fbpx

Traktorok az Agritechnica 2015 kiállításon

Írta: Szerkesztőség - 2016 február 22.

A Hannoverben 2015. november 12-18. között megrendezett Agritechnica 2015 nagyszabású mezőgazdasági bemutatón 23 csarnokban, 393.149 m2 területen 52 országból 2.907 kiállító volt jelen. A kiállítást hét nap alatt 115 országból 451.357 látogató tekintette meg. A bemutatón számos traktorgyár és szerelvényt gyártó mutatta be termékét. A kiállításon szereplő valamennyi traktortípust nem tudjuk bemutatni, ezért néhány példával ismertetjük az igazán színes termékkínálatot.

A hazai traktorpiacon 2013-ben a márkák értékesítési sorendje John Deere, New Holland, Fendt, Massey Ferguson, Claas, Zetor, Landini, Case IH, Deutz-Fahr, Valtra, Lamborghini, Same, A. Carraro volt, de a listavezetést a jelentős számban eladott MTZ/Belorusz traktorok képviselték. Az Agritechnica 2015 kiállításon mindegyik márka képviseltette magát, a traktorok bemutatási sorrendje is a hazai érdeklődést igyekszik követi. Az igen sok kiállított típusból érdekesnek tartott egy-egy újdonságot emelünk ki. Általánosságban megállapítható, hogy világtrendnek számit a traktorok teljesítményszintjének emelkedése.

John Deere 9620 RX

A John Deere bemutatta többek között az új 6M, 6R, 7R, 8R és 9RX traktorszéria néhány típusát. A John Deere a 9RX széria legnagyobb teljesítményű tagját a 9620 RX típusjelzésű traktort (1. ábra) is szemrevételezhették a látogatók. Ez a traktor 620 LE (456 kW) teljesítményű Cummins QSX15 típusjelzésű, 6 hengeres soros, 15 literes, VGT turbófeltöltős, hűtött kipufogógáz visszavezetéses (EGR), részecskeszűrös (DPF), szelektív katalizátoros (SCR), Tier 4 Final motorral rendelkezik. A traktor négy – „Quadtrac” rendszerű – gumihevederes járószerkezettel rendelkezik, és kormányzása törzscsuklós megoldású. A nagy és robusztus traktor rugózott igen kényelmes vezetőfülkével, fejlett elektronikával, korszerű nagyteljesítményű hidraulikával és egyéb tartozékokkal rendelkezik.


1. ábra: John Deere 9620 RX, 620 lóerős traktor, „Quadtrac” rendszerű- gumihevederes járószerkezettel (Forrás: www.agrifoto.nl)

New Holland T7.315 HD

A New Holland több traktort és kombájnt állított ki. Az új T7 traktor széria tagjai közül a legnagyobb teljesítményűt, a T7.315 HD típusjelzésűt (2. ábra), kísérte a legnagyobb érdeklődés. Ennek az univerzális össz-kerékhajtású traktornak a Heavy-Duty elnevezéséhez igazán kiemelkedően magas szolgáltatás tartozik. A traktor 6728 cm3 lökettérfogatú, 6 hengeres, VGT turbófeltöltős, dízelmotorjának maximális teljesítménye 313LE (230 kW). Az SCR-AdBule kipufogógáz utókezelés révén a traktor környezetbarát, teljesíti a Tier 4B környezetvédelmi előírást. Az Autó Command™ CVT fokozatmentes erőátviteli rendszerrel a traktor haladási sebessége 0,03-50 km/óra között változtatható. Opcióként a traktor rendelhető ABS SuperSteer™ rendszerű fék és kormányzási kialakítással, amellyel igen kis fordulási sugár valósítható meg. A vezető kényelmét a korszerű OECD 10 besorolású vezetőfülke biztosítja. A korszerű elektronikai megoldások között megemlíthető, a gumiabroncsok légnyomását ellenőrző berendezés is.


