fbpx

A III. Magyar Paprika Napja

Írta: Szerkesztőség - 2014 október 09.

A Zöldségtermelők Országos Szövetsége a FRUITVEB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezete, az Innofresh Nonprofit Kft, valamint a Délalföldi Kertészek Szövetkezetével (DélKerTÉSZ) közös szervezésű szakmai napján a hagyományokat folytatva a program kiemelt témája a „Szentesi paprika” termesztéstechnológiája, az oltalom alatt álló földrajzi jelzés bemutatása, valamint a magyar paprika értékesítési lehetőségeinek nemzetközi és hazai ismertetése volt.

Előadások

Az egész napos konferencia a Megyeháza Konferenciatermében 9 óra után vette kezdetét dr. Kádár András (a Zöldségtermesztők Országos Szövetségének az elnöke) köszöntőjével.

Majd dr. Feldman Zsolt, a Földművelési Misztérium helyettes államtitkárának nyitó előadását követően dr. Somogyi Norbert FM-tanácsos „A földrajzi eredetvédelmi rendszer működése Franciaországban és az EU-ban” címmel tartott előadást, amelyben a földrajzi árujelző oltalom elméleti és gyakorlati részleteivel, illetve a már Magyarországon is alkalmazható francia példákkal ismerkedhettünk meg.

Később „A szentesi régió szerepéről a magyar paprikatermesztésben” témában Ledó Ferenc, a Délkertész Szövetkezet elnökének elemzését hallhattuk.

A zöldséghajtatás fejlődésének gazdasági hátterének rejtelmeiben Ehretné Berczi Ildikó, AKI- munkatárs kalauzolta a résztvevőket. A tapasztalt nehézségekről, a beruházási tendenciákról, a versenyképesség növelésének és a technológiai elemek korszerűsítésének lehetőségeiről számolt be.

Palotás Gáspár, az Univer Product Zrt. stratégiai, fejlesztési igazgatójának „A kutatás-fejlesztés szerepe a fűszerpaprika alapú ételízesítők termékfejlesztésében” című előadása során megtudhattuk mi a különbség Erős Pista, Édes Anna, Karikás Pista és Haragos Pista fűszer paprika igénye között.

A szakmai előadásokat követően Ledóné dr. Darázsi Hajnalka mutatta be „A szentesi paprika termesztési és minőségbiztosítási kézikönyve” című kiadványt, amely részletesen és gyakorlatorientáltan foglalja össze az integrált szemléletű termesztéstechnológiát a legújabb kísérleti eredmények bemutatásával (tápanyag-utánpótlás, öntözés, növényápolás, növényvédelem, termés manipuláció), valamint kitér a szentesi paprika egészséges táplálkozásban betöltött szerepére is.

Konzultáció

A helyszínen széleskörű konzultációs lehetőség nyílt mind elméleti, mind gyakorlati kérdésekben jártas oktatókkal, kutatókkal, szaktanácsadókkal, termelőkkel és inputanyag forgalmazókkal.

Gyakorlati bemutató

Az ebéd után szervezett gyakorlati bemutatók során testközelből szemlélhettük a Szentesi Paprika sajátosságait. Az első állomáson az integrált szemléletű, talaj nélküli paprikahajtási technológia fóliaházas fejlesztéséről Sarusi Kiss László – a DélKer TÉESZ termelője – kalauzolta a résztvevőket, majd a második helyszínen a termálfűtésű fóliablokk fejlesztését Bakó Dániel – ugyancsak a DélKer TÉESZ termelője – prezentálta, illetve a program zárásaként a DélKer TÉESZ bemutatóját Janó Imre telepvezető tartotta.

A következő Paprika nap házigazdája Kiskunfélegyháza lesz, ennek plakettjét Kapus Krisztián polgármester vette át. Majd hozzá tette: „Nem vagyunk messzebb. Pont olyan távol vagyunk, mint Szentes-Kiskunfélegyházától.” Ezzel célozva arra, hogy ha a helyszín megváltozik is, a rendezvény lényege és célja már hagyománnyá vált, így a Magyar Paprika Napja jövőre is hasonló szellemben, de Kiskunfélegyházán kerül megrendezésre.

A rendezvényen készült fotók a www.agraragazat.hu galériájában megtekinthetőek.