fbpx

Ígéretes szójafajták a Pannonmag „háza táján”

Írta: - 2018 március 10.

A 2017-es évben is helyeztünk ki új szójafajtákat vetőmagtermelő partnereinknél, a már meglévőkkel egyetemben. Az állandóságot jelentő ES MENTOR és ES GLADIATOR mellett, az utóbbi időben két újnak mondható fajtát ismerhettek meg a gazdatársak itt a Szigetközben. A SAFRANA és a SPHERA, mely a RAGT-Semences (Rouergue Auvergne Gévaudan Tarnais) nemesítőház két ígéretes fajtája.

A tavalyi évben 60 hektáron kaphattunk tapasztalati értékeket a két fajtáról, mind terméshozam, mind pedig beltartalmat illetően.

Magyarországi viszonyok között igen korai, korai és középérésű szójafajtákat ismerhettünk meg, legfőképp amióta plusztámogatással ösztönzik a termelőket hazánkban is. Kínálatunkban mindhárom éréstípus képviselteti magát. Az ország északi részén az legfőképp az igenkorai fajták érnek be biztonsággal, délre haladva pedig a korai és középérésű fajtákkal tudunk nagy biztonsággal dolgozni.

Legrégebb óta termeltetett és értékesített szójafajtánk az ES MENTOR (igen korai), mely igazi egyéniség a szójafajták között, mindamellett, hogy kiváló terméshozamra képes, egész jó beltartalmi paraméterek mellett. Évek óta a országosan 3,5 és 4,5 tonnás terméshozamokat könnyen produkáló fajtánk, melyhez egy 40% fehérje- és egy 22% körüli olajtartalom tartozik. Kedvelt fajta, hisz betakarítás szempontjából jól illeszthető a vetésforgóba is, mivel 120-130 napon belül beérik.

Szójatermesztőink közül egyre többen ismerkedtek meg a Mentor fajtát ostromló ES GLADIATOR szójafajtánkkal. Ez a fajta már korai éréscsoportba tartozik, de csak mintegy 5-7 nap különbség van – pluszban – a két fajta között tenyészidőszakát illetően. A Gladiator fajta képes az 4-5 tonna termésmennyiségre, mintegy 37-40% fehérje- és 21-23% olajtartalom mellett. Ezen felül úgy gondoljuk, hogy ahol a Mentor fajta megtermelhető, ott az ES GLADIÁTOR is.

2017-ben, – mint azt tapasztaltuk -, az ország nagy részét aszály sújtotta. Ez a két új fajta szaporítási területén sem volt másként. Ennek ellenére Győr-Moson-Sopron megyében mintegy 60 hektáron kihelyezett SAFRANA és SPHERA szójafajta jól produkált.

SPHERA (középkorai) fajtánk az aszályos idő ellenére is a 3,5-4,5 tonnás termésátlagot bőven meghaladta hektáronként, mintegy 39-41% fehérjetartalom kíséretében. Ellenálló képessége tapasztalataink szerint az elvártaknak megfelelő, pergésre való hajlam nem jellemző, alsó hüvelymagassága a betakarítást nem veszélyezteti.

Előző fajtához hasonlóan a SAFRANA (középérésű) fajta is ígéretesnek bizonyul éréscsoportjában. E fajta az 4-5 tonna feletti termésmennyiséget is képes meghaladni, mintegy 41%-os fehérjetartalom kíséretében. Betegségekkel szembeni ellenálló képessége jónak bizonyult, előző fajtához hasonlóan az állóképessége is kiváló. Alsó hüvelymagassága is kellően magasnak bizonyult – a betakarítást nem veszélyezteti.

Amennyiben jól választjuk meg a termőterületet és hozzá a fajtát, valamint a helyes növényvédelmi technológiát, úgy nagy valószínűséggel termelhetik sikerrel Önök is ezeket a fajtákat. Nyilvánvalóan a magas termésátlagokhoz a kellő csapadékmennyiség is szükséges, ha az nem elegendő és van módunk öntözésre, akkor be kell vetnünk mindent, hogy a kritikus időszakban (kelés, – esetleges bemosó csapadék – virágzás, hüvelykötés, szemtelítődés) a vízmennyiség biztosítva legyen a fajtának.

Vállalatunk a szójatermesztési szaktanácsadást illetően szívesen áll a vásárlók rendelkezésére a fajtaválasztástól, növényvédelmi szaktanácsadáson keresztül a betakarításig. Amennyiben a szójatermesztéssel kapcsolatban felkeltettük érdeklődését kérjük, látogasson el honlapunkra (http://www.pannonmag.hu), illetve kövessen bennünket a facebook oldalunkon.

Szűcs Ádám

Pannon-Mag-Agrár Kft.

Mosonmagyaróvár