A kocaselejtezés csökkentése a süldőnevelésen keresztül

Nem mindenki fog egyetérteni a cikkben szereplő érvekkel, azonban sok panaszt hallunk a jelenlegi kocaelhullási arányokra. Mindannyian egyetértünk abban, hogy további kutatásokra van szükség a süldők felnevelésével kapcsolatban; ugyanakkor továbbra is hiányoznak a kézzelfogható, gyakorlatias megoldások, amelyeket a termelők megfontolhatnak, és üzemi körülmények között megvalósíthatnak, hogy érdemi változásokat érjenek el a kocaselejtezés csökkentésében.

Őszintén szólva, kínos, hogy Észak-Amerikában a tenyésztők érzéketlenné váltak az idő előtti kocaselejtezés jelenlegi szintjével szemben. Mégis jobb, ha most félretesszük az állatjóléttel kapcsolatos „cukormázas” érzéseket, és csak a gazdaságosságot nézzük. A legtöbb tanulmány kimutatta, hogy egy koca nem termel hasznot addig, amíg el nem éri legalább a harmadik fialást (Stalder et. al., 2003; Gruhot et. al., 2017). És mégis, amint azt az Agri Stats és a Swine Management Systems (SMS) alábbi éves trendvonalai mutatják, amelyek az amerikai kocaállomány jelentős részét képviselik, a legtöbb kocatartó átlagos fialási száma nem éri el ezt a gazdasági küszöbértéket.

Egy olyan időszakban, amikor számos ágazat kénytelen elviselni a kedvezőtlen piaci árak eredményességre gyakorolt hatását, különösen fontossá válik, hogy megvizsgáljuk azokat a területeket, ahol a termelők csökkenthetik a költségeket, és javíthatják a tenyészállomány hatékonyságát.

Azok a telepek, ahol az éves kocaselejtezés aránya meghaladja az 50%-ot – ami ma már normának tekinthető –, elkerülhetetlenül arra kényszerülnek, hogy nagyobb süldőállományt tartsanak, ami aztán magasabb általános és működési költségekhez vezet, és további nem produktív napokat eredményez, ezáltal rontva a jövedelmezőséget.

Félreértés ne essék, nem az a javaslat, hogy az ágazat tartson meg minden kocát, amíg el nem érik a tizedik fialást. A 2,4–2,6-os fialási átlaggal azonban nem tudjuk kihasználni a kocák legtermékenyebb életkorát (2–4. fialás), hiszen az összes megszületett malac számának csökkenése csak az 5. fialásnál kezdődik (Malopolska et. al., 2018).

A híres Dr. Temple Grandin (amerikai pszichológus, zoológus, az állati viselkedés szakértője) utazásai során az emberek véleményét kérdezte a fiaztatókutricáról, és az eredmények azt mutatták, hogy a megkérdezettek 2/3-ának komoly fenntartásai vannak ezzel kapcsolatban. Ha Dr. Grandin most arról kérdezné meg őket, hogy mit gondolnak azokról a telepekről, amelyek évente a kocaállományuk felét selejtezik, vajon ez is ugyanakkora aggodalmat váltana ki?

A kocák elhullási arányának jelentős növekedése nem véletlenül került a figyelem középpontjába. A gazdasági okok is egyszerűek. Ha gyorsan kiszámoljuk; a kocaelhullás minden további 1%-os növekedése legalább 0,11 USD/választottmalac-pluszköltséget jelent. Bár az általános kocaelhullás folyamatos figyelmet érdemel, ebben a cikkben azokra a kocasüldőkre szeretnénk összpontosítani, amelyek bekerülnek az állományba, de korán, a harmadik fialás elérése előtt selejtezésre kerülnek, és így soha nem érik el a nettó jövedelmezőséget. A több mint 1,6 millió kocát tartalmazó SMS-adatbázis szerint az elpusztult kocák közel 50%-a 0–2 fialású állat (Ketchum, 2019). Pollman (Leman Conference, 2012) pedig arról számolt be, hogy a tenyésztésre kiválasztott kocák 42%-a 19 vagy annál kevesebb malacot fial az élete során.

