Fendt – Több évi lendület után egy kissé nyomott piac

A 2013-as évet a Fendt ismét egy rekorddal, 17837 db, azaz az előző évhez képest több mint 20%-kal több piacra dobott traktorral zárta.

Az alapján, hogy a folyó évben a piac jelenleg visszaesést mutat, a Fendt 2014-es évre valamelyest csökkenő traktorkibocsátással számol. Tekintettel a világban gyorsan növekvő népességre és a növekvő energia- és élelmiszerigényre és az ebből adódó továbbra is kifejezetten pozitív mezőgazdasági előrejelzésekre, a Fendt középtávon évi 20000 db traktor kibocsátását tervezi.

"Az európai mezőgazdasági gépgyártás egy hosszú, stabil és magas volumen melletti időszakot követően most egy kihívásokkal teli időszakon megy át"

" így foglalta össze Peter-Josef Paffen, a Fendt márka elnök-igazgatója EAME és az AGCO/Fendt vállalatvezetés elöljárója, az iparág pillanatnyi helyzetét, és rámutatott közben a CEMA iparági barométer aktuális adataira az éves nemzetközi sajtótájékoztató elején a Neuschwanstein kastályban, Hohenschwangauban.

(Ezeket az adatokat havonta összesítik, melynek során 140 vállalat top-managerét kérdezik meg a mezőgazdasági gépipar területéről a CEMA (Comité European Agricultural Machinery) égisze alatt.)

Peter-Josef Paffen, a Fendt márka elnök-igazgatója EAME és az AGCO/Fendt vállalatvezetés elöljárója

"A DLG Európára vonatkozó trendmonitora 2014 tavaszára is egy differenciált képet tár elénk az aktuális üzleti klímát tekintve a mezőgazdaságban. Németországban a vezető gazdák hangulata ill. várakozása továbbra is jó, sőt nagyon jó. Angliában és Lengyelországban is jó, kielégítő. Európa legnagyobb mezőgazdasági piacán, Franciaországban azonban az üzleti várakozás az elmúlt rövid időszakban nagyot esett. Valószínű, hogy az általánosan rossz várakozások itt a mezőgazdasági gépgyártásra, mint iparágra is átterjedtek. Ezek alapján elmondhatjuk: a tevékenységünk számára az üzleti környezet jelenleg heterogén"

– mondta Paffen.

A 2013-as üzleti év egy rekordév volt

"A 2013-as üzleti év számunkra egy rekordokkal teli év volt. A gyárunk Fendt traktor kibocsátása 3249 db-bal, 17837 db-ra nőtt, ami több mint 20%-kal volt több, mint az azt megelőző év teljesítménye. A stabil piacok, illetve az új nagy kapacitású gyárunk tette lehetővé számunkra ezt a nagy ugrást. Az aktuális piaci viszonyokra, a visszaeső felvevőpiacokra tekintettel a folyó évben a Fendt valamelyest csökkenő traktorkibocsátással számol. Célunk, hogy az Európában elért magas piaci részesedésünket stabilizáljuk és a következő években tovább növeljük."

– mondta Paffen.

Intenzív kutatás és fejlesztés

Több mint 400 mérnöknő és mérnök dolgozik ma a kutatás- és fejlesztési központban Marktoberdorfban a traktorok és szecskázó gépek területén. A 2013-as évben 62 millió eurót fordítottunk az új termékek fejlesztésére. A folyó évben pedig 67 millió eurót tervezünk erre költeni, és terveink szerint következő években ezen összeg folyamatosan növekszik majd.

Befektetések továbbra is magas szinten

"A beruházások tekintetében továbbra is nagy tempót diktálunk. Terveink szerint ebben az évben összesen 74 millió eurót fektetünk be valamennyi gyárunkba együttesen. Ezek közül az egyik a Műszaki Oktatóbázisunk, mindössze 5 percre található a gyártelepünktől. Ezzel a kereskedelmi partnereink által felénk támasztott egyre növekvő igényt kívánjuk kielégíteni a továbbképzések, ill. oktatások iránt. Célunk, hogy az egész kereskedelmi hálózatunkat a növekedési stratégiánk szolgálatába állítsuk, és ezzel összefüggésben a kihívásokra is felkészítsük"

– hangsúlyozta Paffen.

