Gyepápolási Nap

Borítókép
Gyepszellőztetés

A Szarvasmarha-ágazati Szeminárium keretein belül 2019. május 21-én, Gödöllőn, a Szent István Egyetemen különleges Gyepápolási Napot szerveztek a vendéglátók, ahol a tantermi előadások mellett terepi gépbemutatón is szemléltették a gyepápolás munkaeszközeit, illetve bemutatták a keverékekben használatos fű- és pillangósfajokat, azok teljesítményét a gödöllői körülmények között. A rendezvény szervezésében részt vett az ÁT Kft., a Szent István Egyetem – ÁTTI Gyepgazdálkodási Műhely, a GAK Szárítópusztai Növénytermesztési Bemutató- és Tanüzem – ezenkívül a Güttler Kft. és az Agro-Largo Kft. is közreműködött a nap programjainak színesítésében. Emellett a Vektor Mezőgép Kft. gépei is bemutatkoztak a Tanüzemben.

Ötlettől a megvalósításig

- 2014-ben indítottuk el a Szarvasmarha-ágazati Szeminárium sorozatot, amelyet kifejezetten tejelő szarvasmarhával foglalkozó szakembereknek, intenzív nagygazdaságoknak szerveztünk. Azt láttuk, hogy e szegmensen belül van egy másik felnövekvő ágazat, ez a húsmarhatartás, amelynek szintén számos oldala van: anyatehéntartás, húsmarhahizlalás stb. Úgy véltük, szükséges lenne egy olyan rendezvénysort is elindítani, amikor a „húsmarhásokhoz” szólunk, továbbképzés jelleggel. 2019 februárjában létre is jött a Húsmarha Szeminárium, és ott nagyon sok kérdés hangzott el a gyepgazdálkodással kapcsolatban, hiszen a borjúnevelő anyatehén tartása gyakorlatilag a gyepen zajlik. Nos, ekkor láttuk, hogy bizony e téren is szükség lenne ismeretátadásra. Végül Dr. Tasi Julianna tanárnő fogalmazta meg, hogy kellene egy gyepápolási nap is, amit célszerű lenne tavaszra tenni. Így jött létre ez a mai, első, úgymond „gyepes” napunk. Terveink között szerepel, hogy szeretnénk majd egy olyan „gyepes napot”, amikor a betakarítás és a hasznosítás lesz középpontban - nyilatkozta Dr. Orosz Szilvia (ÁT Kft., Gödöllő).

Miért kell a gyepfelújításról beszélni?

A MÉTA (Magyarország Élőhelyeinek Térképi Adatbázisa) közel 15 évvel ezelőtti felmérésében egyebek mellett azt is megállapította, hogy a Magyarországon ismert, feltérképezett füves élőhelyek – gyeptípustól függő arányban – átlagosan 50-70% közötti mértékben leromlottnak minősülnek. Sőt, ezeknek 3-18%-a gyakorlatilag teljesen tönkrement területnek nyilvánítható. Ennek tükrében hazánk 1 millió hektár gyepterületéből gyakorlatilag 500-700 ezer hektár már 15 évvel ezelőtt is felújításra szorult! Természetesen azóta történtek kedvező változások, de döntően most sem jobb a füves élőhelyek általános állapota.


Dr. Tasi Julianna

Dr. Tasi Julianna egyetemi docens (SZIE Gödöllő) olyan hazai kutatási eredményeket mutatott be prezentációjában, amelyek a gazdálkodók számára segítségül szolgálnak a gyepfelújítási módszerek helyes kiválasztásában, illetve rávilágított arra, hogy miért érdemes ezzel a feladattal foglalkozni. Előadásában leginkább a témához kapcsolódó tényekre hívta fel a figyelmet. Többek között arra a kérdésre is kitért, hogy állattenyésztési szempontból milyen az az optimálisnak tekinthető gyepszerkezet, amelyik biztosíthatja a kérődző állatok takarmányellátását.

