Bezárás

Natúrborász szakmai nap Sümegen

Írta: Szerkesztőség - 2021 augusztus 03.

A natúrborász szakma hazai és nemzetközi elismerését hozta a „Natúr Sümeg 2021” rendezvény.

 

Július 31-én, első alkalommal rendezték meg Sümegen a „Natúr Sümeg 2021” rendezvényt, amelyen előadóként és vendégként is a natúrborász szakma legnevesebb magyarországi, kárpát-medencei és nyugat-európai képviselői vettek részt. A rendezvényt szakmai előadások indították, a világ legnevesebb natúrborainak kóstolóján (Jérôme Prévost – Champagne – “La Closerie“ 2011; Sylvain Pataille – Marsannay – “Fleur de Pinot” 2018; Jean Foillard – Morgon – “3.14” 2016; Joško Gravner – Venezia Giulia – “Ribolla“2010) hazai csúcsgasztronómia neves képviselői is részt vettek, a saját borukat kiállító hazai natúrborászok kóstolójára, több, mint ötszázan vettek részt.

A rendezvény létrehozásának előzménye, hogy az Agrárminisztérium Bor és Eredetvédelmi Tanácsa 2021. május 12-én fogadta el Sümeg önálló borvidéken belüli apellációját. Ezzel Sümeg – Európa második legkisebb apellációjaként – újra önálló OEM státuszt kapott, visszaszerezve ezzel mindazt az önállóságot, amely évszázadokig meghatározta az itteni borokat és pezsgőket.

Az önálló apelláció szándékának hármas alapja: az egyedi, sajátos borkészítési eljárások iránti szigorú elkötelezettség, az ökológia szőlőművelés, valamint a természetes borok készítésének szándéka.

Egly Márk borász, a „Natúr Sümeg” rendezvény létrehozója:

„Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy a Kárpát-medence legjobb natúrborászai, a biodinamikus szőlőművelési elismert szakértői ilyen sokan eljöttek hozzánk. Külön öröm, hogy a világ talán legjobb külföldi és kárpát-medencei natúrborainak kóstolója a csúcsgasztronómiát képviselők és a borkedvelő nagyközönség tetszését is egyaránt elnyerte. Azzal a céllal, hoztam létre a rendezvényt, hogy az évről-évre a magyar és a külföldi natúrborok és natúrborászok, valamint a téma szakértőinek találkozó helyévé váljon. Köszönöm mindenkinek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel.”

Egly Márk borász munkájáról korábban is írtunk, mikor Magyarország Legszebb Birtokának jelölték szőlészet-borászat kategóriában 2017-ben. A sümegi szőlőbirtokán és pincéjében tett látogatásunkról itt olvashatnak.

 

 

Bővebb információk: [email protected]