fbpx

Az Év Agrárembere 2020 döntőse: Ackermann Tamás

Írta: Szerkesztőség - 2021 április 19.

Mindig is a mezőgazdaság felé húzta Ackermann Tamást a szíve. Édesapjával sokat dolgozott a földeken, amelyek árva édesanyja révén maradhattak a család használatában a rendszerváltozás előtt is. A gimnáziumi érettségit 1986-ban tette le, majd Ausztriába ment mezőgazdasági technikumba, ahol ismereteit az idegenforgalom területén is elmélyítette. Ez az időszak meghatározó szerepet töltött be életében, hiszen sikerült megismerkednie a magánszektor működésével. Ausztriában tudta meg, hogy a termelés és értékteremtés mellett létfontosságú az értékesítés, de a marketing szerepe is kiemelkedő.

 

Ackermann Tamás, Agrárgépészet kategória
Ackermann Tamás, Agrárgépészet kategória

 

1996-ban tért haza, ahol azonnal a Fliegl gépgyártóhoz került. Eleinte tolmácsolással, majd direkt értékesítéssel foglalkozott, idővel pedig bekerült a vezetésbe is. Szakmai előmenetele a Fliegl magyarországi növekedésével párhuzamosan zajlott. Sikerei a külföldi tapasztalatainak köszönhetők, ugyanis a Fliegl egy alap termékpalettával indult hazánkban, ahol a német technológiát nem volt zökkenőmentes elterjeszteni. A folyamatos igényfelméréseket és konzultációkat követően azonban sikerült olyan fejlesztéseket elérnie, amelyek lehetővé tették a cég magyarországi stabil és kiemelkedő működése mellett a termékpaletta bővítését is. A magyar gyár napjainkra nemcsak a hazai, de az exportpiacokon is elismerést vívott ki magának. Már Japán és Új-Zéland piacaira is kerülnek innen gépek.

A cégvezető két fiúgyermekének is továbbadta az agrárium és az agrárgépészet iránti érdeklődést, szakirányuk választása mindkettőjüknél tükrözi a gépgyártás és a mezőgazdasági gépek üzemeltetése iránti szeretetet.

A Mezőgazdasági Gépforgalmazók Szövetség napi munkájában aktívan részt vesz, a Mezőgépgyártók Országos Szövetség elnökségi tagjaként segíti az országban működő gépgyárak napi munkáját is. Rendezvények, oktatási intézmények és diákszövetségek (BDSZ) állandó és nagyvonalú támogatója.

 

Válasszuk ki együtt az Év Agráremberét! Szavazzon Ön is ITT!