A dolgozói létszám közel változatlan

2013. december végén összesen 4543 állandó dolgozója volt az AGCO négy gyárának: Marktoberdorfban, Asbach-Bäumenheimben, Hohenmölsenben és a Fella-nak Feuchtban.

Ez 253 fővel volt több, mint 2012 végén.

Fendt termékstratégia

"Célunk, hogy a professzionális gazdák és bérvállalkozók számára egy teljes palettát tudjunk kínálni prémiumkategóriás vezérgépekből. A Vario-program az új 1000 Varioval még mutatósabb. A mi általunk kínált traktorok teljesítménytartománya a jövőben 70 LE-től 500 LE-ig tart. Egy teljes termékpalettát kínálunk ezen felül 180 LE-től 500 LE-ig a kombájnokból is. Ugyancsak top ajánlatunk van a nagybálázók területén. A legújabb fejlesztésünkkel a Fendt Katana silózó géppel egy extrém erős piacon is sikeresen menetelünk előre. A kereskedői hálózatunk teljes és hatékony. Kiegészítésképpen a konszernünk további termékeit is kínáljuk a mezőgazdasági gépgyártás valamennyi területéről."

-mondta Paffen.

Piaci részesedés? nőtt

"Az enyhén visszaeső traktorpiacon Németországban 2013-ban a Fendt visszaszerezte az első helyét 6261 új eladott traktorral és ezzel 21,1% piaci részesedést ért el 51LE feletti traktorokat tekintve." "Egy sokat ígérő kezdetet követően 2014 áprilisában ill. májusában a német piac stagnálni, illetve csökkenni kezdet. Ennek ellenére mi – a piaci trendekkel szemben "2014-ben is növeltük a darabszámokat és a piaci részesedésünket. Az első helyért folytatott harc ismét feszültséggel teli lesz"

– mutatta be Paffen a jelenlegi németországi piaci helyzetet.

200 LE felett a Fendt 42,6% piaci részesedéssel (2014 január-május) megkérdőjelezhetetlenül piacvezető. "Ez különösen örömteli számunkra, hiszen minden második profi befektető a mi márkánkat választja."

Az exportpiacok jelentősége nő

A Fendt traktoroknál az export aránya 2013-ban 62% volt, ami 2%-kal nagyobb, mint az azt megelőző évben.

"Ez a megfelelő irány"

– hangsúlyozta Paffen,

"mert nekünk a jövőben még nagyobb darabszámokra és piaci részesedésekre van szükségünk az exportpiacainkon. Ez a kulcs a középtávú terveinkhez, azaz a 20000 db traktor értékesítéséhez."

Franciaországban 2013-ban rendkívül jó évnek bizonyult. Kereken 42000 db traktort értékesítettek a legnagyobb európai piacon. A közel 4000 db Fendt traktor értékesítésével megközelítettük a célként kitűzött 10% piaci részesedésünket. Ezek az idők láthatóan eltűntek. A 2014-es évben az igény lényegesen kisebb.

Olaszországban a traktorpiac alacsony volumenen 19000 db körül állandósult. Jelenleg nincs kilátásban állami támogatás. "Ennek ellenére a piaci részesedésünket valamelyest emelni tudtuk. Ebben nagy szerep jut a szőlészetekben és gyümölcsösökben értékesített 200 Vario szériánknak. Az AGCO új olaszországi stratégiája, mely szerint Fendt kombájnokat és bálázókat is kínálnak majd, segíteni fog nekünk, hogy a közeljövőben elérjük az évi 1000 db-os szintet.

"A 2013-as év szabályszerű volt"

– foglalta össze Paffen az ausztriai helyzetet.

"A darabszámok és a piaci részesedések rendben vannak. A Fendt márka imázsa is kiváló, amint azt egy széleskörű felmérés az osztrák gazdák körében is igazol. Jelenleg valamelyest lemaradásban vagyunk. Ennek ellenére abból indulunk ki, hogy év végére elérjük a céljainkat."

Angliában és Írországban az elmúlt években folyamatosan növelni tudtuk a piaci részesedésünket és az eladott darabszámainkat. "Ezt a következő években is folytatni kívánjuk. A tavaszi árvízi helyzet hála Istennek gyorsan rendeződött. Így arra számítunk, hogy elérjük a kitűzött céljainkat."

A skandináv országokban, Dániában, Norvégiában, Svédországban és Finnországban 800 db feletti traktort sikerült elhelyeznünk. "Egy jó fejlődés további növekedési potenciállal."

