fbpx

Talaj- és a levegővédelem, turisztika – növénykultúra a futóhomokon

Írta: Barna Ferenc - 2023 február 21.

Nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt többek között a talaj- és a levegővédelem terén, valamint a helyi turisztikában az a növénykultúra, melyet a Kiskunságban, a korábbi futóhomokon a KEFAG Zrt. alföldfásítási munkájával hozott létre.

Peszéri-erdő
A Peszéri-erdő Kunpeszér közelében (fotó: AM)

Az 57 ezer hektárnyi állami erdő kirándulóhelyekkel, különlegességgel

A hihetetlenül nagy volumenű, több évtizedes munkának állít emléket Bugacon az Alföldfásítási Múzeum. Az értékmegőrzés kiemelkedő példája még az OAKEYLIFE projekt is a Peszéri-erdőben (Kunpeszér közelében), amely hazánk egyik legszebb homoki tölgyes-erdőssztyepp élőhelykomplexe, melynek megóvásáért fogott össze az erdőgazdaság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A KEFAG Zrt. országos hírű Juniperus kertje 1991 óta működik, faiskolai dísznövények termesztésével foglalkozik. A parkerdészet széles vevőkörrel rendelkezik, termékválasztéka folyamatosan bővül, melynek köszönhetően a térség ellátásában központi szerepet tölt be. Az Agrárminisztérium Településfásítási Programjához a Juniperus Parkerdészet biztosított eddig 36 000 db sorfát 1352 (10 ezer fő alatti) település-, valamint 7 000 db sorfát a MOL Európa Alapítvány Városfásítási programban 123 (10 ezer fő feletti) település számára.

Erdei iskola, hagyományőrzés és aktív pihenés

Kecskemét-Hetényegyházán a – több mint ezer hektáros – Nyíri-erdőben elhelyezkedő Szent Hubertus Parkerdő nemcsak sokak kedvelt pihenő- és kirándulóhelye, hanem csodálatos természeti környezetet biztosít az immáron 20 éve működő Vackor Vár Erdei Iskola foglalkozásaihoz és nyári táboraihoz is.

Minden évben március 15-én nagyszabású, hagyományőrző ünnepség idézi itt fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét, és a Nyíri Erdészházban kialakított 1848-1849-es Gyűjtemény bepillantást enged a régmúltba. A több mint 35 éves Kecskeméti Arborétumban a 14 tematikus ösvény mellett pihenőhelyek, játszótér, erdei tornapálya várja a természetben kikapcsolódni vágyókat. A 62 hektáros növénygyűjtemény kedvelt futó- és kirándulóhely, valamint fontos kísérleti terület, egyben az alföldi díszkertkultúra fellendítését is segíti.

Nemcsak természetjárásra, hanem a szabadidő aktív eltöltésére, sportolásra, kerékpározásra is nagyszerű lehetőséget kínálnak a KEFAG Zrt. által fenntartott kiránduló erdők Kecskemét közelében a Csalánosi-, továbbá a Császártöltési-, és a Sáskalaposi Parkerdő Tompán.

Hagyományőrző ünnepség
Március 15-ei ünnepség a Nyíri-erdőben (fotó: AM)

Az Alföldi Kéktúra csaknem 60 km-en a társaság erdeiben halad

Ezen az úton gyalogolva a magasból is rátekinthet a túrázó a homokos, dimbes-dombos tájra a Kisszállás határában lévő Jánosteleki kilátóról. A Leskowszky Albert Emléktúra mintegy 100 km hosszú Ladánybenétől Bugacon át Petőfiszállásig, valamint a 24 kilométeres Kápolnák Útja a Kecskeméti Arborétumtól a Nyíri-erdei Szent Hubertus Kápolna érintésével Lajosmizséig kínál remek lehetőséget a testi-lelki feltöltődésre.

Ezek az utak gyalogszerrel, kerékpárral, s némelyik lóháton is bejárható áthaladási engedéllyel. Az erdőgazdaság nyolc szálláshelyet, kulcsosházat tart fenn, de folyamatosan karbantartják az ismeretterjesztést és a környezeti nevelést szolgáló parkerdeiket, tanösvényeiket is.

A vizes élőhelyeket előnyben részesítők akár a Solti Kulcsosházban, a Duna közelében, vagy a Tőserdő Kastély Üdülőben, Lakitelken a Holt-Tiszánál is megszállhatnak. Az erdők természeti kincsei minden évszakban csodálatosak, így bármikor érdemes meglátogatni őket!

Szent Hubertus Parkerdő
Szent Hubertus Parkerdő kedvelt pihenő- és kirándulóhely, itt működik a Vackor Vár Erdei Iskola is (fotó: AM)

Találjuk meg együtt Magyarország legvonzóbb erdejét!

Szavazzon az Agrárminisztérium Facebook oldalán a KEFAG Zrt. legszebb területére! Az Agrárminisztérium 2023. február 11-én indult sorozatában hetente bemutat egy állami erdőgazdaságot, illetve a Facebook oldalán hetente megoszt 8 helyszínt az adott állami erdőgazdaság területén, amelyre a közösségi oldalon szavazni lehet. A szavazók között hetente sorsolnak ki nyereményeket.

Forrás: AM/Sajtóközlemény
Összeállította: Barna Ferenc