Amikor a vidékiek csak mosolyognak a városra

Ahogy okosodik a világ :), egyre kevésbé divat városi szemszögből lenézni a vidéki embert és életmódot. Sőt, ma már nemcsak, hogy egyre többen ismerik el a falu, a tanyák természetközelségének értékeit, de egyre több városi választja lakhelyéül, megélhetésül a vidéket. Miért? Az Agrárágazatnak az utóbbi években nyilatkozó gazdák így indokolják…

 

 

Monitorok elől a szabadságba

Méhkerék – az egzotikus hangzású Békés megyei kisközségben gazdálkodik Varga Ferenc, aki ottjártunkkor bő 300 hektáron termesztett növényeket 50 húsmarhából és 20-30 mangalicából álló gazdasága részére. Ez eddig semmi extra, igaz? Ám ha mindjárt hozzátesszük, hogy Ferenc korábban sikeres informatikus volt a fővárosban, akkor mindjárt jön a kérdés – amit barátai és ismerősei azóta is gyakran feltesznek neki –: ezt hogy…?!

Ők is furcsállják, úgyhogy már egy csomószor el kellett mesélnem – mondta tudósítónknak. Azelőtt monitorok előtt ülő, irodaházakban dolgozó informatikus volt, neje közgazdász: most az állatok és a szántók mellett erdőt és legelőt gondoznak, és blogot is indítottak a falusi életről. – Napi 8-10 órát ültem egy légkondicionált irodában, a monitor mellett, tárgyalásról tárgyalásra jártam, nem volt kapcsolatom az eleven természettel. Itt viszont, a vidéken, a mezőn minden nap olyan, mintha szabadságon volnék, nyaralnék... – teszi hozzá Ferenc, aki már gimnazistaként informatikus akart lenni, és 25 évet töltött a szakmában. Aztán 45 évesen váltott: egy céges szétválás után, az évek alatt összegyűjtött pénzével belevágott a gazdálkodásba. Már jóideje folyt a gazdaság fejlesztése, működtetése, amikor „egyik reggel, korán mentem ki az állatok miatt, és hallgatom a Kossuth Rádiót. Addig fel sem tűnt, hogy amikor a közlekedési hírek csak a főváros belső övezeteit jelenti. Mintha Magyarországon csak ott lenne „közlekedés”, csak ott lenne kátyú, útfelbontás vagy dugó…! Gondolkoztam is, mi lenne, ha felhívnám a rádiót, és kérném, mondják be, hogy Méhkeréken az Iksz utca úthibák miatt nehezen járható…”, mesélte mosolyogva a ténylegesen vidéki emberré lett, újdonsült gazda.

 

Egy szívdobbanás köti a földhöz az olimpikont

Magyarországon talán senkinek – különösen a sportvilágot ismerőknek – nem kell mondani, ki Szécsi Zoltán olimpikon. A legendás hazai vízilabda-válogatott korábbi kapusa azt mondja, soha sem gondolta volna, hogy valaha is közelebbi kapcsolatba kerül a mezőgazdasággal. – Pár éve bennem is felmerült, mihez fogok kezdeni, ha már a versenyzésben nem veszek részt. De hogy gazdálkodó leszek, az egyáltalán fel sem merült bennem. És ez minden bizonnyal így is maradt volna, ha nem öröklök szántóföldet – mondta rutinos nyilatkozóként a több olimpiai mellett tucatnyi világbajnoki arany- és ezüstérmet nyert vízilabdakapus. Mígnem a családi örökség kapcsán szembe kellett nézzen a döntéssel: eladja vagy a nyakába veszi a földművelés gondját. A fordulat akkor történt, amikor meglátogatta az örökölt szántókat. – Egyszer csak őzeket, nyulakat, meg egy vaddisznócsaládot pillantottunk meg a táblák szélén. Úgy hatott rám az élmény, mint egy robbanás. Azt hiszem, ott, azonnal meghoztam a döntést, és soha, egy pillanatra sem bántam meg azóta.