2. ábra: New Holland T7.315 HD típusjelzésű 313 lóerős traktor (Forrás: www.agrifoto.nl)


3. ábra: Fendt 1046 típusjelzésű 476 lóerős traktor (Forrás: www.agrifoto.nl)


5. ábra: Claas Axlon 870 típusjelzésű 295 lóerős traktor (Forrás: www.agrifoto.nl)

Fendt 1046

A Fendt kiállítói területén igen nagy volt az érdeklődés az új nagy traktorok iránt. A Fendt az új 1000 Vario traktorcsalád ismert legnagyobb tagja a 1050-es, a „Az év traktora 2016″ címet viselő mellett, kiállította az eggyel kisebb motorteljesítménnyel rendelkező 1046 típusjelzésűt is. A Fendt 1046 Vario traktor (3. ábra) 476LE (350 kW) teljesítményű motorral rendelkezik. Minden további főparamétere megegyezik az igen korszerű nagy testvérével.

Massey Ferguson 5.713 SL

A Massey Ferguson gyár a nagyteljesítményű traktorai mellett bemutatta az új 5000 SL szériát, amelynek tagjai 100; 110; 120; és 130 lóerős kivitelben készülnek. Ezek a traktorok Magyarországon is népszerűek lesznek, mert erősek, robusztusak, kevés hajtóanyagot fogyasztanak és nagyon univerzálisak. A traktor sokoldalúságát a „Legsokoldalúbb Traktor 2016″ címmel díjazta a szakértői bizottság.

A legerősebb MF 5.713 SL traktor (4. ábra) motorja 130 lóerős, 4 hengeres, 4,4 literes, AGCO POWER (SISU) gyártmányú Tier 4f dízelmotor. A traktorhoz választhatók 16/16-os vagy 24/24-es, Dyna-4- és Dyna-6 hajtóművek, részben vagy teljesen automatikus vezérléssel. Az első kerekek rugózottak, a kormányzás SpeedSteer rendszerű, amelyhez rendelhető programozható AutoGuide 3000 automata kormányzási rendszer. Amint a külseje, úgy a traktor belseje is modern, zavaró tényezőktől mentes, ergonómiai szempontból tökéletes, és felülmúlhatatlanul nagy teret biztosít a kezelő számára.


6. ábra: Zetor-Concept-1 traktor, tervezte Pininfarina dizájnstúdió (Forrás: www.konedata.net)

Claas Axion 870

A Claas bemutatta az Axion 870-es univerzális összkerékhajtású traktort (5. ábra), a 800-as sorozat legerősebb tagját. Ennek traktornak az FPT 6,7 literes, 6 hengeres, VGT turbótöltős, DOC és SCR-AdBIue (Tier 4) dízelmotorja a CPM (CLAAS POWER MANAGEMENT) elektronikus motorvezérlővel 295 LE (217 kW) teljesítményt szolgáltat. A Claas alapfelszereltségként fokozatmentes CMATIC hajtóművel látja el a traktort, amelynek sebessége 0,05-40(50) km/óra. Az AXION 870-es elsősorban mezőgazdasági felhasználásban és nagyüzemi gazdálkodásban lehet a nagyobb 900-as modell alternatívája.


7. ábra: Case IH Optum 300 CVX típusjelzésű 313 lóerős traktor (Forrás: www.agrifoto.nl)

Zetor-Concept-1

A Zetor a jelenlegi 4-ről 6-ra emeli a traktor modell-szériák számát 50 és 200 lóerő közötti teljesítménnyel. A kiállításon bemutatták a csehországi gyártó legújabb traktormodelljeit. A motorteljesítmények növekedése mellett legnagyobb változás a külső formában jelentkezett. A Zetor-Concept-1 (6. ábra) elnevezésű traktor stílust a Pininfarina dizájnstúdió alakította ki, és az összes megújuló típusnál be fogják vezetni. A gyártó arra számít, hogy a formatervező stúdióval való hosszú távú együttműködés további piaci sikerekhez segíti majd.

Case IH Optum 300 CVX

A kiállításon Case IH bemutatta az új Optum-modell-család Case IH Optum 300 CVX típusjelzésű tagját (7. ábra). Ez az új modell a CASE IH jövőbeli traktorainak modern külsejét reprezentálja.