A tanárnőt egy gyakorló szakember követte, Mozsgai József (Mozsi Major), aki beszámolt saját tapasztalatairól a fásszárú növények visszaszorítását és irtását illetően, és praktikus tanácsokkal látta el a hallgatóságot, áttekintette, hogyan lehet a legelőket a fásszárú növényektől megszabadítani. Majd Vörös Endre (Güttler Kft.) gyepfelújítási (felülvetés, gyeptelepítés, gyepszellőztetés) technológiákat mutatott be. Dr. Bajnok Márta a gyepvetőmag-keverékek összeállításáról, valamint az összeállítást befolyásoló tényezőkről számolt be előadásában. A tantermi előadásokat Horváth Gábor (Agro-Largo Kft.) zárta a különböző tömegtakarmány-növényekről és takarmányfű-keverékekről szóló bemutatójával.

A nap további részében a vendégek egy kültéri gépbemutatón vehettek részt (Szent István Egyetem, GAK Szárítópusztai Növénytermesztési Bemutató- és Tanüzem), melyen működés közben figyelhették meg azokat a gépeket (Güttler Kft., Vektor-Mezőgép Kft.), melyek a gyepgazdálkodásban és gyepápolásban nyújtanak nagy segítséget.

Gyepápolás egy menetben

- A GreenMaster részegységeként működő HarroFlex simítós borona az állítható simítóegységnek, valamint a két sorban elhelyezett boronáknak köszönhetően rendkívül jól tünteti el az egyenetlenségeket, mint például a vakondtúrásokat, és lazítja fel a lenemezesedett gyepréteget, amely gátolja a gyökérzóna szellőzését. A GreenMaster vetőkombináció a gyomfertőzöttség megelőzésére is alkalmas, mert ezzel a megoldással például az olyan agresszív gyepalkotó gyomnövény, mint a sovány perje is kiirtható. A gyomirtással egy menetben a gyep felülvetése is megtörténik, amiről a pneumatikus EPS 5 vetőgép gondoskodik. A gép a vetőmagot közvetlenül a Güttler henger elé juttatja, amely a magokat magágymélységig a talajba nyomja - mutatta be a gépet Vörös Endre, a Güttler Kft. értékesítési vezetője.

Gyepápolással kapcsolatos információékért kattintson ide!

A terepi fűfajta-bemutató (Dr. Tasi Julianna vezetésével) már akár műhelymunkának is nevezhető, mert a vendégek lelkes csapata a program hivatalos zárását követően még 1,5 órán keresztül kitartóan figyelte a tanárnő szavait.

Látjuk tehát, hogy a klímaváltozás és az állandóan változó gazdasági környezet elengedhetetlenné teszi, hogy ismerjük a szárazságtűrő, de a helyi körülményekhez alkalmazkodó fűfajtákat, és elérhetőek legyenek ilyen komponensekből álló fűkeverékek. Szintén lényeges, hogy lássuk az ápolási munkák jótékony hatását, hogy tudjuk, melyek a legkorszerűbb berendezések, amelyekkel hatékonyabbá tehetjük a legelőinken, kaszálóinkon való gazdálkodást.

Fontos üzenete volt a találkozónak, hogy a hatékonyság mellett hagyományos értékeink és őshonos füveink megőrzése, valamint a legelők/kaszálók hosszú távú fenntarthatóságát szolgáló gyepápolási munka elsődleges szempont legyen, amikor a szakszerű gyepápolás módszereiről beszélünk.

A szakmai nap tanulságaként elmondható: mindenhol érvényes, kizárólagos, „legjobb” gyepfelújítási módszer nem létezik; mindig helyben, az adottságok és a célok összehangolásával kell kiválasztani a legoptimálisabbnak tűnő eljárást.

Úgy gondoljuk, hogy akik részt vettek a szakmai napon, azok nem csak elméleti, de nagyon hasznos gyakorlati információkkal is gazdagodtak.

Tartalom közti banner a cikk végére
no