A spanyol piac újra rendeződni látszik.

"A FIMA-n Zaragozában ez év februárjában a gazdák pozitív várakozását érezni lehetett. Jelenleg ismét a víz hiányzik a spanyol mezőgazdasági területek nagy részén. Ennek ellenére egy jó évre és növekvő darabszámokra számítunk."

Hollandiában immár évek óta két importőr aktív. A DE VOR északon és az ABEMEC délen. Új információ, hogy a Baywa tulajdonrészt szerzett a szövetkezetként működő Abemec Csoportban 2014 elején. "Mi örülünk a Baywa megjelenésének és új impulzusokat várunk tőle, és reméljük ezek a további növekedést eredményeznek majd. A 2014-es évre viszonylag stabil piacot és darabszámokat várunk.

"A svájci GVS-Agrar AG importőrünkkel nemrég ünnepeltük az együttműködésünk 50. jubileumát. Hugo Tosoni csapatának teljesítménye kiváló. Szűk 400 traktor egy valamivel több, mint 2000-es piacon ez igazi eredmény, amit másutt csak Bajorországban és Németországban értünk el. Már előre örülünk a következő 50 évnek!"

Belgiumban az importőrünkkel van der Haeghe-vel egy stabil piaci pozíciót és kerek 10% piaci részesedést sikerült elérnünk. Belgiumban a hangsúly a nagyüzemeken és a nagy lóerejű traktorokon van.

A közép-európai országokban a piac ismét élénkül. 2013-ban a Fendt ezen régióba (Észtországtól Bulgáriáig) összesen 1100 traktort szállított.

"A termésbecslések pozitívak, csakúgy, mint a tej- és terményárak. Ennek megfelelően egy sikeres őszre számítunk."

A kelet-európai országokban mondhatni néma csend van. A piacok idővel ismét aktívak lesznek, amint a politikai helyzet rendeződik. Az AGCO oroszországi stratégiája keretében a Fendt a jövőben ismét egy fontos szerepet fog betölteni.

Észak-Amerika a mezőgazdasági gépgyártás és a Fendt jövőbeni növekedése szempontjából egy nagyon fontos régió.

"A termékfejlesztésnél kifejezetten tekintettel vagyunk az észak-amerikai piac igényeire. Egy példa erre az 1000 Vario. Egy traktor, amely megalkuvásmentesen kielégíti a világpiac és a hazai német, ill. nyugat- és kelet-európai piac igényeit. Az ipar első igazi világtraktora."

"Az APAC országokban (Ázsia és Csendes-óceán) jó úton haladunk. 2013-ban ezen országokba (Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Dél-Korea) kereken 400 Fendt traktort szállítottunk."

Nyugat- és Közép-Európa: piaci részesedés nőtt

A 2013-as évben a Fendt a piaci részesedését Nyugat- és Közép-Európában 9,4%-ra növelte. A 2012 évi kis visszaesés az új gyártósor elhúzódó elindulásának a következménye.

"2014-ben mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elért 9% feletti rekord piaci részesedést megerősítsük és a következő években tovább növeljük."

A Fendt kereskedelmi stratégiája

"2014-ben mi is, csakúgy, mint az egész iparág, egy növekedési szünetet iktatunk be. A célzott marketing és kereskedelmi tevékenységünk a növekedési törekvéseinket szolgálja.

Ilyen például egy stratégiai kezdeményezés a kereskedőfejlesztésre. A cél, profi és pénzügyileg erős kereskedelmi partnereket fejleszteni és támogatni, hogy ők meggyőző kompetens technológia ismerettel még több vásárlót tudjanak a Fendt számára elbűvölni. Afrikában megtettük az első lépéseket. Algériába szállítottunk ebben az évben már 32 traktort és Dél-Afrikába is megérkeztek az első traktorok a kiállításokra és bemutatók céljára. Észak-Amerikában a következő években gyorsabban fogunk tudni haladni az új termékeinkkel. A kelet-európai piac ismét visszatér, amint ott a politikai helyzet megnyugszik és stabilizálódik. Ez egy fontos régió a növekedési terveinkben. Az APAC régió is számos lehetőséget tartogat számunkra egész a kínai piacig, amely lassan szintén felnő a High-Tech termékekhez."

-mondta Paffen a Fendt stratégiáról.

Aktuális Fendt gazdaság technika traktor