fbpx

Lapzártától lapzártáig / Augusztus

Írta: Szerkesztőség - 2014 augusztus 05.

Szakmai napot tartott a Gumiflex Kft. és az Apollo Tyres Ltd. a székesfehérvári Hotel Magyar Királyban, ahol betekintést kaptunk az indiai gyártóról, a tervezett gyárépítésről, téli mintázatokról, a Gumiflex Kft. Apollo programjáról, a teljes garanciáról és a marketing tervekről.

Az Apollo cég képviseletében Abhishek Bisht regionális márka igazgató tartotta meg előadását, majd a Gumiflex Kft. ügyvezetője, Varga Gábor prezentálta a piaci eredményeket, valamint a jövőbeni terveket. Elhangzott többek között az is, hogy a jövőben az Apollo teljes szortimentje, azaz személy, ipari, mezőgazdasági abroncsok egyaránt megtalálhatóak lesznek a Gumiflex Kft. kínálatában.

Petricsészétől a palackig

Lezárult az Alkobeer projekt, amelynek Magyarország egyetlen biosörét köszönhetjük. Az MTA Agrártudományi kutatóközpontja, a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszéke, a Körös-Maros Biofarm Kft. és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. összefogásából a sör mellett több, szintén egyedülálló fejlesztés született. Az ősi búza, az alakor nemesítése során két, kifejezetten olyan fajta jött létre, amely nem vegyszerek segítségével, hanem önmagától tűri jól a mostoha termesztési körülményeket, és megőrzi az eredeti növény kiemelkedő beltartalmi értékeit. A borostyán színű sör pedig magában hordozza a felsőerjesztésű élesztő aromáit, a komló fűszeres, citrusos ízével együtt. Az Alakor annyira egyedi és jellegzetes, hogy aki valaha kóstolta, jó eséllyel bármikor képes egy vakteszten is felismerni.

A folyamat során a palackok egyedi sorszámot és QR-kódot kapnak, ami alapján az interneten a fogyasztó ellenőrizheti, hogy az adott palack milyen alapanyagokból, mikor készült, hol és mikor lett lepalackozva, kinek mikor lett kiszállítva a főzdéből.

Az alapanyagot termelő és a folyamatos gyártásért felelős Körös-Maros Biofarm számára pár

önálló éven belül derül majd ki, hogy az Alakor termékként is lesz-e annyira életerős, mint a nevét adó, ősi búzafajta.

Vesztettek a nagybirtokok

A nagybirtokok elvesztik az 1200 ha feletti területeik után eddig automatikusan járó támogatásokat a következő hét évre vonatkozó agrártámogatási rendszer átalakításával – értesültünk a hírről nyomdába adásunkkor.

Eddig minden megművelt föld után a terület nagysága alapján egyformán járt az EU-tól érkező támogatás. Minél nagyobb birtokon gazdálkodott valaki, annál több pénzt kapott. Most ez úgy változik meg, hogy 1037 hektárig mindenki annyit kap, mint eddig, az 1037-1200 hektár közötti birtokon gazdálkodók támogatása 5 százalékkal csökken, míg az 1200 hektár feletti területek után teljes mértékben megvonják a támogatásokat. Magyarországon 525 olyan gazdálkodó van, aki 1200 hektárnál nagyobb területen gazdálkodik (a hazai sertésállománynak 74, a marhának 82 és a baromfinak 60 százalékát 1200 hektár feletti birtokon tenyésztik).

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntést követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a vidékfejlesztésre fordítható uniós forrásoknak kifejezetten a munkahely- és a lehetőségteremtés lesz a célja a következő hét évben, a kormány ennek jegyében rendezi át a korábbi uniós támogatási gyakorlatot és rendszert. A mostani program a nagy gazdaságok helyett a kis és közepes – családi – gazdaságokat támogatja egyértelműen.

A döntés célja, hogy megélhetést nyújtson a vidéken élő embereknek, továbbá biztosítsa az ország élelmiszer-ellátását, valamint minél több magyar élelmiszer legyen a bel- és külföldi piacokon. Különösen az állattenyésztés, a kézimunka-igényes növénytermesztés, vetőmagtermesztés esetében növekednek az agrártámogatások, azért, hogy minél több fejlesztésre nyíljon lehetőség – foglalta össze Fazekas Sándor miniszter. Ennek alapján megduplázódnak az állattartók kiemelt támogatásai: 212 milliárd forint többlettámogatást kapnak a következő hat évben.

A finanszírozás nemzeti forrásból történik, ez jövőre 33 milliárd forintot jelent. A további munkaerő-igényes ágazatok támogatására teremtette meg a kormány korábban azt a mozgásteret, amely lehetővé teszi, hogy a nagybirtokok területalapú támogatásából 20 milliárd forintot kapjanak az állattartók. Ez azt jelenti, hogy 1200 hektár terület felett 100 százalékos lesz a területalapú támogatás elvonása. Ezt a forrást – terveik szerint – többek között az állatjólét támogatására, a koca, a baromfi és a hízott bika tartásának segítésére fordítják.