Marhapiac: gyengült, de így is erős az ágazat

Írta: Kohout Zoltán - 2020 december 03.

Egyelőre állja a járványválságot a hazai marhapiac, és szépen gyarapszik a szarvasmarha-állomány is Magyarországon.

 

szarvasmarha
Szarvasmarhák egy hazai állattartótelepen

 

Többen vannak

A KSH adatai szerint a szarvasmarha-összlétszám 909 ezer darab volt éppen egy évvel ezelőtt. Ennek bő felét (58 százalék) gazdasági szervezetek tartották. Az állomány egyébként a két évvel ezelőtti decemberihez képest 24 ezer darabbal nőtt. Az összlétszámból a tehenek száma durván 412 ezer volt tavaly ilyenkor, ami szintén szép gyarapodásra utal: 9 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

 

A vágóhidak szarvasmarhavágása élősúlyban
Vágóhídi statisztika 2018-2020

 

Nőtt az import, de így is jó a mérleg

Szintén szépen alakulnak a külkereskedelmi arányok. Ugyancsak a KSH adataiból idézi az AKI, hogy hazánk csaknem 38 ezer tonna export mellett majdnem 9 tonna élő szarvasmarhát importált az idei év első nyolc hónapjában. A kivitel nagyságrendje 11 százalékkal, a behozatalé közel 30 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos időszakához mérten. Az élőmarha-export főként Ausztriába, Törökországba és Horvátországba irányult, a kivitel 46 százaléka került a három célországba. Az import elsősorban Németországból, Hollandiából és Romániából érkezett 2020 első 8 hónapjában.

 

marhapiac
Fotók: Horizont Média/archív

 

Több üszőt vágtunk

A marhavágás élősúlyban havonta átlagosan 4500 tonna felett alakult 2020. január-szeptemberben, míg a legmagasabb havi érték – a januári – meghaladta az 5500 tonnát. A levágott szarvasmarhák 64 százaléka tehén, 20 százaléka bika volt. A tehenek vágása 4, a bikák vágása 10 százalékkal csökkent, az üszők vágása 5 százalékkal növekedett a darabszám alapján 2020 első három negyedévében a bázisidőszakhoz képest.