fbpx

A 2014-es év fordulópont az életünkben!

Írta: Szerkesztőség - 2015 január 09.

Az élet szinte minden területén egyre inkább magasabb szintű, szakosodottabb tudásra van igény. Az utóbbi egy-két évtizedben az iparban használt anyagok fejlődése lehetővé tette, hogy a hasonló, de nem teljesen ugyanolyan feladatokra külön speciális anyagok, eszközök készülhessenek az adott feladat minél jobb, egyszerűbb, hatékonyabb elvégzéséhez. Elég, ha csak egy jobban fölszerelt konyhában körülnézünk, hányféle eszköz van a jó öreg fakanál-zománcos lábas- jénai edény hármas helyén, pedig sokszor alapvetően ugyanazok az ételek készülnek, mint régen csak egyszerűbben, biztonságosabban, gyorsabban, kevesebb energiaráfordítással.

Legyen az kutatás, gyógyítás vagy szolgáltatás, egyre inkább felértékelődik egy adott területet az általánosnál jobban ismerő, a részterület tapasztalatait összegyűjtő tudás.

Igaz ez a gumiabroncsok világára is. 30-40 évvel korábban elég volt tudni a különbséget a diagonál és a radiál abroncsok között, az autóknál néhány méretet ismerni, a nyári, illetve a „hó + sár” mintázatokat tudni, a targoncákon kisméretű teherautó abroncsokat használtak, a mezőgazdaságban azt kellett megkülönböztetni, hogy a hajtott kerekekre ?halszálka? mintás, a nem hajtott kerekekre hosszanti mintás gumi kell, a földmunkagépeken pedig a dömperek és a homlokrakodók is ugyanolyan abroncsokon jártak csak a sebesség miatt más terhelhetőséggel.

Tapasztalattal támogatva

Az idő haladtával azután egyre szerteágazóbb lett ez az iparág is és a fejlődés egyre gyorsabb ütemű. Manapság már az élet szinte minden területére születnek különleges tulajdonságokkal bíró abroncsok, amik az adott alkalmazáshoz a legmegfelelőbbek, javítva a biztonságot és gazdaságosabbá, termelékenyebbé téve a munkavégzést. Működni persze nagyon sokféle módon lehet, de a legmegfelelőbb megoldás kiválasztásához sok-sok információ és tapasztalat szükséges.

Ezt felismerve a mi célunk az, hogy a nem közúti alkalmazású gumiabroncsok felhasználóitól minél szélesebb körben szerezzünk tapasztalatokat, és ezeket összegezve segítsük az üzemeltetőket a számukra legkedvezőbb, leggazdaságosabb megoldások megtalálásában.

Nagyon sok csábítóan kedvező ajánlattal lehet találkozni a gumiabroncsok hirdetéseiben, és vannak is olyan alkalmazások ahol elég a legolcsóbb megoldás, de többnyire a hatékonyság és a fajlagos költségek a fontosabbak, amiket nem lehet ránézésre megállapítani, ahhoz tapasztalati értékekre van szükség, és nem biztos, hogy ezt a tapasztalatot érdemes az üzemeltetőnek a saját bőre árán megszerezni, amikor lehet okulni mások eredményeiből is. Ezeket tudja egy széles körben ismereteket szerző szolgáltató összegezni és továbbadni a partnereinek.

