fbpx

Baromfiak kontra barom fiak

Írta: Agrárágazat-2022/11. lapszám cikke - 2022 november 03.

Válság felé halad vajon egy egész ágazat?

A tej- és a sertésszektor után állatitermék-piaci körképünk ebben a hónapban a baromfi piacon folytatódik. Nemcsak az a kérdés, hogy ilyen energiaárak mellett ki fog telepíteni, hanem az is, hogy a koncentráció tovább növekedik-e. Nem, ez utóbbi nem is kérdés. Az viszont igen, hogy az Európa legnagyobb csirketermőjénél, a lengyeleknél kirobbant „olajos csirke” botrány mekkora károkat okoz az amúgy is feszültséggel teli piacon.

baromfi

Akár 2017 óta is tarthatott az a takarmányhamisítás Lengyelországban, amiről nálunk az ujszo.com írt először. Négy ember van őrizetben, amiatt, mert egyes csirkefarmokon úgynevezett technikai, ipari célt szolgáló zsírokat adtak a takarmányokhoz, így próbálva csökkenteni költségeiket. A botrány akár szélesebb körű hatással is lehet az EU legnagyobb kibocsátású baromfiszektorára. Folynak a széles körű vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy a húsok mennyi, a fogyasztók egészségére veszélyes szennyező vegyületet tartalmaztak. Az élelmiszer-termelés nemcsak szabályokat, hanem kultúrát is igényel. A lengyel termék piacai most lefagyhatnak, így talán mi beléphetünk.

A többi nagy mennyiségben tartott haszonállathoz képest a baromfifélék tenyésztési ciklusa rövidebb. Ennélfogva minden változás hamarabb jelentkezik ebben az értékláncban. Így nemcsak az alkalmazkodás terén kell gyorsnak lenni, hanem először mutatják a változások hatását is az itteni események. A korábbi stabil gazdálkodási környezetet felváltotta a teljesen bizonytalan. A baromfiszektor számára a költségemelkedések – és azok áthárításának nyomása – mellett szinte állandósult a baromfiinfluenza miatti bizonytalanság. A hatékonysági kényszer, a gyors technológiai fejlődési ciklus már ma is igen magasan integrált és koncentrált baromfiszektort alakított, kényszerített ki. Ezek a napok, hetek pedig olyan kemény próba elé állítják ezeket az integrációkat, amely a koncentráció további növekedése nélkül elkerülhetetlen.

Globális csirkehúsmérleg, ezer tonna (forrás: USDA)

A felszín nyugodt

A világ baromfipiacainak tartós fejlődését a mostani válság is csak élénkíti. A csirkehús népszerűségével a középpontban, a globális kínálat meghaladja a keresletet, így állandó a versenyképesség növelésének a kényszere. Globálisan a piac egyensúlya idén sem kerül veszélybe. A 101 millió tonnás termelés 98 millió tonnás fogyasztással szemben rendben van. Ha viszont a számok mögé tekintünk, akkor már számos feszültségforrást látunk.

1. Kína például ismét többet fogyaszt idén, mint amennyit termel.

2. Brazília csirkehúsexportja az első öt hónapban 7,8 százalékos emelkedést mutatott az egy évvel korábbihoz képest, 1,846 millió tonnáról 1,990 millió tonnára nőtt. Értékben ez egyharmados ugrás. Az év első 5 hónapjában a bevételük elérte a 3,776 milliárd USD-t. A brazil export fő célpiaca Kína, az Egyesült Arab Emírségek, Japán és az EU.

3. A globális inflációs forgatókönyv, a magas termelési költségek és a csirkehús iránti erős kereslet az átlagos nemzetközi árakat tonnánként 2000 USD fölé emelte.

