A kukorica mint kultúrnövény nem őshonos hazánkban, őshazája Dél-Amerika. Itthon csak a tizenhetedik század második felében kezdett megjelenni, és alig egy évszázad alatt mindenhol elterjedt az országban, olyannyira, hogy ma már a teljes termőterületünknek mintegy 30%-án termesztjük. Annak köszönhetően, hogy nem őshonos növényünk, sokáig nem is ismertük a természetes védekezési mechanizmusát, ahogy a kórokozói elleni biológiai védekezés lehetőségeit sem.
A kukoricatermesztés eredményességét ugyanazok a tényezők befolyásolják, mint minden kultúrnövényünkét: környezeti tényezők, talaj, tápanyag, genetika, növényvédelem. A termésátlagok a termőterületek bővülésével szinte arányosan nőttek. Érdekes adat, hogy a 2. világháborút követően a termésátlag megháromszorozódott, az addigi 2,2 t/hektár mennyiségről 6 tonna/hektár fölé emelkedett. A sikeres termesztéshez meleg, napfényes időjárás szükséges. Emellett ugyanakkor kritikus tud lenni a megfelelő mennyiségű és eloszlású csapadékmennyiség is. Ahogy az idősebb korosztály mondta nekem, mindig a május legyen meleg, a július és augusztus pedig kellően csapadékos, ha kukoricát szeretnék termeszteni. Egyszerű és nagyszerű észrevétel. Ha le szeretném egyszerűsíteni, akkor ennyi elég is. A genetikai háttér felel a részletesebb szükségletekért. A fajta, a vetőmag megválasztása rendkívül sok szempont alapján történhet, mindenkinek a saját igénye szerint. Van, aki a várható termésátlagot veszi figyelembe, van, aki az ellenálló képességet, van, aki a nyereséget, tehát a kettő kombinációját és van, aki a beszerzési árat.
Elárulom: az utolsó előttit említené meg mindenki az első helyen, de a gyakorlatban nem ez a fő szempont. A legtöbb esetben a várható termésátlag a legfontosabb tényező a gazdák számára, nem a nyereségesség. Kiválasztják a katalógusból a számukra legszimpatikusabbnak tűnő vetőmagot, de ritkán vesznek elő egy kockás papírt és számolják ki, valójában mennyibe is kerül egytonnányi szemtermést előállítani. A kukoricatermesztés során az időjárás az egyetlen, amit nem tudunk befolyásolni, ezen belül is a hőmérséklet a kiemelkedő tényező. A kukorica összes egyéb szükségletét tudjuk befolyásolni vagy biztosítani, legyen szó csapadékról, tápanyagról, kórokozók, kártevők elleni védekezésről és „immunerősítésről”. A kérdés csak az, hogy ezt mindet mennyiért.
A hibridkukorica meglehetősen jól alkalmazkodik a talaj differenciált tulajdonságaihoz, nem nevezhetjük kifejezetten igényes növénynek. Ez nyilván jó hír a számunkra, hiszen gyengébb talajainkon is tudjuk sikeresen termeszteni, más kultúrnövényeknek átadva ezzel a „jobb” földeket. A nagy és biztos termés eléréséhez a mélyrétegű, humuszban (szerves anyagokban) és tápanyagokban gazdag földet szereti, a középkötött talajokat kedveli, de jó alkalmazkodóképessége révén ettől eltérő talajokon is termeszthető. Nem célszerű nekifogni a futóhomokon, nyirkos, levegőtlen talajokon, valamint a sekély termőrétegű talajokon, mert ott nem termeszthető gazdaságosan. A talaj levegőháztartására érzékeny. De mint írtuk, a hőmérsékleten kívül a megfelelő módszerekkel, technológiákkal ezt is kedvezően tudjuk befolyásolni. Amennyiben a csapadék nem megfelelő eloszlású, vagy olyan területen gazdálkodunk, amelynek a vízmegtartó képessége alulmarad a kukorica igényeihez képest, ott feltétlenül pótolni kell a csapadékot, nyilván öntözéssel. A nyereségesség egyik nagy buktatója az öntözési költség és a vele párhuzamban álló növényvédelmi költség. A vízpótlással, öntözéssel egyenesen arányosan nő a kórokozók elleni védekezés szükségessége. A mikroorganizmusok vízigénye megegyezik a magasabb rendű növények vízigényével, így nyilván azokon a helyeken érzik jól magukat és szaporodnak, ahol az életfeltételeiket biztosítva látják. Ilyen szükséges életfeltétel a meleg és a nedvesség. Feltételezhetnénk, hogy nyáron a táblákon túl meleg lesz, és a mikrobák szaporodási kedve csökken, de ez nem így van, mivel a kukorica kifejezetten nagytestű kultúrnövény, így hatalmas árnyékot vet. Ezért tényleg minden adott a kórokozók elszaporodásához, ami persze egyet jelenthet a betegség kialakulásával, elterjedésével. A ma ismert szántóföldi kultúráknál, jelen esetben a kukoricatermesztés során ismert a baktériumok vagy gombák okozta betegségek károkozásának a mértéke, és ez preventíven kezelhető, azaz az esetek többségében kivédhető lenne.
