fbpx

Havi Mezőgazdasági Árelemző

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 08.

Hírek:

Műtrágya: A nitrogén piacon a 27%-os CAN kiszorítani látszik az ammónium nitrátot. Ez a Kalcium ammónium nitrát több forrásból is kapható és többfajta elnevezése megkavaró is lehet, de végül is a MAS, a pétisó is ugyanez a termék. Az AN árát továbbra is a Nitrogénművek szabályozza, mint egyetlen magyar gyártó, de azért erős a marosvásárhelyiek jelenléte is a piacon A CAN terén széles a verseny, hiszen ezt gyártják Duslo-ban, Kutinánál, Agrolinznél, Marosvásárhelyen, illetve megjelent az utóbbi időben újfent a szerb nitrogén műtrágya is Panchevóból. Az AN ára januárban 85.000 forint körül mozgott, de előreláthatóan akár 95.000 is lehet februárban.

A MAP/DAP ára 600 dolláron mozog és az elvárások alapján ez a szint akár tovább emelkedhet. Az új vásárlások Záhony térségben 690-710 euró között realizálódnak, mennyiségtől függően. A 2010-es évben 60000 tonna foszfor termék jött az országba szemben az előtte évekig megszokott 110000 tonnával. A kérdés, hogy a kevesebb műtrágya applikáció mikor hozza meg gyümölcsét, a kisebb átlagtermést. A bulgár műtrágyagyárban már évek óta szó van arról, hogy MAP/DAP-os is gyártanak majd a TSP mellett. Sok próbálkozás volt, magyarországi érdekeltségek is többször tárgyaltak velük, most úgy néz ki a Bige Holdingon a sor az üzlet megkötésére. A minőségre hazai tapasztalatok még nincsenek.

A Kálisó ára Záhonyban 330 euró felett is mozog már január hónapban. A hazai piacon e téren is visszaesés volt 2010-ben, hiszen por és granulált kálisók összesen 70.000 tonna körül került a hazai piacra, míg 2007 előtt ez 140.000 tonna volt.

A 3×15-ös januári árak nem tükrözik a piaci valóságokat. A forgalmazók, gyártók folyamatos akciói révén csökkent az ár januárban múlt év decemberéhez képest. A raktárkészletek kiürítése után az új ár feltehetően 110.000 forint lesz tonnánként.

 

Műtrágya

Összetétel

2010. február

2010. december

2011. január

AN

Ammónium Nitrát, big-bag

70.000 Ft/t

82.000 Ft/t

85.000 Ft/t

CAN

Cálcium Ammónium Nitrát, ömlesztett

55.000 Ft/t

67.000 Ft/t

70.000 Ft/t

MAP

Mono Ammónium Nitrát, ömlesztett, FCA Záhony

100.000 Ft/t

130.000 Ft/t

140.000 Ft/t

MOP

Kálisó, ömlesztett

100.000 Ft/t

85.000 Ft/t

91.000 Ft/t

NPK 3×15

ömlesztett

85.000 Ft/t

105.000 Ft/t

95.000 Ft/t

Gabona:

Tovább emelkedtek a gabonajegyzések. A kukorica ára kelet Magyarországon 60000 forint, míg nyugaton 59000 forint lett. Érdekesen áraznak az országban néhány kiskereskedelmi egységek, gazdaboltok. Volt ahol még január végén is 50 forintért adtak egy kiló kukoricát, de volt ahol már 70-ért. Nagy volt a szórás. Ez annak a következménye, hogy ezek a boltok nem a piaci áron értékesítenek, hanem a készleteikre teszik rá a hasznukat és ameddig tart, addig az értékesítési áraik sem mozdulnak. A malmi búza árak 70000 forint környékén mozognak, illetve mozognának, de a piacokon nincs nagy mozgás. Ez a takarmánybúzára is igaz.

Hazánkban a belvíz az úr. Így lehetne a régi mondást aktualizálni a mostani hazai viszonyokra. Az elöntött terület hatalmas, egyelőre még csak találgatni lehet, hogy mekkora károkat okozhat a termésben. Hazai viszonylatban ez a hír is árerősödést jelent, de tán fontosabb a hivatal azon tájékoztatása, mely szerint túlexportáltuk magunkat gabonából. Amennyiben importra szorulunk, akkor jelentős áremelkedés lesz még a magyar piacon, hiszen eddig az export árak alakították a piaci árakat, de import esetén ez meg fog fordulni.

A szezont tekintve a világban feltehetőn emelkedni fognak a búza átmenő készletek, hiszen Dél-Amerikában az átlagtermés sokkal jobb, mint előzetesen számolták. A kazak és Ausztrál problémákat ez kompenzálni fogja. A kukorica 2010/11-es átmenő készletek viszont előreláthatóan újabb 3 millió tonnával csökkennek majd. Ennek nagy részét az USA szolgáltatja a gyenge átlagtermés eredményei miatt.