4. Malajzia is belépett azon országok sorába, amelyek a belföldi árak szárnyalása miatt kiviteli tilalmat vezettek be.

5. Iránt az elmúlt évtized legerősebb élelmiszer-lázadásai sújtják, miután a kormány csökkentette a tojás, a csirke, a tejtermékek és az étolaj támogatását. Iránban a következő 3 hónapban a baromfitelepek tömeges bezárására lehet számítani. A feszültséget mutatja, hogy a földművelésügyi miniszter ultimátumot adott a termelőknek, hogy ha bezárják a gazdaságokat, súlyos bírságot kell fizetniük. Irán közel 2,3 millió tonna brojlerhúst termel évente, de a termelési teljesítmény szinte naponta csökken.

6. Az EU-ban a csirkeárak a 38. héten 37 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbi szintjüknél. A közösség csirkehústermelése idén várhatóan 1 százalékkal lesz csak a tavalyi alatt, miközben a pulykahúsé közel 4, a kacsáé 9 százalékkal csökken.

7. A fontos világpiaci referenciának számító Sao Paulo-i brazil fagyasztott csirkehús árát mutatja a mellékelt grafikon reál/kg-ban. Láthatóan az árak ismét közelítenek a 2021 szeptemberében elért történelmi csúcsok felé.

Ha ráközelítünk az európai piacra, szintén számos jelét látjuk a zavaroknak. A világ harmadik legnagyobb baromfiexportőre 2022 első hét hónapjában több mint 14 százalékkal kisebb exporttal dicsekedhet, mint tavaly. Eközben az import harmadával bővült, elsősorban Brazíliából, Ukrajnából és Kínából. Bár az import alig fele az exportnak, ebben az ütemben ez nem sokáig marad így. 2021-ben Ukrajna 259 ezer tonna baromfihúst exportált, elsősorban tengeri úton. Kiviteléből 103 ezer tonna került az EU-tagállamokba. Ezzel a harmadik legnagyobb beszállító Brazília és Thaiföld után. Idén várhatóan 8 százalékkal marad el Ukrajna csirkehústermelése a tavalyitól, de az olcsó takarmányra épülő versenyelőnyei jövőre már növekedési pályát vetítenek előre.

A Sao Paulo-i brazil fagyasztott csirkehús ára (forrás: tradingeconomics.com)

Itthon romlik a baromfi hús külkereskedelmi egyenlege

A hazai baromfihús- (KN0207) külkereskedelem első hét hónapjáról van adatunk. Ezek szerint az import jelentősen bővült: mennyiségben 36, értékben (euró) 66 százalékkal, miközben az export mennyiségben 13 százalékkal csökkent, értékben viszont 5 százalékkal bővült. Ettől még jelentős pozitív exportegyenlegünk nincs veszélyben, de mennyiségben 32, értékben 12 százalékkal zsugorodott ebben az időszakban. A kivitel felét adó csirkehús mennyiségi exportja 8 százalékkal esett, importja 11 százalékkal nőtt ebben az időszakban. Bár aránya az exportban mindössze 6 százalékos, a kacsahús külkereskedelmi egyenlege romlott leginkább idén. A pozitív egyenleg megfeleződött. Az AKI vágási statisztikai adatai alapján Magyarországon 352 ezer tonna (élősúly) baromit vágtak le 2022 első hét hónapjában, 14,4 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Ebből a vágócsirke 257 ezer tonnát (–6,4%), a vágópulyka 51 ezer tonnát (–2,4%) tett ki.

Támogatások

Miután már 2021-ben is rekordmagasra emelkedett a baromfiszektorba érkező támogatások értéke (24,7 Mrd Ft), a szaktárca februárban 1,9 milliárd forint többlettámogatást nyújtott a kacsa- és a libatartóknak, később pedig közölte, hogy az orosz-ukrán háború miatt Magyarországnak megszavazott, rendkívüli uniós agrártámogatásokból legalább 500 millió forintot juttat a víziszárnyasszektornak. A tárca a BTT közelmúltbeli küldöttgyűlésén emellett azt is bejelentette, hogy várhatóan októbertől 13 milliárd forintos, új állatjóléti támogatást hirdet meg a baromfiágazat – így a kacsa- és a libatermelők –számára az eddigi állatjóléti kifizetéseken felül. A baromfitartók kivételes alkalmazkodási támogatása jogcímen 4,2 milliárd forintot fizetett ki a szeptember végén a Magyar Államkincstár.