Peter Drucker, a világhírű üzleti tanácsadó egyszer idézte: „A legtöbb szervezetben a szűk keresztmetszet a palack tetején van. Úgy véljük, ez az idézet akkor is alkalmazható, amikor a kocák hasznos élettartamával és az idő előtti selejtezéssel kapcsolatos kihívásokról van szó. A kocasüldő-nevelés ebben a példában a ’palack tetejét’ jelenti. Bár a süldőket világszerte különböző módon nevelik, van néhány olyan közös pont, ahol indokolt lehet az ’újragondolás’, és a modernizáció előnyös lehet a későbbi termelés szempontjából.”

A kocasüldők növekedési erélye

Észak-Amerikában a legtöbb kocasüldőt a hízósertésekéhez hasonló tartási körülmények között nevelik. A takarmányt egészen a tenyésztésbe vételig „ad libitum” kapják, és a legtöbb süldőtakarmány enyhén megemelt aminosav-, vitamin- és nyomelemtartalmú. Bár ez a nevelési stratégia a kényelem és a könnyű megvalósíthatóság miatt elterjedt, a legújabb kutatások szerint is nem feltétlenül ez a legjobb a kocák hasznos élettartama szempontjából (Calderon-Diaz és mtsai., 2015).

Malopolska és mtsai. (2018) tanulmánya kimutatta, hogy a nagyobb növekedési erély rontja a termékenységet és az első alomban született és felnevelt malacok számát, valamint kimutatta, hogy a gyorsabb növekedésű kocasüldők kisebb valószínűséggel fialnak, és ez negatív kapcsolatban van a koca élettartamával. Az is megfigyelhető, hogy a 30 kg-tól a termékenyítésig 50%-kal alacsonyabb lizinszintű takarmánnyal etetett kocasüldők testtömege 4%-kal csökkent, és ez akár hat fialásig növelte a kocák élettartamát a magas lizinszinttel etetett kocasüldőkhöz képest (Edge és mtsai., 2003).

Az energiabevitel csökkentése a napi súlygyarapodás csökkentése érdekében

Egy másik megközelítésben az energiabevitel mérsékelt csökkentése (az ad libitum 74%-a) a növekedési időszak alatti limitált takarmányozással 30%-kal több élő embriót eredményezett az elfogyasztott takarmányegységre vetítve, amint arról Klindt és munkatársai (1999) beszámoltak, és hasonló reprodukciós előnyöket mutattak ki több más, mérsékelt takarmánykorlátozással végzett kísérletben is.

Általában az energiabevitel csökkentésére tett kísérletek, amelyekben egyszerűen a takarmány rostban gazdag melléktermékekkel való kiegészítésével próbálták csökkenteni a kalóriabevitelt, korlátozott sikerrel jártak, mivel a süldők a napi takarmányfelvétel növelésével kompenzálták az extra rostbevitelt (Coffey, 2019). Hasonlóképpen a 2018-as Leman Swine-konferencián (Lents és mtsai.) ismertetett kutatás azt mutatta, hogy a 15%-os energiakorlátozással etetett süldők nagyobb valószínűséggel maradtak az állományban, és nagyobb valószínűséggel fialtak 2. vagy 3. almot.

A kocasüldők áttelepítése a fiaztatóba

Figyelembe kell vennünk a süldőnevelés hatásait arra is, hogy a kocasüldők hogyan teljesítenek, amikor először kerülnek a fiaztatóba. A süldőnevelő épületekben üzemi körülmények között megfigyelt egyik leggyakoribb probléma a túl gyorsan növekvő és az ideálisnál nagyobb (135–150 kg) súlyban tenyésztésbe vett (Calderon-Diaz és mtsai., 2015) kocasüldők.

