fbpx

Megjelent a 2016. évi agrárágazati szervezetek számára kiírt pályázat

Írta: - 2016 április 01.

A Földművelésügyi Minisztériumhoz kötődő civil szervezetek fontos szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek az agrárágazati célkitűzések. A tárca, mint minden évben, 2016-ben is segítséget kíván nyújtani ezen szervezetek támogatásához az agrárágazati szakmai szervezetek számára a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázatával.

A pályázható keretösszeg 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300.000 forinttól 2.000.000 forintig terjedhet.

A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatát várjuk a felhívásban szereplő határidőn belül, azaz 2016. március 31. – 2016. május 1. között.

A pályázati felhívás szövege, a pályázati adatlap, a nyilatkozatok, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztató itt érhető el.

(FM Sajtóiroda)