fbpx

A magyar hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja

Írta: Barna Ferenc - 2021 szeptember 13.

A baromfiágazat túlsúlya vitathatatlan, a hazai hústermelés több mint 50 százalékát itt állítják elő, 1900-at meghaladja az ezzel foglalkozó gazdaságok száma.

 

Baromfiágazat mutatói
Magyarországon a baromfiágazat túlsúlya nem vitatható (Fotó: Horizont Média Archívum)

 

Szakmai konferencia a XXII. Libafesztiválon

„A baromfitenyésztés a magyar mezőgazdaság egyik legversenyképesebb és egyik legnagyobb koncentrációval rendelkező ágazata” – világított rá a baromfitermelés hazai súlyára Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a kiskunfélegyházi rendezvényen.

Az ágazat 50 ezer embernek nyújt megélhetést, közülük 8-10 ezren víziszárnyas-tenyésztéssel foglalkoznak.

Az egy főre jutó éves baromfihús-fogyasztás Magyarországon 35 kilogramm körül alakul, több mint egyharmadával haladja meg az európai uniós átlagot. Az előrejelzések szerint középtávon a baromfihús-fogyasztás további növekedése várható.

Az elmúlt években a baromfihús az ország harmadik legfontosabb agrárexportcikkévé vált.

 

Baromfiágazat mutatói
A magyarországi libák száma (Infografika: MTI)

 

A pandémia és a madárinfluenza hatásai

Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány miatti korlátozások és a madárinfluenza egyaránt sújtotta a baromfiágazatot. A gyors intézkedéseknek köszönhetően sikerült korlátozni a madárinfluenza terjedését, Magyarország teljes területe – a versenytársaknál korábban – megkapta a fertőzésmentes státuszt.

Az agrártárca a Baromfi Terméktanáccsal szorosan együttműködve fogyasztásösztönző kampányokkal hívja föl a figyelmet a jó minőségű magyar baromfira, a vásárlók tájékozódását segíti, hogy a termékeken jelentős részben megtalálható már a származási ország megjelölése.

 

Baromfiágazat mutatói
A magyarországi baromfiállomány alakulása (Infografika: MTI)

 

Támogatások, pályázatok

Idén 12 milliárd forintos keretösszegű állatjóléti támogatás áll az ágazat szereplőinek rendelkezésére, az állatbetegségek megelőzésesére és felszámolására pedig 2,5 milliárd forintot biztosít a kormány

A vidékfejlesztési támogatások is segítik a baromfitartó telepek korszerűsítését, újak építését, a járványügyi kockázatok csökkentését.

 

Forrás: MTI