fbpx

Kevesebb a szőlő, indokolt a magasabb ár

Írta: Barna Ferenc - 2022 augusztus 16.

Az idei extrém időjárás, az aszály a szőlőtermést is negatívan befolyásolta – a szakemberek becslése szerint kevesebb lesz ebben az ágazatban is a termés. Ez is indokolja a megemelkedett termelési költségeken túl, hogy a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárak uralják a piacot.

Szőlőkombájn a sor végén
Szüretelőgéppel szedik a legkorábbi érésű szőlőfajtát, a Csabagyöngyét (fotó: MTI/Varga György)

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elkészítette az idei évre vonatkozó szőlőár előrejelzését

Az árprognózist figyelembe véve kell meghatározniuk a szőlő felvásárlási árát azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben értékesítenek vagy vásárolnak fel borszőlőt, de szerződésben nem rögzítették az ármeghatározás módját és nem tettek közzé nyilvános árajánlatot.

A különböző adatok és mutatók előre meghatározott módon, rögzített képlet alapján történő felhasználásával készülő előrejelzés arra szolgál, hogy a szüret idejére előre jelezze a várható átlagárakat. Most az egyes borvidékeken a sor, hogy végső döntést hozzanak a területükön érvényes prognózisról és azt közzétegyék. Nagy a jelentősége a borvidékek erre vonatkozó döntéseinek, ugyanis a szőlőár előrejelzése jó igazodási pont a szőlőtermelők és a felvásárlók számára az árról szóló megegyezés kialakításakor.

A betakarított szőlő, grafikon
Betakarított összes szőlő Magyarországon, ezer tonna (infografika: MTI/KSH)

Egy adott borvidéken belül ugyanazon szőlőfajta esetében is nagyon eltérő árak alakulhatnak ki

Ennek oka az, hogy a magasabb minőséget garantáló szőlőtermelőkkel (pl.: hozamkorlátozás, speciális dűlő, helyi jelentőségű fajta esetén) a felvásárlók egyedi árban állapodnak meg és egyedi termelési szerződést kötnek.

Eltérést okozhat az is, hogy a hosszú távú szerződéssel rendelkező termelőknek az átlagárnál magasabb felvásárlási árat fizetnek a borászatok, mivel így a szőlőtermelés teljes szakaszában nyomon követhetik a borszőlő termesztését, annak minőségét.

További többletet jelenthet az ár meghatározásánál a szőlő érettsége, cukorfoka (ennek érvényesülését a hatóságok ellenőrzik is), és a botritiszes jellegére fizetett magasabb átvételi ár.

A szőlő felvásárlási árának alakulása, grafikon
A szőlő felvásárlási árának alakulása az éves során (infografika: MTI/KSH)

Mivel Európában idén nem várható kiugróan jó szőlőtermés

Ez arra utal, hogy a magyar szőlőre és a magyar borra lesz idén kereslet. Az elkészült szőlőár előrejelzés jól tükrözi a többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számító borkészlet, illetve a várhatóan 3,7 millió mázsára tehető alacsony szőlőtermés mennyiség hatását.

A termelői áraknak reálisan átlagosan 10-20%-kal kellene meghaladnia a tavalyiakat, de természetesen borvidékektől és szőlőfajtáktól, valamint a szőlő minőségétől függően komoly különbségek is adódhatnak.

Forrás: AM Sajtóiroda
Összeállította: Barna Ferenc