A gatya projekt aktuális feladata

Írta: Barna Ferenc - 2021 július 12.

„Alsóban az élet” címmel tavasszal indított tudományos projektet az ATK Talajtani Intézet, melynek keretében az ország talajegészségének feltérképezése a cél. A nagy népszerűségnek örvendő gatya projekt elérte az utolsó előtti fázisát.

A kutatáshoz közel 2000, külön erre a feladatra gyártott alsót postáztak ki a jelentkezőknek. A program kicsit csúszott az első határidőkhöz képest. Olyan nagy volt a jelentkezők száma, hogy az alsók csomagolása, postázása több időt vett igénybe, mint tervezték.

 

Itt a kiásás időszaka

Az elásást követő 60. nap lehet kiásni az alsót. Minimum a két hónap, amit a talajban kell költenie a textiliának, több lehet, de kevesebb nem.

A kiásást során felmerült feladatokat szemléletes ábrában foglalta össze az intézet.

 

Mezőgazdaság, gatya
A kiásához szükséges eszközök, és a maradvány kihantolása
(Ábra: ATK Talajtani Intézet)

 

A maradvány óvatos kiásása után, szét kell vágni a két szélén az alsót, majd sík területre ki kell teríteni a dokumentáláshoz. Lehetőleg színben jól térjen el az alsó színétől a háttér, legyen elegendő fény a fotózáshoz, és fénykép készítésével legyen dokumentálva a textília állapota.

 

Mezőgazdaság, gatya
A dokumentálás folyamata
(Ábra: ATK Talajtani Intézet)

 

Az utolsó fázis most a Google Forms kérdőív kitöltése, és az elkészített kép feltöltése (a Google dokumentumon belül). Az alsó helyszínének pontos meghatározásához a földrajzi koordinátákat is meg kell adni.

 

Most a kiásás, és az eredmény dokumentálása, beküldése a feladat; videós segítség (Videó: ATK Talajtani Intézet)

 

A projekt utolsó részében történik az adatok elemzése, értékelés, illetve megjelenítése. Az összesített eredmény publikálását mindenki várja, a szakemberek és a laikus résztvevők egyaránt.

 

Forrás: ATK, Talajtani Intézet