Ez mindenkinek fájni fog: kemény áremelkedés már két éven belül? | Agrárágazat

Ez mindenkinek fájni fog: kemény áremelkedés már két éven belül?

Lényegében már csak idő kérdése, mikor robban a bomba az intenzív mezőgazdaság egyik legfontosabb alapanyagának árát, hovatovább beszerzését illetően is. Ám nemcsak a drágulás jelent problémát: a ma hozzáférhető foszforkészletek mind szennyezettebbek, veszélyesek a termőtalajra, az emberi és környezeti egészségre. Ebből még nagy baj lehet, de közben Magyarország tőkét is kovácsolhat a megoldásból: hazánk Európa éllovasává válhat a megoldással.


Foszfátkőzetbánya valahol Észak-Afrikában

 

Urán- és kadmiumszennyezés a termőtalajban

Az intenzív növénytermesztés és a talaj tápanyag-utánpótlásánakegyik legfontosabb alapanyaga az NPK-műtrágyatrió foszfor-komponense. Az első komoly gond ezzel az alapanyaggal, hogy a kitermelése egyre problematikusabb. Egyrészt a ma működő bányák közül sok kimerülőben van, másrészt a fellelt foszfátkőzetek mind szennyezettebbek. Az Európai Unió afoszfátkőzetet az első 20 kritikus anyag közé sorolja, miután a foszfor minden életciklusában hulladékot termel, pazarló és környezetszennyező – például a termőföldeket kadmium- és uránmaradványokkal(!) terheli. Az intenzív termőterületeken az évtizedek alatt kilószámra halmozódhat fel ezek a lassan lebomló anyagok, ami a talajok állapota és az emberi, állati élelmezés miatt számos kockázatot jelent.


Állati eredetű melléktermékből előállított, magas foszfáttartalmú és környezetkímélő bioszén a Refertil-program egyik bemutatóján

 

700%-os áremelkedés – mi jöhet még…?!

Ebből adódik a következő probléma: a várható durva áremelkedés. Ezt egyrészt az okozhatja majd, hogy folyamatosan szigorodnak az élelmiszerbiztonsági előírások. Másrészt köztudott, hogy Európa 95, Magyarország pedig 100%-ban függ az idegen földrészekről származó foszfát importjától. Mindez előrevetíthet egy a 2007-2008-ashoz hasonló áremelkedést, amikor – nem tévedés! – 700%-kal, azaz hétszeresükre nőttek a foszfátárak.

Európa és hazánk mezőgazdaságának totális kiszolgáltatottsága egyben stratégiai kihívást is jelent, hiszen nem egy mellékes, hanem a kontinens és az ország több tíz- és százmillió lakosának, illetve agrárexportjának egyik döntő alapanyagáéról van szó.

 

Magyarország EU-központ lehet

Ezért is irányul most nagy figyelem arra – a Norvég Alap és az EU által támogatott – projektre, amelynek célja az ásványi eredetű helyett biológiai alapú foszfátalapanyagot előállítani nagy mennyiségben. Ez a bioszén, amely mezőgazdasági melléktermékekből, hulladékokból: állati és növényi maradványokból hozható létre egy speciális (magas hőfokú szenesítési) eljárással (pirolízis). Ilyen melléktermék csak Magyarországon évente 10 millió tonnás nagyságrendben keletkezik. A Terra Humana Kft. (TH) nemrég 5 tonna ilyen bioszenet állított elő, illetve kidolgozta az eljárás teljes dokumentációját, illetve a termék bevezetésének módját az európai – így a magyar – műtrágyaszabályzásba. A bioszén előnye, hogy mezőgazdasági alkalmazása környezetkímélő, racionális és kombinált alkalmazása összköltség vonatkozásában gazdaságosabb is, sőt, piacot nyithat a pangó állattartásnak is. A TH modern és forradalmi megoldású technológiája révén nemcsak munkahelyek jöhetnek létre a közeljövőben, de hazánk az egész EU-n belül az újrahasznosítottfoszfor-gyártás központi beszállítójává és tudásközpontjává válhat, ami kivételes gazdasági/stratégiai pozíciót jelent.

Kohout Zoltán

Kapcsolódó cikkek