fbpx

Pálinkapánik: kevés a gyümölcs, drágulhat a szeszesital (is)

Írta: Kristóf Imre - 2018 július 05.

Pálinkapánik: kevés a gyümölcs, drágulhat a szeszesital (is)

A kajszibarack átlagtermése évente 30-36 ezer tonna körül szokott alakulni Magyarországon, most azonban a 20 ezret sem fogja elérni. Nem kizárt, hogy az elmúlt tíz-tizenöt év leggyengébb kajszitermését szüretelhetjük idén – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke. Az alacsony termésmennyiség oka a tavaszi fagy, a következmények pedig az ipart és a pálinkafőzdéket is elérik.

1000 forintért is kínálják a sárgabarackot

A korai fajtákat szinte „kivégezte” a márciusi mínusz 20-24 fokos hideg: a kajszi rügyei már elkezdtek duzzadni, egyes fajták két hétre voltak a virágzástól. A kártétel az árakon is látszik. A kajszibarack kilóját míg tavaly 400-500 forint körül meg lehetett venni, most 700-1000 forintba kerül. Ilyenkor még bőségesen van a magyar piacon olasz és spanyol kajszi ezen az áron, július dereka után viszont ezek eltűnnek. Pálinka-alapanyagnak ugyanakkor az importkajszi nem kerül szóba, már csak az ára miatt sem.

Az árusok a terméskiesés miatt nem számítanak arra, hogy a magyar gyümölcs később olcsóbb lesz. A kevesebb és drágább termés nemcsak a piaci fogyasztókat érinti, hanem az ipari felhasználókat így a szeszfőzdéket is. Ráadásul Apáti Ferenc szerint a kajszibarack íze, cukortartalma és a cukor–sav-aránya sem feltétlenül alkalmas az idén jó pálinka készítésére.

Drága lesz az őszibarack is

Egy fokkal jobb a helyzet, mint a kajszinál, de az őszibarackosokban is gyenge termés mutatkozik. Az utóbbi években 10 és 60 ezer tonna között volt a termésátlag, az idén várhatóan nem haladja meg a 20 ezer tonnát.

Ártott a meggynek a sok eső

A termés nagy, a minőség viszonylag gyenge, mert az elmúlt egy-két hétben rengeteg csapadék volt, a fák és a gyümölcsök pedig annyi vizet vettek fel, hogy hasad, reped a meggy, relatíve alacsonyabb a cukor- és szárazanyag-tartalma – mondta az alelnök.

Kristóf Imre