Annak ellenére, hogy jól ismerjük a túlkondíció (>20 mm hátszalonna) negatív hatásait a halvaszületési arányra (Faccin és mtsai., 2017) és az emlőszövet fejlődésére (Farmer, 2018), továbbra is gyakoriak a túlságosan nagy testtömegű és túlkondicionált kocasüldők a fiaztatóba telepítéskor, és ezek az állatok nagyobb valószínűséggel esnek ki idő előtt az állományból, mivel a laktáció során kevesebb takarmányt fogyasztanak, több testtartalékot veszítenek, és következésképpen kisebb az újravemhesülési arányuk (Young és mtsai., 2004).

A rendelkezésre álló adatok alapján két lehetőség tűnik megvalósíthatónak

1. A takarmányadagolási módszer megváltoztatása

A takarmányadagolási módszer megváltoztatása segítségével korlátozzuk a kocasüldők növekedési ütemét a malacnevelési időszak végétől 750–800 g/nap gyarapodást megcélozva a termékenyítés előtt két héttel kezdődő flushingig.

2. A takarmány összetételének megváltoztatása

Ha az ad libitum etetés az egyetlen lehetőség, adjunk hozzá rostot, növeljük a szemcseméretet, és a növekedési ütem lassítása érdekében 10–15%-kal csökkentsük az energia- és lizinszintet.

A süldők súlyának szabályozása a takarmányozásban is megtakarítást eredményezhet, mivel mérsékli a termékenyítésre váró koca méretét, és csökkenti az éves tartási költségeket. Egyszerű számítások szerint a vemhestakarmány mindössze 150 g/nap csökkentésével az éves takarmányköltségek 9 USD/koca/évvel (200 USD/t vemhestakarmány-költség mellett) csökkenthetők.

Süldők kezelése és elhelyezése

Bár a növekedési ütem mérséklése tűnik a legjobb lehetőségnek arra, hogy a kocasüldőket tovább tenyésztésben tartsuk, más eszközök is léteznek. Sajnos egy kocatelep napi irányítása során a süldőnevelő gyakran háttérbe szorul.

A kocaszállás környezetének „másolása”

Az istállók kialakításánál a kocasüldők felnevelésére szolgáló kutricáknak azt a környezetet kell utánozniuk, amelyet a kocasüldők a tenyésztésbe és a termelésbe való belépés után tapasztalni fognak. Biztosítsuk a kocasüldőknek ugyanazt a padozatot, környezeti hőmérsékletet és itatótípust, mint amivel a termékenyítőistállóban, a vemheskoca-szálláson és a fiaztatóban fognak találkozni. Ha lehetséges, a süldőnevelő épületben kialakított csoportokat tartsuk meg a vemhesség során is, így csökkenthető a süldők közötti agresszió. Általános tapasztalat, hogy a fialási sorszám szerinti elkülönítés mérsékli az idősebb és fiatalabb kocák közötti agressziót, és növeli a fialási arányt az első és második fialású kocáknál (Li és mtsai., 2012). A vemhes kocák csoportos elhelyezésének is vannak fontos jellemzői, amelyeket figyelembe kell venni.

A takarmányozási rendszer kiválasztása

A hízóistállókkal ellentétben, amelyek általában „all-in all-out” rendszerben működnek, a kocasüldő-nevelő istállók jellemzően folyamatos ki- és betelepítési rendszert alkalmaznak, ahol a kocasüldők egyes csoportjai minden héten termékenyítésre kerülnek. Ez dilemmát jelent a kocatelepek tervezése szempontjából, mivel a döntéshozóknak választaniuk kell, hogy vagy további takarmányozási rendszerbe fektetnek be a süldőnevelő épületek megfelelő többfázisos takarmányozása érdekében (ideális esetben 3–6 fázis), vagy takarékoskodnak a beruházási költségekkel, és egyszerűen oldják meg a süldők etetését. Sajnos ez utóbbi a megszokott, ami gyakorlatilag korlátozza a fiatal kocasüldők megfelelő többfázisú takarmányozását. Az egyik alternatív megközelítés olyan takarmányozási technológiába való beruházás, amely többfázisos és precíziós takarmányozásra képes a süldőnevelő épületekben is. Az olyan precíziós technológiák alkalmazásával, mint például a JYGA EVO Opti és GESTAL Select, amelyek képesek két alaptápot összekeverni és különböző, többfázisú takarmányokat kijuttatni a kocasüldőknek a koruk és súlyuk alapján, a termelők csökkenthetik a takarmányozási költségeket, növelhetik a takarmányozás hatékonyságát (Frobose és mtsai., 2014), valamint vitaminokat és nyomelempremixeket építhetnek be az ideális fejlődés érdekében már korai életkorban.