Szécsi Zoltán az elkötelezett sportemberekhez méltó odafigyeléssel fogott munkába, amire szüökség is volt, mert igen leromlott állapotú földek kerültek hozzá. – Azelőtt két éven át annyi ereje sem volt a talajnak, hogy a tarlón maradt szárat lebontsa – mesélte lapunknak Zoltán. A kimerült talajra 15-20 liter tarlóbontót juttattak ki éveken át, javult annak pH-ja, és természetesen azóta a szárat is visszaforgatják a termőtalajba. – Mivel egyelőre nem ebből élek, egyáltalán nem a minél nagyobb haszon miatti kizsigerelés, hanem valóban az a fontos, hogy újra termővé váljon a birtok – mondta a városi emberként is a föld értékét megbecsülő gazda-sportoló.

 

 

Falánkságból gesztenyegép-fejlesztés

Egyed Károly és professzionális nagyvállalata ma 1000 tonnás termék-előállítási nagyságrendben foglalkozik a szelídgesztenye-feldolgozással. A gépészmérnök végzettségű, a matematika iránt érdeklődő szakember gyerekként inkább azzal tűnt ki, hogy egy ültő helyében képes volt befalni

8 adagnyi pürét. Agrárérdeklődése gyerekként kimerült abban, hogy zalai nagyszülei kertjéből kiásta a magoncokat, hazavitte Gödöllőre, átültette és „versenyeztette” őket saját kis mandula- és diófáival. Utána is nézett a tankönyvekben, szakkönyvekben, például Szentiványi Péter professzor Dió, mandula, gesztenye című kötetében, hogy mi fog történni… Ám ilyen irányban fakultáljon a gimnáziumban, az nem jutott eszébe. – Matekból-fizikából nagyon jó voltam, az ELTE vagy a BME képzésein kívül másra nem is gondoltam. Szakmai vonalon csakis reáltudományok jöhettek szóba, sokáig felületi hőáramok mérésével foglalkoztam. Azt sem gondoltam, hogy pár év múltán együtt fogok dolgozni a professzor úrral…

Ám egyszer a vég nélküli, gyerekkori gesztenyepucolások emléke révén felmerült benne, hogy gépet épít a művelet automatizálására. A 80 kilós prototípus akkora lett, hogy még egy Trabant ajtaját is ki kellett venni, hogy hazaszállíthassák, de már az első gép is alkalmas volt 60 tonna gesztenye feldolgozására. Lapunknak egy 2016-os interjúban elmondta, hogy egy feldolgozó gazdaságos működéséhez 3-4 ezer tonna kell. Ám Magyarországon az ő területein kívül csak 2-300 tonna terem, ezért Egyed Károlyék is importálják az alapanyagot, és különféle gesztenyés készterméket forgalmaznak.

 

 

Belevágni, bírni, hinni

Lehoczki András és családja sem gondolta volna a 90-es évek elején, hogy egyszer állattartásból fognak megélni. A Battonya melletti farmon mesélték lapunknak két éve, hogy András, a családfő akkor még az olajosoknál dolgozott, ám egyszer azzal jött haza, hogy hallotta a városban: többen is pulykázni kezdenek. Felesége, Krisztina akkor gyesen volt a kislányukkal, de azért belevágtak. Azóta új-felújított épületekben, korszerű technológiai kontroll mellett, megbízható partnerekkel együttműködve eredményesen nevelnek 24 ezer pulykát. A házaspár azonban a folyamatos gyarapodás ellenére sem akar egy szinten tovább növekedni. –         Eszünk ágában sincs – mondta az Agrárágazatnak Krisztina és András szinte egyszerre és határozottan. – Abban hiszünk, hogy akkor lehet tartósan jó minőséget előállítani, ha biztosítjuk a megfelelő tartási körülményeket, ezáltal az állomány egészségét, az alacsony elhullás mértékét.

Krisztina pedig minden mezőgazdász hitvallásaként felfogható összegzésként arról beszélt, hogy bírni kell kitartással. – Nem szabad és nem is kell feladni akkor sem, ha kezdetben sikertelenség vagy kudarc éri az embert. Folytatni kell, hinni kell benne, hogy érdemes, meg kell találni a lehetőségeket akkor is, ha van egy kis gond vagy egy gyengébb időszak. A végén sikerül.