A Case IH Optum 300 CVX nagy teljesítményű, kompakt, könnyen irányítható és kiváló teljesítmény-súly aránnyal bíró összkerékhajtású univerzális traktor. Az FPT Industrial által gyártott 6,7 literes NEF motor, VGT turbófeltöltővel, ún. Hi-eSCR Only kipufogógáz utókezeléssel, 313 LE (230 kW) maximális teljesítményt szolgáltat. A CVX fokozatmentes sebesség-váltó 30 km/óra – 40 (50) km/óra-át biztosit a traktornak. Az Optum CVX traktor része egy új, rugós, hidraulikusan oldható parkolófék és rendelhető ABS fékrendszerrel is, amely nem csak a közúti közlekedés biztonságát növeli, hanem a táblavégi fordulásokat is segíti. Az Optum CVX család 4 változtatható fordulat-számú hátsó TLT-je alapfelszereltség, a 2 fokozatú első TLT opcióként rendelhető. A traktor rugózott kényelmes vezetőfülkével, fejlett elektronikával, a Remote FileTransfer (vezeték nélküli fájlátvitel) funkcióval és egyéb tartozékokkal, szolgáltatással rendelkezik.


8. ábra: Deutz-Fahr Agrotron 9340 TTV típusjelzésű 336 lóerős traktor (Forrás: www.agrifoto.nl)

Deutz-Fahr Agrotron 9340 TTV

Deutz-Fahr erőgép kínálatából a kiállításon számos modellt láthatott a látogató. A népszerű Agrotron traktorcsalád legnagyobb tagját a Deutz-Fahr Agrotron 9340 TTV típusjelzésűt (8. ábra) is kiállították. Az új 9-es sorozat rendkívüli teljesítményt kínál magas fokú kényelemmel párosítva. A Giugiaro Design céggel való díjnyertes együttműködés eredménye az esztétikus szép külső vonalvezetés és belül a gondos fejlesztő munkának köszönhetően kategóriájában a legjobb ergonómiát kínáló belső tér.

A Deutz-Fahr Agrotron 9340 TTV típusjelzésű traktor műszaki paraméterei is kimagaslóak. A Deutz TTCD 7.8 L06 típusjelzésű 6 hengeres dízelmotor, 7,8 literes, ikerturbós és maximális teljesítménye 336 LE (247,1 kW). A kipufogógáz utókezelése DPF szűrővel kombinált SCR rendszerrel Tier 4F környezetvédelmi besorolást biztosit. Az új, 4-féle mechanikus áttétellel rendelkező ZF Terramatic TMT fokozatmentes sebességváltóval a traktor gazdaságosan üzemeltethető, akár 60 km/óra haladási sebességgel is. A traktor alapfelszereltségéhez tartozik a Power Brake fékrásegítő, valamint az EPB (elektromos rögzítőfék). Feláras tételként a traktor első tárcsafékekkel és ABS rendszerrel is kérhető. A zárt hidraulika-rendszer 200 bar nyomáson 210 l/perc térfogatáramot szállító, terhelésérzékelős szivattyúval szolgálja ki az elektronikus áramlásszabályozással és időzítő funkcióval rendelkező 8 kihelyezett hidraulikaszelepet, és a teheremelő szerkezetet. A traktor fejlett elektronikai szolgáltatással rendelkezi, opcionálisan az iMonitor 2.0 12 érintőképernyő rendszer is rendelkezésre áll.


10. ábra: Lamborghini Spark 190 típusjelzésű 194 lóerős traktor (Forrás: www.agrifoto.nl)

Valtra T234

A Valtra A-S széria családokból 11 db traktort állított ki az Agritechnica 2015 kiállításon. A kiállított traktorok között természetesen szerepelt a 2016-os év legszebb kivitelezésű traktora a Machine of the Year 2016 és a Tractor of the Year 2016 design kategória nyertese a Valtra N174V is. Az új modellek közt az egyik legérdekesebb a Valtra T234 volt (9. ábra). Ennek a traktor típusnak tuningolt változatával és Nokián szöges gumiabroncsokkal 2015. év elején a többszörös rali világbajnok finn Juha Kankkunen, az 57 éves ex-versenyző, jégpályán felállította a 130,65 km/órás traktor sebességi világrekordot.

A Valtra T234 típusjelzésű traktor mezőgazdasági változatának dízelmotorja AGCO SISU, 6 hengeres soros, turbófeltöltős, 235 LE (173 kW) teljesítményű. A kipufogógáz utókezelése DOC és SCR-AdBIue megoldású, ezzel a traktor teljesíti a Tier 4F környezetvédelmi előírást. A traktorhoz két fokozatmentes sebességváltó rendelhető, amellyel a haladási sebesség 0,6-43 km/óra, vagy 0,7-53 km/óra. A negyedik generációs kabin kiváló kilátást és magas fokú kényelmet biztosít, a vezetőtér különösen csendes, a zajszintje kevesebb, mint 70dB(A).