Minden élőlénynek a Földön van immunrendszere. Ahogy az embereknek, állatoknak, úgy a növényeknek is. Nyilván a növényeké egyszerűbb. A növények immunrendszere az összetettebb életformákéhoz hasonlóan évmilliók alatt alakult ki, és ez idő alatt megtanult alkalmazkodni az őt fenyegető külső hatások ellen. A gond akkor van, ha a betegség vagy az azt okozó kártevő, kórokozó új, vagy maga a növény olyan nemesítés, akár génmanipuláció eredménye, amely még nem járta meg ezt a fejlődési utat, így nincs evolúció adta immunválasz és védekezési lehetőség. Ilyenkor a növénynek segítségre van szüksége. A mikroorganizmusok hatásmechanizmusuk tekintetében lehetnek hasznosak, károsak vagy semlegesek. Míg az előbbi két csoport mindössze a teljes mikrobaközösség 10 + 10%-át teszi ki, a harmadikcsoport úgynevezett opportunista. Ennek a csoportnak, ami a mikrobiális élővilág 80%-át adja, az az érdekessége, hogy alapesetben nem okoz sem kárt, sem hasznot nem hoz. Viszont képes lemásolni annak a közösségnek a feladatát, ami nagy egyedszámban körülveszi.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben patogén kórokozók vannak többségben az adott életközösségben, akkor lemásolva a feladatukat ők maguk is patogén hatást fejtenek ki egészen addig, amíg az arányok meg nem változnak. Sok esetben a mikrobiológiai környezetet mi magunk hozzuk létre, méghozzá úgy, hogy észre sem vesszük, máris kedvezőtlenül befolyásoljuk a közösséget. Egy egészséges természet alkotta rizoszférában egyetlen szervezet sem tud felszaporodni más szervezetek kárára, megbontva ezzel a természetes egyensúlyt. Viszont abban az eseteben, ha a növénykultúrát mi magunk nemesítettük, nincs belé genetikailag kódolva az ellenálló képesség, vagy ennek az ellenkezője igaz, hogy bizonyos kórokozókra kiélezve annyira erős genetikai ellenállást hoztak létre, hogy más kórokozókkal szemben tehetetlen lett az adott hibrid. Egyensúlyi körülmények között egyaránt helye van az aerob és anaerob szervezeteknek, amelyek a talajt termékennyé teszik, a tápanyagokat biztosítják a növények számára. A túlzott, egyoldalú műtrágyázás hatására csökken a talaj pH-értéke, szervesanyag-tartalma és a benne lévő mikroorganizmusok száma, tehát romlik a tápanyag-szolgáltató képessége. Növényeink védelme érdekében szükséges, hogy időben elkezdjük a kezelést/védekezést, hogy megelőzzük a betegségeket. Az előrelátó termesztő már nem tüneti kezeléseket alkalmaz, hanem megpróbálja az általános jó növénykondicionálás oldaláról már csírakortól az aktív védelmet elősegíteni, aminek az erős, fejlett gyökérrendszer a kulcsa. Az erőteljes gyökérzet nagyobb víz- és tápanyagfelvételre képes, jobb a rizoszféra mikrobiális környezete, így a növény általános állapota is. Ezzel csökkenteni lehet a növényvédelmi kezeléseket, egyúttal fokozni a stressztűrést, a szélsőséges termesztési viszonyokat pedig némileg kompenzálni. A növénykondicionálás az a tevékenység, amelynek során a növényeknek az ellenálló és regenerációs képességét javítjuk, erősítjük. Ennek eredményeként javul a növény egészségi állapota, erős vigorral fog rendelkezni a tenyészidőszak során, illetve javulnak a minőségi és mennyiségi mérhető tulajdonságok – például a terméseredmények.
Az effektív mikroorganizmusokkal való kezelések, felülfertőzések sokat segítenek a növény vegetatív és generatív fejlődésében. Effektív mikroorganizmusnak nevezzük azokat a mikrobákat, amelyek valamilyen hasznos tevékenységet, feladatot végeznek el számunkra. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem konkrét törzsekről beszélünk, hanem azok hatásmechanizmusáról.
Teljesen másokat tekinthetünk hasznosnak egy biológiai növényvédelem során alkalmazott felülfertőzéskor, és megint mások alkotják a hasznos csoportot talajoltáskor, humuszképzéskor. Ilyen típusú biológiai növényvédelem mellett a kultúrnövény sokkal jobb kondícióba kerülhet, immunrendszere erősebb, azaz jobban ellenáll a betegség nyomásának, és a regenerálódása a terméshozam növekedésében is igazolódik. A kukorica esetében nagyon sokfajta növényvédő szer áll a rendelkezésünkre, amit használhatunk, dacára annak, hogy a környezetvédelmi irányelvek miatt rengeteg hatóanyagot betiltottak, és ezáltal nagyon sok készítményt egyszerűen kivontak a forgalomból. Nyilván dicséretes a természetes környezet megőrzésére irányuló mindenfajta törekvés.