Gabona (országos átlag)

2010. február

2010. december

2011. január

Búza

33.000 Ft/t

58.000 Ft/t

68.000 Ft/t

Árpa

27.000 Ft/t

53.000 Ft/t

57.000 Ft/t

Kukorica

31.000 Ft/t

54.000 Ft/t

59.000 Ft/t

Napraforgó

71.500 Ft/t

120.000 Ft/t

140.000 Ft/t

Repce

75.000 Ft/t

118.000 Ft/t

140.000 Ft/t

Takarmány:

A szója komplex ára tovább emelkedett. Az USDA riportok szerint csökken a termésterület az Egyesült Államokban. Ez emelkedésre ad okot. Az idei átmenő készletekben az előzetes kalkulációkhoz képest csökkenéssel számolnak, ami elsősorban az USA-nak és Argentínának köszönhető, ahol az átlagtermés nem éri el az előzetesen kalkulált adatot. Mint ismeretes Dél-Amerikában szárazság volt és ez befolyásolta a szója termésmennyiséget is. Az élelmiszer árak világszinten rekordokat döntenek mindenhol, ami természetesen minden szektorban megmutatkozik beleértve az input anyagok árait is. A szójadara ára Magyarországon csökkent ugyan januárban, de ennek csak a forint, dollár árfolyamok alakulása az oka. Nem lehet néha a világpiaci trendekről csupán egy termék magyar forintos ára alapján következtetéseket leszűrni. Ezért kell figyelemmel kísérni a hazai valutánk értékmozgását is.

Takarmány

2010. február

2010. december

2011. január

Szójadara

46%-os, brazil, gépkocsira rakva dunai kikötőben

90.000 Ft/t

110.000 Ft/t

105.000 Ft/t

Napraforgódara

Országos átlag

32.000 Ft/t

60.000 Ft/t

70.000 Ft/t

Repcedara

Országos átlag

30.500 Ft/t

62.000 Ft/t

69.000 Ft/t

MCP

EUR, leszállítva

390 EUR/t

450 EUR/t

450 EUR/t

Végtermék:

A karácsonyi bárány árak magasra szöktek idén is. A kereslet magas volt, termelői vélemények szerint mindent felvásároltak, amit csak találtak. Múlt havi elemzésünkben is kiderült, hogy sokkal nagyobb haszonnal lehet a bárányt karácsonykor értékesíteni, mint húsvétkor. Kevesebb a kínálat és magasabb az ár. Érdemes a termelőknek a jövőben erre építeni.

A hús árak erősebben ingadoztak az utóbbi hetekben. Ez valamilyen szinten várható volt, elvégre a gabonák és takarmányok árai is magasba kúsztak. Változó volt azonban az ingadozások nagysága, míg a baromfi húsok stagnáltak, addig a sertés és szarvasmarha húsok emelkedtek január közepén. A bárány ára pedig természetesen esésnek indult.

A Baromfi Termék Tanács a dioxin botrányt igyekszik saját hasznára fordítani és kampányba kezdett a hazai termelési áruk javára. Sikeresen tárgyalt az AMC-vel is, akik még anyagilag is támogatják a kampányt.

A magyar mangalica piac az országos sertés piac két százalékát teszi ki, derült ki a negyedik mangalica fesztivál sajtótájékoztatóján. Ez évi 4-5 milliárdos árbevételt és 8000 kocától 50-60000 hízót jelent. Nagy az export jelentősége ezen a piacon. A legnagyobb felvevő piac Spanyolország. A fesztivál a Vajdahunyadvárban lesz február első hétvégéjén.

Végtermék

2010. február

2010. december

Csirke

Vágóbaromfi havi termelői ár

205 Ft/kg

226 Ft/kg

Pulyka

Vágóbaromfi havi termelői ár

307 Ft/kg

328 Ft/kg

Kacsa

Vágóbaromfi havi termelői ár

258 Ft/kg

277 Ft/kg

Sertés

Termelői ár hasított meleghúsban

340 Ft/kg

366 Ft/kg

Bárány

Az élőbárány termelői ára

680 Ft/kg

846 Ft/kg

Szarvasmarha

Vágótehén ára hasított meleghúsban

465 Ft/kg

498 Ft/kg

Vágóüsző ára hasított meleghúsban

486 Ft/kg

509 Ft/kg

Fiatal bika ára hasított meleghúsban

642 Ft/kg

684 Ft/kg

Tej

Nyerstej havi termelői átlagára

67,81 Ft/l

80,48 Ft/l

Tojás

Havi termelői ár

19,16 Ft/db

17,02 Ft/db

Valuta:

A jegybanki alapkamatot 5,75%-ról 6%-ra emelte az MNB január 24-i ülésén. A döntés érdekes volt, főként annak a tudatában, hogy előtte egy héttel az állam olcsóbban adott el kötvényeket, mint az 5,75%-os alapkamat, ami arra utalt volna, hogy akár csökkenteni is lehetne a szintet. Ezek után a jegybank emelés mellett döntött, bár a szavazatok megoszlottak házon belül és voltak akik tartásra, de voltak akik csökkentésre szavaztak. Az előzetes várakozások után elképzelhető, hogy ha így megy tovább tényleg elérjük év végére a 7-7,5%-os alapkamatot. Ez a kölcsönök szempontjából nem előnyös, mert bizony magasabb áron lehet hitelt kapni.

A forint az euróval szemben január hónapban továbbra is a 270-es sávban maradt. A forint nem tud egyelőre kitörni se felfele, se lefele. Azonban forintunk helyzete jelen pillanatban még instabil. A leminősítés és egyéb nemzetközi hangulatot felkavaró hírek miatt egy kijövő rossz hír hallatán valutánk tovább gyengülhet. A kormány stabilizációs tervei azonban pozitív visszhangot kaptak a pénzügyi szektorban. Amennyiben az Orbán kormánynak sikerül a kiadásokat jelentős mértékben csökkentenie, akkor a forint stabilizálódhat. Ezzel a kamaterősítéssel is a forint erősödését kívánták segíteni, mert a magas gabona és élelmiszeripari árakon kívül több iparágban is áremelkedések voltak, ami erős inflációhoz vezet. A svájci frank is 210 forint feletti árfolyamon mozog és hazánk kockázati felára sem akar jobb képet mutatni.

Valuta

2010. február

2010. december

2011. január

EUR/HUF

271,19

277,47

275,91

USD/HUF

198,08

209,67

208,14

Időszaki áttekintés:

A takarmánykeverékek árát nagyon nehéz összehasonlítani, mert szinten minden gyártó más és más összetételű keveréket állít elő. Nincs két ugyanolyan broiler táp, hiszen más a lizin szintje, más a tudományos megközelítés, mást tartanak elengedhetetlenül fontosnak a különböző cégek kutatói és persze az sem mindegy, hogy gazdaságos tápszert vizsgálunk, vagy intenzív, nagyüzemi tartásra vonatkozót. Ezért nehéz konklúziókat is leszűrni a különböző gyártók széles spektrumban mozgó árlistáiról. Egy dolog azonban biztos, hogy a takarmánygyártók is alapanyagokra szorulnak és az alapvető alapanyagok minden egyes gyárnál hasonlóak. A takarmányok áralakulásának tendenciáját lehet követni, ha a forrás mindig ugyanaz. Az Agrárkutató Intézet adatai alapján a következő grafikon a broiler és sertés takarmányárak alakulását mutatja az idei év során. Ezek alapján elmondható, hogy a broiler tápok közül az indítótáp 15, 86%-kal, a nevelő 20,2%-kal, míg a befejező táp 21%-kal drágult a 2010-es év folyamán. A sertés hízótápok árai 16,78, illetve 28,16 százalékokkal emelkedtek. Összehasonlítva néhány hazai gabonával a kukorica ára január óta a Budapesti Értéktőzsde Áruszekciójának kereskedési adatai alapján a 2010-es márciusi átlagár 30.742 forint, míg a decemberi 48060 forint volt. Itt az emelkedés március és december között 56,33%-os volt. A búzajegyzések márciusban 28.705 forintos átlagáron mozogtak, míg decemberben már 58.630 forinton. Ez több mint 100%-os áremelkedés kevesebb mint egy év alatt. A hazai fehérje árak alakulását tekintve a napraforgódara árak 2010. január és december között tonnánkénti 30000 forintos árról 47000 forintra erősödtek az AKI adatbázisa alapján. Ez 56,67%-os emelkedést jelent. Az amerikai 48%-os hi-pro szójaárak nem mutatnak ilyen mértékű erősödést. Dollár alapon mindössze 20%-os volt az emelkedés, bár ha március és december között nézzük, akkor ez a különbség a 30%-ot is eléri. A dollár viszont a 188 forintos árról erősödött meg az év végére 209 forintig, ami szintén 11%-os emelkedést jelent. Amennyiben ezeket az adatokat összevetjük, akkor tulajdonképpen elmondható, hogy a takarmánygyártók által eszközölt emelések akár magasabbak is lehettek volna 2010 folyamán.