Lamborghini Spark 190

A Lamborghini Trattori traktorgyár a Same Deutz-Fahr (SDF) csoport tagjaként bemutatta új modelljeit. Széles teljesítménytartományban gyártott 118-210 LE közötti középnehéz univerzális „SPARK” 11 tagból álló traktorcsaládból, amelyek formaterveit a Giugiaro Design stúdió készítette, két modellt is kiállítottak. A nagyobbik modell a Lamborghini Spark 190 típusjelzést viselte (10. ábra).

Ennek a traktornak DeutzTCD 6.1 L06 típusú 6,1 literes, 6 hengeres soros, 24 szelepes, wastegate szelepes turbófeltöltős, SCR technikával rendelkező, Tier 4i környezetvédelmi besorolású dízelmotorjának teljesítménye 194 LE (142 kW). A motor nyomaték-átviteléről pedig 4 fokozatú powershift, 6 fokozatú manuális vagy 6 fokozatú félautomata (CSHIFT) gondoskodik, de választható a fokozatmentes VRT váltóval is.

A traktor haladási sebességtartománya 0,39-50 km/óra. A traktor nagy teljesítményű hidraulika-rendszere 5 kihelyezett hidraulika kört, elektronikus és energiatakarékos vezérlőszelepeket, 6600-9200 kg emelőerővel rendelkező hátsó függesztő szerkezetet tartalmaz.

A Spark család MaxiVision vezetőfülkéje komfortos. A kezelőpulton található kapcsolók, illetve Joystick, az iMonitor 2 fedélzeti kijelző, és az opcionálisan rendelhető mechanikus vagy pneumatikus fülkerugózás kiváló ergonómiai kényelmet biztosít. A traktorhoz számos kiegészítő berendezés rendelhető.


11. ábra: Az új 355 lóerős Belarus 3525.6 típusjelzésű traktor (Forrás: www.konedata.net)

Belarus 3525.6

A kiállításon a Minsk Tractor Works (MTW) Belarus, vagy ahogy Magyarországon ismerik: az MTZ traktormodelljei is jelen voltak. A világ 10 legnagyobb traktorgyára közé tartozó vállalat összesen hét új traktortípust állított ki: 321; 422; 622; 923.6; 952.5; 2122.6 és 3525.6 elnevezéssel. A kiállított legkisebb 321 típus 36 lóerős, a legnagyobb pedig a 3525.6-os 355 lóerős volt.

A kiállított traktorok között megtalálható volt a hazánkban népszerű Belarus-kategória új típusa a 622-es, amelynek motorja 64 lóerős (47 kW-os) teljesítményű Lombardini gyártmányú LDW2204T jelzésű, 4 ütemű, 4 hengeres, közvetlen befecskendezéses, vízhűtéses, turbófeltöltős dízelmotor.

A nagyteljesítményű összkerékhajtású univerzális új Belarus 3525.6 típusjelzésű traktor (11. ábra) 355 lóerős (261 kW-os) motorja Cummins gyártmányú QSL9 jelzésű, 4 ütemű, turbófeltöltéses, vízhűtésű, soros 6 hengeres, hengerenként 4 szelepes, központi befecskendezéses, dízelmotor, amely teljesíti a Tier4 Final környezetvédelmi előírást.

A traktor haladási sebessége 0,35-40 km/óra között állítható be az elektrohidraulikus kapcsolású, 30 előre és 12 hátra fokozattal rendelkező mechanikai sebességváltóval. A vezető kényelmét komfortos kivitelű, az OECD előírásait kielégítő panorámás, klimatizált vezetőfülke biztosija.

McCormic-X8

Az Argo-Tractors csoport többek között bemutatta a McCormick-X8 új fejlesztésű összkerék hajtású traktorcsaládot is (12. ábra), amely jelenleg három: 264/286/310 LE maximális motorteljesítményű modellből áll. A BETAPOWER dízelmotor 6,7 literes, 6 hengeres és az elektronikusan vezérelt VTG turbófeltöltővel, az SCR-AdBIue kipufogógáz utókezelő rendszerrel teljesíti a Tier4F előírást.

