fbpx

Zöld centrumot épít a Verga Veszprémben

Írta: - 2014 március 20.

Zöld centrumot épít a Verga VeszprémbenVeszprém, 2014. március 19., szerda (MTI) – Több mint 860 millió forintot költ idén fejlesztésekre A jövő a kezünkben van közjóléti programjának részeként a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt., amely többek között zöld centrumot épít Veszprémben – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Tengerdi Győző igazgató.

A zöld centrum keretében erdei tanodát, közösségi teret és erdészeti központot építenek. Az igazgató közlése szerint március közepén adták át a dudari erdőtömb közepén található, felújított Valler István kutat és forrást, ami mellett fedett pihenőhelyeket alakítottak ki.

Még ebben a hónapban várható a 37,5 millió forintos beruházásból létesülő Tési kilátó és tanösvény átadása is. Ugyancsak 37,5 millió forintos fejlesztéssel, áprilisra készül el Márkó, Herend és Hárskút települések közelében a Kisbükki kilátó, amelyet erdőismereti tanösvény övez majd. Szintén a jövő hónapban adnak át Iszkaszentgyörgyön az erdőben egy kirándulóhelyet. Újabb 35 millió forintos beruházás keretében készül el a Lugos-tetőn felépített új kilátó, amely a tervek szerint májusban készül el.

A várpalotai Fenyves-tó környékének átalakítását és a tó partján minőségi szálláshelyek kialakítását is tartalmazza az a júliusra megvalósuló, 50 millió forint értékű fejlesztés, amelyet a tó környéki horgászturizmus fellendítésére indított a társaság.

MTI 2014. március 19.