Azonban adja magát a kérdés, hogy akkor mit csináljunk? Természetesen védekezni kell a különböző vírusok vagy gombák okozta megbetegedések ellen, a megfelelő minőségű és mennyiségű terméshozam elérése, végső soron a tervezett nyereség céljából.
A legfőbb gombás betegségek
– a teljesség igénye nélkül – a következők:
– kabatiellás szemfoltosság, Kabatiella zeae,
– golyvásüszög, Ustilagomaydis,
– rostosüszög, Sorosporium holci-sorghi,
– diplodiás cső- és szárkorhadás, Diplodia maydis, D. macrospora,
– kukoricaperonoszpóra, Sclerophthora macrospora,
– nigrospórás szárazkorhadás, Nigrospora oryzae,
– helmintospóriumos levélfoltosság és száradás, Helminthosporium turcicum, H. carbonum, H. maydis,
– kukorica fuzáriózisa, Fusarium graminearum, Gibberella zeae, F. moniliforme, G. fujikuroi, F. culmorum,
– kukorica szürke gyökér- és szárkorhadása, Macrophomina phaseolina, Rhizoctonia bataticola,
– kukoricarozsda, Puccinia sorghi.
Ha az időbeni összefüggéseket vesszük alapul, akkor kétféleképpen is meg lehet közelíteni a védekezés módját. Egyrészt törekedhetünk a megelőzésre, vagy kezelhetjük a már meglévő betegséget. A kezelés minden esetben a már kialakult betegség látható tüneteinek és kártételeinek felismerését és vegyszeres kezelését jelenti. Szerencsére sok jó hatásfokkal rendelkező vegyszer áll a rendelkezésére mindenkinek, így a betegség viszonylag könnyen kezelhető. Ebben az esetben a kártétel megkezdődött, a károsodás vissza nem fordítható, de az időben elkapott és kezelt betegséget a vegetációs időszak végéig könnyen kiheveri a növény. Ha a megelőzést részesítjük előnyben, akkor is van két lehetőségünk, mégpedig hogy biológiai védekezést vagy vegyszeres megoldást alkalmazunk.
A prevenciós eljárások használata minden esetben a betegség kialakulását akadályozza meg, ennek nagy előnye, hogy a termés minősége valószínűleg kedvezőbb egy olyan állományhoz képest, ahol betegséget kezeltek, hiszen a növény nem volt kitéve stressznek, immungyengítő kórokozók kártételének, nem kellett a saját energiáit a védekezésre fordítania. A biológiai preventív védekezés másik nagy előnye, hogy akkor alkalmazhatjuk, amikor tudjuk, és nem akkor, amikor feltétlenül muszáj. Ilyenkor, ősszel már tudjuk, hogy hol vetünk majd tavasszal kukoricát, bőven megtervezte már mindenki a 2022-es évét, így most van ideje a talaj előkészítéskor megelőzni a felülfertőzést egy irányított mikrobiológiai tarlóbontással például. Bár nagyon zord, kemény fagyokkal teli telet jósolnak nekünk, mindig megvan az esélye az enyhe télnek is. Az enyhe tél a mezőgazdaság majd minden ágazatát sújtja. A szántóföldi növénytermesztésben áttelelhetnek a kórokozók, a zöldségtermesztésben a kártevők lárvái élik boldog világukat, és a gyümölcstermesztők számára is egy rémálom a hideghatás hiánya, valamint a korai rügypattanás. A biológiai preventív növénykórokozók elleni védekezés egy kis előregondolkozással segít jól beosztani az erőforrásainkat, időnket, energiánkat és pénzünket, szemben a meglévő állományunkon már megjelent betegséggel, ahol nincs sok idő reagálni, hamar cselekedni kell. Ugyanakkor nem mindenki számára lesz mégsem ideális választás ez a fajta termesztés.
Hogy melyik védekezési módszer a jobb?
Ez egyénfüggő. Nincs két egyforma gazdálkodó, nincs két egyforma növénytermesztő vagy növényorvos. Mindenkinek van egy elképzelése, egy bevált módszere, tapasztalata. Leegyszerűsítve, az a legjobb módszer, melyik az adott területen, gazdaságban hatásos és költséghatékony. Ezt persze nem könnyű meghatározni. Hiába a sok színes prospektus, a nagyon szép, igényesen kialakított méregdrága tájékoztatók, szép, mutatós eredményekkel teli kísérleti beszámolók vagy a gazdák által adott referenciák, (amelyekből negatív nyilván nem létezik, mert a referencia önmagában egy pozitív kifejezés); számomra a legmegbízhatóbb még mindig a kockás papír, amin kiszámolom: mi mennyibe kerül, mi mennyit hoz, osztok-szorzok, összeadok-kivonok, és végül kiszámolom, hogy ez nekem valóban megéri-e. És ha megéri, akkor számomra az a jó módszer.
Magyar Nikolett