Azáltal, hogy ez a rendszer csak két alaptakarmányt igényel, nem jelent gondot a takarmánygyártóknak, és kevesebb hiba fordul elő szállításkor. Sok kocatelep ugyanis ezekre hivatkozik, amikor lemond a kocasüldők többfázisos takarmányozásáról. Végül is a JYGA EVO takarmánykeverési technológiákkal rugalmasabban kezelhetjük a kutricákat, ami segíthet a kocasüldők és kocák megfelelő kezelésében olyan különleges helyzetekben is, mint a gazdaságok beindítása és a telep lezárása az állomány betegsége miatt.

A hatékonyság mérése a kocaállományban

Az évente egy kocára jutó malacok száma (PSY) és a termékenyített nőivarú állatra jutó választott malac évente (PW/MF/Y) az általánosan használt mérőszámok az állományok teljesítményének összehasonlítására a kocatelepek között. Az eltérő számítási módszerek miatt azonban ezek a mérőszámok a „dicsekvés lehetőségén” túl korlátozott értékkel bírnak, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kevés figyelmet fordítunk a kedvezőtlen selejtezési arányokra.

Ennek megfelelően egyre nagyobb igény van olyan számítási módszerekre, amelyek jobban tükrözik a kocaállomány valódi gazdasági teljesítményét (Stalder és mtsai., 2019). Az egyik javasolt alternatíva a 100 nap állományban töltött időre jutó választott malacok száma (PW/100DHL), amely megköveteli a termelőktől, hogy a bejövő kocasüldők adatait következetesen egy fix időpontban jegyezzék fel, de ez a számítás talán jobban tükrözi a kocaállomány „valódi” hatékonyságát. Amint azt az előző, 13 példaállomány alapján készített táblázat mutatja, vannak olyan állományok, amelyek a hagyományos választott malac/termékenyített nőivarú állat/év (PW/MF/Y) számítás szerint rosszul, de a 100 nap állományban töltött időre jutó választott malacok száma (PW/100DHL) alapján jól teljesítenek.

A kocasüldőket korábban olcsó befektetésnek tekintették, de nagyüzemi tartásban a kocasüldőknek átlagosan 70%-át vesszük tenyésztésbe, 55%-os éves kocaselejtezési rátával. Ez jelentős éves költséget jelent a kocatelep számára.

Holtkamp (2019) kimutatta, hogy egy módosított süldőmenedzsment-program bevezetése egy 2400 kocás telepen 10%-os csökkenést eredményezett az éves kocaselejtezési arányban (62%-ról 52%-ra), és 829 további értékesített sertést és 222 310 font többletsertéshúst eredményezett évente, ami végső soron 2,41 : 1 haszon/költség arányt hozott.

Ha figyelembe vesszük a drágább genetikát, a rezsiköltségeket és a selejtezett kocák jelenleg alacsony értékét, nem éri-e meg újragondolni a kocasüldő-nevelést, hogy javítsuk az állomány hasznos élettartamát?

Döntse el mindenki maga…!

Szerző: Dr. Hyatt Frobose Eredeti cikk: https://jygatech.com/rethinking-gilt-development/
Fordította és szerkesztette: Nagyné Kiszlinger Henrietta, MATE Kaposvári Campus, Parádi Balázs, JYGA GESTAL magyarországi képviselője