fbpx

Változatos szakmai programokkal készül az FM a 34. AGROmashEXPO-ra

Írta: - 2016 január 25.

Az AGROmashExpo és az ehhez kapcsolódó Agrárgépshow kiállítás az agárágazat egyik jelentős rendezvénye, amelyen a több mint 300 kiállítót csaknem 42 ezren keresték fel tavaly. A nagyszabású kiállítást 2016. január 27-30. között rendezik meg a HUNGEXPO területén. A vásárral egy időben lesz ugyanitt a Magyar Kert, valamint a Szőlészet és Pincészet kiállítás is.

A nemzetközi szinten is elismert szakkiállításon a gazdák és a gyártók egyaránt megismerhetik a mezőgépipar csúcstermékeit, a technológiafejlesztés irányait, a magyar mezőgépgyártás új fejlesztéseit, és a mezőgazdasági gépellátás lehetőségeit. A magyar piaci szereplők színe-java mellett megjelennek a nagy nemzetközi márkák újításai is.

Újdonság a kiállítás tematikájában, hogy a megszokott közösségi megjelenés helyett egyfajta „Gazda Fórum” színesíti az expót tanácsadással, konferenciaprogramokkal és szekcióülésekkel. A szakmai konferenciáknak és fórumoknak a Földművelésügyi Minisztérium és az Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóság közös sátra biztosít helyet, ahol a gazdák és érdeklődők megismerhetik a fejlesztési és piaci lehetőségeket. A szakmai programok témái főként a képzést, a kutatást, a fejlesztést, a támogatásokat és az agrárium aktuális kérdéseit érintik.

A 22 szakmai konferencia keretében a résztvevők többek között olyan aktuális kérdésekre kaphatnak választ, hogy milyen új szabályok vonatkoznak a növényvédelemre, mit jelent hazánkban a GMO-mentesség, miről szól a Tanyafejlesztési Program, valamint, hogy mit ad a Nébih a gazdáknak?

Az agrár-szakkiállításokkal ezúttal is egy időben rendezik meg a Magyar Kert és a Szőlészet-Pincészet szakkiállításokat. A Magyar Kert tematikája a teljes szakágazatot lefedi: a kertek, parkok, kommunális zöld területek tervezéséhez, fenntartásához, megmunkálásához szükséges eszközök és technológiák teljes palettája bemutatkozik majd.

A Szőlészet-Pincészet szakkiállításon megjelenik majd minden termék, technológia és szolgáltatás, ami a borhoz kapcsolódik. Az elmúlt évektől már a pálinkakészítéshez használható eszközök gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek is szép számmal vesznek részt a rendezvényen.

A szakmai rendezvényekre a regisztrációs felület és a programok részletei az agrarmarketing.itthon.hu/agromashexpo honlapon érhetőek el.

(FM Sajtóiroda)