fbpx

VM: jelentősen javult a mezőgazdaság teljesítménye az elmúlt három évben

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 07.

VM: jelentősen javult a mezőgazdaság teljesítménye az elmúlt három évbenBudapest, 2014. március 6., csütörtök (MTI) – A Vidékfejlesztési Minisztérium visszautasította a mezőgazdasági termelők szövetségének kritikáit az agrárteljesítmények csökkenéséről. A tárca közleményében leszögezte: a mezőgazdaság teljesítménye jelentősen javult az elmúlt három évben, ami igazolja a kormány agrárpolitikájának sikerét.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján a szervezet elnöke, Nagy Tamás azt mondta: a magyar mezőgazdaság messze a termelési potenciálja alatt teljesít, még mindig nem érte el az 1989-es szintet, annak a 80 százaléka körül mozog. A szervezet elnöke szerint az ágazat teljesítménye a rendszerváltást követően zuhant, az ország uniós csatlakozása után öt évig biztatóan emelkedett, majd 2009 után ismét csökkenni kezdett.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a minisztérium hangsúlyozta: agrárgazdasági adatok támasztják alá, hogy az agrárium a gazdasági növekedés egyik meghatározó összetevőjévé vált, az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene 2013-ban 22 százalékkal bővült. Ennek köszönhetően a mezőgazdaság részesedése a bruttó hozzáadott értékből 2013-ban a 2010. évi 3,6-ról 4,8 százalékra nőtt.

A Mezőgazdasági Számlarendszer előzetes adatai szerint a mezőgazdaság kibocsátása 2013-ban újabb rekordértéket ért el, 2265 milliárd forint volt, amely a három évvel ezelőttit 34 százalékkal haladja meg – közölte a VM.

A tárca szerint megalapozatlan csökkenésről beszélni, amikor az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül az agrárexport is, amely 2013-ban újabb rekordértékre, 8,1 milliárd euróra nőtt. Ennek köszönhetően 2010 és 2013 között 2,3 milliárd euróval, 39 százalékkal bővült a kivitel. Ezáltal az agrárgazdaság a nemzetgazdaság külkereskedelmének meghatározó elemévé vált – hangsúlyozta közleményében a VM.

A pozitívumok között említi a minisztérium, hogy a mezőgazdaság beruházásai 2013-ban 259 milliárd forintra nőttek, volumenük 2010 és 2013 között összességében 15 százalékkal emelkedtek. Ennek köszönhetően a mezőgazdaság részesedése a nemzetgazdaság beruházásaiból 4,8-ról 5,7 százalékra ugrott. Az ágazat termelőkapacitása és hatékonysága erősödött – közölte a tárca.

„A második Orbán-kabinet tette a legtöbbet azért, hogy minél többen a mezőgazdaságban találják meg számításaikat. A kormány célja, hogy olyan családok is az agráriumból tudjanak megélni, akiknek esélyük sem volt erre a szocialista kormányzat idején” – áll a közleményben.

A VM úgy fogalmaz: „a MOSZ szakmainak álcázott kormányellenes támadását árnyalja, hogy a szervezet vezető tisztségviselője a szocialista kormányzat idején államtitkári pozíciót töltött be az agrártárcánál”.

„A MOSZ egyes vezetői összekeverik a szövetség tagjainak hatékony érdekvédelmét a politikai kampánnyal, nyilatkozataikkal pedig megtévesztik a közvéleményt és félretájékoztatják a magyar termelőket” – írja közleményében a vidékfejlesztési tárca.

MTI 2014. március 6.