 

Városi emberként teremtett természetes, személyes gazdaságot

Alighanem nincs olyan ember, aki a városi, félig műanyag-életforma mellett ne vágyna az eredetire, az egészségesre, a természetesre. Dezsény Zoltán olyan kis ökogazdaságot hozott létre Budapesttől egy órányira, ami nemcsak ezt, hanem még az emberi kapcsolatok vidékies hangulatát teremti meg. Tavaly előtti riportunk alkalmával megmutatta szűk egyhektáros kertjét, ahol különféle zöldségeket – tököt, padlizsánt, paradicsomot, paprikát és hasonlókat – termeszt. A vegyszermentesen előállított terményt egy interneten és ismeretségi körben szervezett zöldségközösség keretében értékesíti: beszállítja vevőinek a főváros néhány csomópontjára.

Bár Zoltán sosem akart mezőgazdász lenni, Amerikától Erdélyig tanulmányozta ezt a gazdálkodási módot. – Városi gyerekként Budapesten nőttem fel, de az egyetemen a hallgatótársaim révén közel kerültem a vidékhez. Megtetszett a mezőgazdász életmód természetközelisége, szabadsága, akár valós, akár vélt szabadság ez – mondta, és sem technológiában, sem méretben nem cáfolta meg az eredeti célkitűzést. – Nem célunk, hogy 120-130 tagnál több legyen. Ma arcról ismerem őket, ők is ismernek engem, és én meg akarom tartani a személyességnek, az átláthatóságnak ezt a légkörét. Ezért rendezünk gazdaságlátogatásokat is, amikor azok, akik az itt termelt zöldséget fogyasztják, családostul kilátogatnak hozzánk, ismerkednek ezzel az életmóddal, a mi termesztési módszereinkkel. Ennek a rendszernek az alapkövei az emberléptékűség, személyesség, kölcsönös bizalom.

 

 

Városi bőségből a természet gazdagságába

Kasper András családja két generációra visszamenően már panelben élt. A hatalmas energiával bíró András maga is az urbánus életvitel foglyaként élte élete első évtizedeit. – Két végén égettem a gyertyát, pörögtem – fogalmaz az egykori vállalkozó, aki nem tagadja: bár nagyon bejött neki az állateledel-gyártás és -forgalmazás, nem vonzotta a nagyvilági élet. Mígnem egy nap, egy súlyos betegségből felépülve találkozott egy lánnyal, aki megerősítette benne: új életet akar kezdeni. András, aki hajlik a dolgok személyen-túli valóságát firtatni, úgy véli, felsőbb segítség működött közre az akaratában: sikerül mindent jó áron pénzzé tennie, és kapóra jött egy hatalmas birtok kedvező Baranyai megyei birtok megvételi lehetősége.

Ebből épült fel a nevezetes Káca-tanya, ahol azóta több ezer vendég tapasztalhatta meg, mit jelent a feltöltődés a nyugodt vidék friss levegőjén, a Mecsek szép lankáin, a természetes környezetben nevelt állatok kedélyes közelségében, és az eredeti módszerekkel előállított, egészséges élelmiszerek fogyasztása: itt a lélek és a test is azt kapja, amit még a civilizációs romlás előtt élvezhetett.

Az embereknek tudniuk kell róla, hogy az élet nem ér véget a napi munkával, az egészségtelen városi-lakótelepi élettel, a rossz minőségű ételekkel. Fontos, hogy ilyen-olyan mértékben, de visszataláljunk a gyökereinkhez, a természetes alapokhoz. Ide sokszor jönnek gyerekek, sőt, már mi is szervezünk nekik táborokat, ahol az állattartással, a növénytermesztéssel, a kézművességgel, a teafüvekkel és hasonlókkal ismerkedhetnek. Megdöbbenve látom, hogy van olyan falusi(!) gyermek, aki tehát nem városban él, hanem itt, a tanya melletti falvak egyikében, mégis itt, nálunk lát először tyúkot! Ez régebben elképzelhetetlen lett volna

 

életmód gazda város vidék