-400 l/ha vízmennyiséggel) közvetlenül az egyenletes apróságúra felaprított szármaradványokra kell permetezni, majd azonnal a talajba kell dolgozni. Ha BactoFil T-Jet-tel végezzük a munkát, akkor minimum 60 liter/ha lémennyiséggel dolgozzunk. A talajmunkára legalkalmasabb eszközök a tárcsa, a kultivátor és a grubber, amelyek a hatékony lebontást elősegítően egyenletesen keverik be a növényi maradványokat a talajba.

További információ: www.agrobio.hu

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

aszály mezőgazdaság szántó talaj talajélet tápanyag tarló tarlóbontó tarlóhántás