fbpx

„Elkészült a Food Analytica Laboratóriumi és Innovációs Szolgáltató Kft. új mikrobiológiai, analitikai és biotechnológiai kutató-szolgáltató laboratóriuma”

Írta: - 2013 november 29.

Befejeződtek a Food Analytica „Mikrobiológiai, analitikai és biotechnológiai kutató- szolgáltató laboratórium létrehozása Gyulán” elnevezésű projektjének építési munkálatai.

Az összesen 280 millió forintból megvalósult fejlesztés a DAOP 1.1.1/E-11-2011-0136 program keretében 64 millió 943 ezer 992 forint, a DAOP 1.1.1/E-12-2013-0187 program keretében 13 millió 587 ezer 221 forint támogatást kapott.

 

 

 

 

A beruházás során egy új, közel 1100 négyzetméteres laboratóriumot épített, és a működéshez szükséges berendezéseket és eszközöket szerzett be a Food Analytica Laboratóriumi és Innovációs Kft.

A beruházás 12 új munkahely létesítéséhez járult hozzá.

A társaság még 2006-ban alakult, majd a folyamatos fejlődésnek köszönhetően kinőtte korábbi központi telephelyét, ezért döntött a társaság a gyulai beruházás mellett.

A fejlesztés összesen mintegy 280 millió forintos ráfordítással valósult meg.

A laboratórium megépítésére 200 millió, berendezésre 20 millió, míg gépbeszerzésre 60 millió forintot fordítottak.

A cég már korábbi békéscsabai telephelyén is a legkorszerűbb eszközökkel dolgozott, amelyeket a beruházás részeként bővítettek.

A foglalkoztatottak száma is jelentősen emelkedett a fejlesztéssel párhuzamosan. Az építkezés kezdetén harmincheten dolgoztak a Food Analytica Kft.-nél, ez a létszám mára elérte a hatvanat.

Munkahelyteremtésre további 7 millió forintot nyert a cég.

A munkálatok zöldmezős beruházásként valósultak meg.

A telket a társaság a gyulai önkormányzattól vásárolta meg.

A területen gyakorlatilag az alap infrastruktúra kialakításától, teljesen a nulláról kezdték a fejlesztést.

A laboratórium helyén korábban nem állt épület.

 

 

 

 

A Food Analytica Kft. az élelmiszerek és takarmányok mikrobiológiai és analitikai vizsgálatával foglalkozik.

A hazai húsipar szereplőinek jelentős hányada a Nemzeti Akkreditáló Testület által akkreditált laboratóriumukban vizsgáltatja be mintáit.

Ügyfélköre Magyarországra és a környező országokra terjed ki, összesen négyszáz feletti szerződött partnerük van.

A cég munkavállalóinak több mint negyven százaléka diplomás.

Biológus, vegyész, élelmiszermérnök, biomérnök egyaránt megtalálható közöttük, míg laboránsaik számára külön képzéseket is szerveznek.

A Food Analytica Kft. a legkorszerűbb huszonegyedik századi eszközparkkal dolgozik, olyan berendezésekkel, amelyek mindenben megfelelnek a vevői elvárásoknak.