Ukrajna csirkehúsmérlege, ezer tonna (forrás: USDA)

Elönti az EU-t az olcsó ukrajnai baromfihús?

A háború miatt az EU júniusban feloldotta az ukrajnai árukra vonatkozó beviteli korlátozásokat, így az évi 70 ezer tonna ukrán baromfira vonatkozó kvótát is. Az intézkedés a tervek szerint 2023 júniusában jár le, de francia piaci szereplők már kérték mihamarabbi visszavonását. Az ukrán csirkehús behozatala az EU-ba a második negyedévben ugyanis éves összevetésben 54 százalékkal nőtt, s mintegy 52 ezer tonnára ugrott. Az év első hét hónapjában a növekedés 61 százalékos volt. Az ukrán termelés 70 százalékát kezében tartó MHP cégcsoport máris azt tervezi, hogy az év végéig visszaállítja a teljes termelést létesítményeiben (750 e. t!). 2021-ben Ukrajna 259 ezer tonna baromfihúst exportált, elsősorban tengeri úton. Kiviteléből 103 ezer tonna került az EU-tagállamokba. Ezzel a harmadik legnagyobb beszállító Brazília és Thaiföld után. Idén várhatóan 8 százalékkal marad el Ukrajna csirkehústermelése a tavalyitól, de az olcsó takarmányra épülő versenyelőnyei jövőre már növekedési pályát vetítenek előre.

Baromfihús-külkereskedelem, január–július (forrás: KSH)
Baromfi-felvásárlási árak, Ft/kg, 2014. január –2022. július (forrás: KSH)
Fogyasztói árak, Ft/kg, 2016. január–2022. augusztus (forrás: KSH)

Árhullámok

A baromfiszektorban jelenleg a termelési költségek emelkedése okozza a legnagyobb problémát. Az energiaszámlák egészen irreális emelkedése miatt hamarosan telepítések maradnak el, a kérdés, hogy hány ciklust érintően. A felvásárlási árak, amelyeknek ezt ellensúlyozniuk kellene, emelkednek: 2022 első hét hónapjában a csirke ára 42,5, a libáé 66,3, a pulykáé 29,3, a kacsáé pedig 48,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ez a vágóbaromfik átlagában 37,6 százalékot jelent. A KSH által megfigyelt fogyasztói árak 5 (stoppos mell) és 61 (csirkecomb) százalék közötti mértékben emelkedtek augusztusban.

baromfi

Mi látszik mindebből?

  • Ahogy írtam, a globális egyensúly ugyan nincs veszélyben, de számos ország súlyos gondokkal küzd a magas árak és az ellátási problémák miatt.
  • Az EU külkereskedelmi egyenlege is erősen pozitív, de komoly egyenlegromlást mutat. Növekszik a brazil és ukrajnai import, miközben a kivitel csökken.
  • A külkereskedelmi egyenleg romlása hazánkban is növekszik. Nemzetközi versenyképességünk szempontjából pedig éppen ez a szektor a bezzeg: jelentős hazai tulajdonosi arány, magas integráltság és koncentráltság, fejlesztési dinamika. Ezek bázisán fog tovább konszolidálódni a szektor.
  • Az állatjárvány okozta gondok nyilván tetten érhetők a külkereskedelmi számokban, de az import jelentős növekedése akkor is elgondolkodtató, hiszen versenyképességi problémákra utal.
  • A termelés zsugorodása nehezen elkerülhető az előttünk álló hónapokban. Pedig a lengyelek botlása lehet, hogy hozni fog piaci lehetőségeket.
  • A takarmányárak a leginkább meghatározó költségtényezők. E tekintetben nincs jó hírem: tartós csökkenésre nem számíthatunk az előttünk álló hónapokban sem.

Fórián Zoltán vezető agrárszakértő
Erste Agrár Kompetencia Központ