fbpx

Foszfortrágyázás másképpen

Írta: Szerkesztőség - 2020 július 14.

A foszfor a generatív fejlődés motorja, azonban nemcsak a generatív, de a vegetatív folyamatokhoz is kell (például a gyökérfejlődéshez), hiszen a növény foszforvegyületekben tárolja az energiát. Alapvető szerepe van a növényi anyagcsere-folyamatokban és az energiaháztartásban, nélkülözhetetlen a termésképzésben. Kulcsfontosságú tápelem a fotoszintézisben, a légzésben és szinte valamennyi biokémiai folyamatban. Kiemelkedő jelentősége van az örökítő anyagok, illetve a növények energiaháztartásáért felelős vegyületekben.

A foszfor nélkülözhetetlen termesztett növényeink számára, ugyanakkor a növényre gyakorolt hatása kevésbé látványos, mint a nitrogéné, ugyanis a foszfor a nem vegetatív szervek gyarapodását segíti elsősorban.

Talán ez lehet az oka annak, hogy néhány látványos helyzettől eltekintve – liluló repcetábla kora tavasszal (ami egyébként általában nitrogénhiányból adódik), liluló kukorica párleveles állapotban (amit többnyire gyorsan kinő) – talajaink foszforellátását finoman szólva is mostohán kezeljük. Jól mutatja ezt az alábbi ábra, ahol megfigyelhetjük, hogy a 80-as évek végére elért foszforfeltöltöttségi állapot hogyan romlott le rohamosan az elmúlt évtizedekben. Napjainkban lassan elérjük a 60-70-es évek állapotát.

A talajok foszfortartalmának nagyobb része a növények számára nem közvetlenül felvehető formában van jelen. Jelentős része a talaj szerves és szervetlen kolloidjaihoz van lekötve. Savanyú talajokban a foszfor alumínium-foszfát és vas-foszfát formában kötődik meg, míg meszes talajokban kalcium-foszfátok képződnek. Ugyanakkor a lekötött foszforból folyamatosan szabadul fel a növény számára felvehető foszfor. Ez a folyamat elsősorban a talaj biológiai aktivitásától függ, leginkább a talajhőmérséklettől és nedvességtől. Nagyobb foszforkészletű talajok esetén a felvehető foszfor mennyisége is magasabb, ezért van szükség arra, hogy a talajok foszforveszteségét folyamatosan pótoljuk. A feltöltöttség azért is fontos, mert ez is meghatározza a termést, nemcsak az, hogy mennyi foszfort adunk ki neki.

 

A foszfortrágyázásban megjelent egy új fogalom: a POLIFOSZFÁT.

A Keleti Agrár Kft. a Phosagro gyár legtöményebb APP NP 11-37 ammónium polifoszfát oldatát vezeti be a közép-európai piacra. Ez a készítmény rendkívül hatékony, stabil foszforellátottságot jelent a növényeink számára, amelyek ezt kiegyensúlyozott fejlődéssel, ellenállóképességgel és bő terméssel hálálják meg. A készítmény modern, jól hasznosuló foszfort tartalmazó termék, amely elengedhetetlen a professzionális gazdálkodáshoz. A hazai piacon újnak számító termék ezért érdemi versenyelőnyhöz juttathatja azokat a gazdákat, akik odafigyelnek a mások által sokszor nem kellő súllyal kezelt foszforutánpótlásra.

Az ammónium polifoszfát egy általánosan ismert és sokoldalúan használt ipari adalékanyag. Mezőgazdasági használata a folyékony technológiák terjedésével néhány éve kezdődött el hazánkban, elsősorban folyékony starterműtrágyaként. Elterjedésének gátja lehet a folyékony starter berendezések viszonylag szűk kínálata.

 

Mi is az APP? (ammónium polifoszfát)

Amikor a foszforsav és az ammónia reakcióba lép, a víz eltűnik, a különálló foszfátmolekulák pedig elkezdenek összekapcsolódni úgy, hogy különböző hosszúságú polimer láncot alkotnak. Ez a polimer lánc teszi különlegessé a benne található foszforhatóanyagot. A talajba kerülve az egyszerű foszfor műtrágyák ortofoszfát molekuláiból a foszfor nagyon gyorsan lekötődik a talajkolloidok felületén, vagy különböző fém-foszfátok formájában. A polifoszfát forma megvédi a foszforhatóanyagot a talajban történő lekötődéstől. 

 

Miért Phosagro APP NP 11-37?

Egyedülállóan magas, 37% foszfor hatóanyag-tartalom. A termék sűrűsége 1,6 g/cm3 vagyis 100 liter termék nitrogén hatóanyagtartalma 17 kg, a P2O5 hatóanyagtartalma 59 kg.

A foszforhatóanyag oldatformában és több, mint 70%-ban polifoszfát molekulában van jelen. A talajban a nedvesség, a gyökérsavak és enzimek hatására fokozatos hidrolízisen mennek keresztül a polifoszfátok, és folyamatosan biztosítják a növények tápelemfelvételét.

A hidrolízis során felszabaduló ammónium ionok aktív iontranszporttal bejutnak a növény gyökerébe, a helyükre kilépő hidrogén ionok a gyökér közvetlen környezetében (rizoszféra) csökkentik a pH-t, ezzel elősegítve a foszfát mobilitását és felvételét. Ez a speciális szinergista folyamat teszi egyedülállóan hatékonnyá a Phosagro APP NP 11-37 folyékony műtrágyát.

 

Hogyan lehet kijuttatni startertrágyaként?

Kézenfekvő megoldás a széles sortávú vetőgépre szerelt speciális folyékony startertrágya kijuttató adapter. (Az ajánlott dózis 30-40 l/ha.) Már ha van. Ha nincs, akkor marad a jól bevált permetező. A kívánt dózis kijuttatható önmagában vagy vízzel, esetleg folyékony nitrogén műtrágya oldattal (UAN, Nitrosol) keverve.

Repce és kalászosok startertrágyájaként magágykészítés előtt permetezőgéppel juttassuk ki a talajfelszínre és magágynyitással dolgozzuk be. A termék nem kíván azonnali bedolgozást, mert a száraz talajfelszínen teljesen stabil vegyület, csak megfelelő talajnedvesség és a gyökérsavak hatására aktiválódik és válik felvehetővé a gyökér számára a nitrogén és foszfor tartalma.

Magágykészítés előtt javasolt Phosagro APP NP 11-37 dózis: 100-150 liter/hektár.

Kultivátorozással javasolt Phosagro APP NP 11-37 dózis 50 liter/hektár önmagában, vagy ugyanennyi (50 liter/hektár) UAN 30 nitrogén oldattal keverve.

A Phosagro APP NP 11-37 július 15-től folyamatosan elérhető tartályos (20 m3), IBC (1.000 liter) és kannás (10/1) kiszerelésben a Keleti Agrár Kft. telephelyein illetve a Keleti Agrár márkakereskedői telephelyein. Igény esetén vevő telephelyére szállítjuk.

 

Keleti Agrár Kft.
Bátaszék, Kövesdpuszta 1.
Telefon: +3630 366 5593
https://keletiagrar.com/