fbpx

Nagy változások a Yara Hungária Kft. életében

Írta: Szerkesztőség - 2019 május 30.

A Yara 2020-tól Litvániából, Vilniusból irányítja az ügyfélszolgálati és logisztikai tevékenységét. A magyar szervezetet a változás a tervezettnél korábban, már idén július elsejétől érinti.

Tisztelt Termelő és Kereskedő Partnereink!

Ahogyan arról már több Partnerünket értesítettük, a Yara Hungária Kft. életében komoly változásokat hoz a 2019-es év.

A Yara 2020-tól Litvániából, Vilniusból fogja irányítani az ügyfélszolgálati és logisztikai tevékenységét. A magyar szervezetet a változás a tervezettnél korábban, már idén július 1-től érinti, mint ahogyan erről már szóban, telefonon vagy e-mailen tájékoztatást nyújtottunk Partnereinknek. Az ügyfélszolgálati és logisztikai munka a jövőben is magyarul beszélő kollégák irányításával folyik, e-mailen és magyar telefonszámon tartva a kapcsolatot.

A bejelentéssel párhuzamosan elindultak a piacon a pletykák, jellemzően a Yara dél-kelet-európai piacról való kivonulásával kapcsolatban, melyet itt is szeretnék cáfolni.

Az új logisztikai rendszerben átalakul a Yara Hungária helyi jelenléte, nem lesznek helyi árukészleteink. A partnerek ellátását közvetlenül a gyárainkból, illetve lengyelországi raktárakból végezzük. Ennek az átalakított rendszernek természetesen lesznek hátrányai, például korlátozottan tudunk vegyes rakományú kamionokat képezni, nem tudunk hazai FCA paritással rendelést befogadni illetve kezelni, így a közös tervező munkára, akár hónapokra vagy szezonra előre, kiemelt hangsúlyt kell fektetni. A fentiekben leírt logisztikai változások esetleges negatív hatását szeretnénk a kisebb partnerek esetében is minimálisra szorítani.

Egyik legfontosabb vállalásunkat, hogy a YaraVita lombtrágyáink 48-72 órán belüli kiszállítását biztosítsuk, előreláthatólag továbbra is tudjuk tartani.

A Yara hazai kereskedelmi tevékenységét és a piaci jelenlétet nem érinti változás, területi szaktanácsadó kollégáink is maradnak, és teszik a dolgukat a jövőben is.

A Yara Hungária Kft. minden dolgozója nevében köszönöm, hogy kitartanak mellettünk és kérem, támogassanak bennünket a megváltozott körülmények közepette is.

Üdvözlettel,

Éri Ferenc
kereskedelmi igazgató – Magyarország