Akár 10-20%-os fogyasztás csökkenés

Az Atra Kft. közel 25 évnyi ismeretanyagot halmozott fel a nem közúti alkalmazású, ipari, építőipari és mezőgazdasági gumiabroncsok legkülönfélébb felhasználási területeiről. Munkatársaink az üzemeltetőknél járva azok véleményét meghallgatva gyűjtik ismereteiket, a gyártóktól is megkapjuk a legújabb fejlesztésekről szóló tájékoztatásokat, és ezeket összegezve tudunk ajánlásokat tenni az általunk legmegfelelőbbnek tartott megoldásokra. A gumiabroncs bármely kerekeken guruló gép üzemeltetésében jelentős költség különösen, ha figyelembe vesszük az üzemanyag fogyasztására és a munkavégzés sebességére gyakorolt hatását. Csak a gumiabroncs (és a benne lévő levegőnyomás) helyes kiválasztása akár 10-20%-os fogyasztásváltozást eredményezhet bármilyen gépnél. Még a targoncák tömör gumiabroncsainál is jelentős lehet a fogyasztásbeli különbség csak az abroncs tulajdonságai miatt, hiszen egy rossz gördülési ellenállású abroncs nagyjából olyan hatást kelt, mintha a targonca mindig sárban járna, mert a hajtási energia jelentős része az abroncs folyamatos összenyomására fordítódik!

Egyedülálló defektmentesítés

Ilyen és ehhez hasonló kérdések minden munkaterületen adódnak, és ezek megoldására igyekeztünk a legjobb ismereteink alapján javaslatot tenni partnereinknek. Az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektetünk a tapasztalatok gyűjtésén alapuló tanácsadásra és a szolgáltatásaink körének kibővítésére. A megújuló stratégiánkkal együtt változik a társaság logója is, amiben a három egymásba fonódó stilizált kerék a három fő területet: az anyagmozgatást, a bánya- és építőipart, valamint a mezőgazdaságot szimbolizálja. Ezeken a területen a már meglévő partnerkapcsolatainkat azzal akarjuk továbbfejleszteni, hogy a gumiabroncsok és keréktárcsák kiválasztásával, illetve az ezekhez kapcsolódó technológiák alkalmazásával lehetővé tegyük ügyfeleinknek a hatékonyabb, gazdaságosabb működést, fejlesztve termelékenységüket. Ebben nagy segítségünkre van az országban egyedülálló defektmentesítő technológiánk, amellyel a fúvott kerekek minden körülmények között üzembiztossá válnak. Saját keréktárcsa gyártó üzemünk révén gyorsan és akár egyedi igényekhez igazítva tudunk az adott munkavégzéshez legmegfelelőbb kerekekre állítani bármilyen gépet, legyen az az igény ikerkerék, méretváltás keskenyebb vagy szélesebb kerékre, esetleg a nyomtáv megváltoztatása. Legfőbb előnyünk a versenytársainkhoz képest, hogy egy optimális megoldáshoz szükséges elemeket saját magunk állítjuk elő, így azok jobban összehangolhatóak.

Minőség a beszállítóinknál is

Ennek szem előtt tartásával választottuk ki beszállítóinkat is ahol az egyes részterületek jelentős gyártóival, minőségi termékeket előállító gyáraival állunk kapcsolatban. Ennek egy új fejezete az ATC Group, a Galaxy és Primex márkák gyártója. Ez a gyártó több évtizedes múltú. A Galaxy gyár az USA egyik jelentős ipari és földmunkagép gumiabroncs gyártójaként került a globalizáció részeként az izraeli Alliance tulajdonába, amely gyártó a mezőgazdasági és földmunkagép abroncsok terén rendelkezett jelentős választékkal és sokfelé komoly piaci részesedéssel. A legutóbbi gazdasági válság során mindez indiai kézbe került, így a sok évtizedes tapasztalat és a komoly fejlesztői bázis mellé friss tőke is társult, ami a választék és a kapacitás bővülését eredményezte. A gyártás egyaránt folyik az USA-ban, Izraelben, Indiában, de Kínában és Tajvanon is. A gyártó célja a jó ár-érték arányú, magas minőségi követelményeknek megfelelő abroncsok gyártása, amik műszaki szempontból felveszik a versenyt bárkivel.

Atra Kecskemét Kft.

6001 Kecskemét, Ladánybenei út Pf.: 274

mobil: +36 76/482-198 fax: +36 76/328-518

www.atra.hu www.facebook.com/atrakft