A traktor VT Drive fokozatmentes sebességváltóját a német ZF gyár készíti, és rendelhető 40, 50 vagy 60 km/h max. sebességgel. Az irányváltást a Power Shuttle váltórendszer biztosítja, a differenciálzárak kapcsolása pedig elektrohidraulikus. A TLT 540, 540 ECO, 1000 és 1000 ECO fordulatszámú. A hárompont csatlakozású emelőszerkezet 12 000 kg tömeg emelésére is képes és LOAD Sensing rendszerű vezérléssel rendelkezik.

A McCormick-X8 traktorok új PreimereCab vezetőfülkével, a 12 collos érintőképernyős Data Screen Manager Monitor vezérlőrendszerrel minden igényt kielégítő kényelmet biztosít a vezető számára.

Kubota M7171

Az Agritechnica 2015 kiállításon nagy meglepetést okozott a Kubota M7 traktorcsalád megjelenése. A könnyű, kisteljesítményű, de jó minőségéről ismert traktorai után a japán Kubota öszkerékhajtású univerzális traktorok középkategóriájában igyekszik piacot szerezni, elsősorban Európában. A Kubota M7 széria eddig három tagból áll 130; 150 és 170 lóerős motorteljesítményekkel.


13. ábra: Kubota M7171 típusjelzésű 170 lóerős traktor (Forrás: Kubota Corporation)

A kiállított Kubota M7171 típusjelzésű traktor (13. ábra) a legerősebb. A traktor erőforrása Kubota gyártmányú V6108-CR-TIEF4 típusjelzésű, 4 hengeres soros elrendezésű, 6124 cm3 hengerűrtartalmú, turbófeltöltős, EGR; DPF és SCR katalizátoros kipufogógáz utókezelésű, Stage IV (Tier 4F) környezetvédélmi besorolású 170 LE (125 kW) teljesítményű dízelmotor. A 6300 kg össztömegű traktor sebességváltója K-VT tip. fokozatmentes és a legnagyobb haladási sebessége 40 (50) km/óra. A traktor nagy teljesítményű hidraulika-rendszere 5 kihelyezett elektronikus vezérlésű hidraulika kört tartalmaz, a hátsó hárompontos emelőszerkezet maximális emelőképessége 9000 kg. A traktor komfortos vezetőfülkéje klimatizált és rendelhető mechanikus vagy pneumatikus fülkerugózással is. A kezelőpulton található kapcsolókkal, illetve Joystickkel, valamint az elektronikus fedélzeti monitor kijelző rendszerrel a jó vezetési kényelem biztosit. Az M7 széria gyártása a Kubota Bierne, Franciaországi gyárában megkezdődött.

„Greenbot” robot traktor

A jövőt vetítette a látogatok szeme elé a hollandiai Precision Makers cég a „Greenbot” elnevezésű robot traktor bemutatásával (14. ábra). A precíziós mezőgazdasági gazdálkodást elősegítő programokat és eszközöket gyártó vállalat elsősorban a gyepgazdálkodásban alkalmazható dízelmotoros robot traktort fejlesztett ki.

 

A négykerék-hajtású „Greenbot” CR18 típusú robot traktor erőforrása Perkins P854E jelzésű, 3,4 literes, 4 hengeres, 100 LE (74,5 kW) teljesítményű, Tier 4 (Stage 3B) környezetvédelmi osztályba sorolt dízelmotor. A traktor gázolajtartályának térfogata 85 liter. A hidraulikus erőátvitelű gép haladási sebessége 0-25 km/óra. A traktor kormányozható, első két-kerékkel, hátsó két-kerékkel, négy-kerékkel vegyesen és a legkisebb fordulási sugara 6,5 méter. A traktor fejlett hidraulikarendszerrel, 4 külsőkör-csatlakozással rendelkezik, a hátsó három pont-felfüggesztés emelőkapacitása 1500 kg, az opcióként rendelhető elsőé 750 kg. A TLT hajtás elől hidraulikus 1000 f/min, hátul mechanikus 540 f/min fordulatszámmal. A traktor egyéb adata: hosszúság 3,2 m; szélesség 1,8 m; magasság 1,58 m; tengelytáv 2,25 m; össztömege 3150 kg. Az egyszerűen programozható traktor, GPS rendszer segítségével akár 24 órán keresztül is dolgozhat, a lég különbféle gyepművelő eszközök alkalmazásával. A jövőben egyre több gyártó vállalat fog robot traktorokat gyártani.

Dr. Varga Vilmos

SZIE, Gépészmérnöki Kar,

Járműtechnika Tanszék, Gödöllő